Nagyvilág Megtámadtak egy katonai kiképzőközpontot Kabulban

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 18..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Megtámadtak egy katonai kiképzőközpontot Kabul nyugati részén hétfőn, a támadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.


    A létesítmény az afgán felderítés (NDS) fő katonai kiképzőközpontja – közölték a biztonsági szolgálatok.

    Két órával a támadás kezdete után még nem volt ismert semmilyen részlet, azt sem lehet tudni, hogy a támadásnak vannak-e áldozatai, de az AFP francia hírügynökség egyik fotóriportere két mentőautót látott, amint elhagyták a helyszínt.

    Nadzsib Dabis, a belügyminisztérium szóvivője szerint a támadás közép-európai idő szerint negyed hétkor kezdődött, egyelőre nem ismerik sem a támadók, sem az áldozatok számát. Mozgósították erőiket, a harcok jelenleg is folynak.

    A támadás elkövetését az IÁ vállalta magára "hírügynöksége", az Amaák által közzétett közleményben. A közlemény szerint az Iszlám Állam két öngyilkos merénylője támadt a kiképzőközpontra.

    A központ egyik hallgatója elmondta, hogy rakétavetők és tűzfegyverek hangját hallotta, a rendőrség nagyon gyorsan a helyszínre érkezett, és lezárta a környező utcákat.

    Az NDS-ben képeznek ki minden afgán titkos ügynököt. Szeptemberben már követtek el a létesítmény ellen támadást, akkor gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak az épületnél, három ember megsebesült – közölte a belügyminisztérium.

    Kabulban legutóbb egy öngyilkos merénylő november 16-án hajtott végre merényletet egy politikai gyűlésen, akkor tizennégy ember halt meg. Azt a támadást is az IÁ vállalta magára.

    Az afgán főváros a lázadók gyakori célpontja. Az AFP az év eleje óta legalább 18 nagyobb merényletet számolt össze, az egyiket május 31-én követték el a diplomáciai negyedben egy több mint másfél tonna robbanószerrel megrakott tartálykocsival, a támadásnak 150 halottja és 400 sebesültje volt.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...