Nagyvilág Megszöktette diákját, hogy szexeljen vele

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 25..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Egy kaliforniai tanár rávette debressziós tanítványát, hogy orálisan elégítse ki, aztán arra is, hogy szökjön meg vele. Az iskolában mindenki tudott a kapcsolatukról, az igazgató mégsem avatkozott közbe.


    Tad Cummins egy Maury megyei iskolában tanított, egészen tavaly márciusig, amikor eltűnt a 15 éves diákjával Elizabeth Thomasszal - írja a nydailynews.

    Cummins úgy ismerték, mint egy laza tanárt, aki felbátorította a kamaszokat, hogy ebédeljenek az osztályteremben, ahol egy ágyat is tartott, azoknak a diákoknak, akik szunyókálni akartak.

    A lány azért bízott meg a tanárban, mert a férfi azt mondta neki, hogy a lelkével látja a lányét.

    A férfi lebeszélte a depressziós lányt arról, hogy felkeressen egy pszichológust.

    Egy alkalommal Cummins azt mondta a lánynak, hogy látni akarja meztelenül. Megcsókolta, becézni kezdte, majd meggyőzte arról, hogy elégítse ki orálisan, méghozzá a teremben.

    „A kapcsolat Cummis és a lány között a tanárok és a diákok előtt bontakozott ki. "

    - hangzott el a tárgyaláson.

    Amikor egy diák szólt az igazgatónak, hogy látta a lányt Cumminsszal csókolózni, az iskola belső vizsgálatot indított.
    De a lány szüleit senki sem értesítette, nem tették át másik osztályba, és a rendőrséget sem értesítették, egészen a perig.

    Sőt, a kamaszlány és a tanár is elmehetett egy osztálykirándulásra, amely alatt Cummins szexelni akart a fiatal lánnyal, de az igazgató utasította őket, hogy maradjanak távol egymástól.

    Két hónappal később, miután az iskolai bizottság befejezte a vizsálatot, nem látták bizonyíthatónak, hogy Cummins megcsókolta volna a lányt, és mindketten eltűntek.

    Keresni kezdték őket. Az országos embervadászat akkor ért véget, amikor mindkettejüket megtalálták egy távoli faházban, Kaliforniában. A férfit - aki bevallotta, hogy lefeküdt a lánnyal - letartóztatták.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...