2022 Április Megtörhetetlen pompa, zajos siker – Downton Abbey: Egy új korszak

Megtörhetetlen pompa, zajos siker – Downton Abbey: Egy új korszak



Downton Abbey-ben továbbra sem csökkenhet a színvonal: a szívünkbe zárt karakterek, a lélekemelő hangulat és Maggie Smith sziporkái mind-mind visszatérnek a második mozifilmben is. De az alkotók nem érték be pusztán annyival, hogy visszavarázsolják a rajongókat a hamisítatlan downtoni miliőbe: belekeverdünk a ’20-as évek egyik legjelentősebb filmtörténeti változásának, a hangosfilm megjelenésének kellős közepébe.

Downton lakóinak, a Crawley-családnak és a személyzetnek sorsát hat évadon keresztül követtük végig sokmillióan, miközben izgultunk, örültünk, aggódtunk velük és értük. Majd egy kerek lezárással és könnyes búcsúval véget ért a sorozat, az igazi rajongók számára pedig, talán nem túlzás állítani, egy korszak is. Mikor befutottak a hírek a 2019-es első mozifilm érkezéséről, az izgatottságba egy kis kétely is vegyült: lehet-e méltó folytatása minden idők egyik legnépszerűbb, legnézettebb angol történelmi sorozatának? Visszaadható-e az atmoszféra, amely hat évadon keresztül a szívünkhöz nőtt? A rajongók azonban fellélegezhettek,

a folytatásban az eredeti, hígítatlan minőséget kaptuk. Ugyanez elmondható az Egy új korszakról, ám a második mozifilm talán még az elődjén is túltesz.
Julian Fellowes, a Downton-univerzum atyja egészen a kezdetek, azaz a 2010-es első részek óta forgatókönyvírója a szériának és az azt követő két filmnek. Jogosan nevezhetjük szerelemgyerekének, de ez az elköteleződés és odaadás elmondható a teljes stábról azóta is. Azonban a Downton Abbey legfőbb célja és erénye a szerethető karakterek, az összetéveszthetetlen atmoszférája, valamint a humor és dráma tökéletesen balanszban tartott egyvelege mellett, hogy történelmi korrajzként is szolgál. A sorozat az 1912 és ’25 közötti 13 évet ölelte fel, annak jelentős társadalmi és történelmi eseményeivel, ideértve a teljesség igénye nélkül az I. világháborút és annak hosszútávú, gazdasági, társadalmi és személyes hatásait, a gyerekcipőben járó feminista törekvéseket, a spanyol náthát, vagy az angol arisztokrácia hatalmának megingását. Az Egy új korszakban sincsen ez másképp. A továbbra is szívmelengető tálalás mellett ezúttal is egy fontos történelmi fordulópont kerül középpontba: a hangosfilm megjelenése a ’20-as évek végén.



A ház úrnője immár egyértelműen Lady Mary (Michelle Dockery), aki úgy dönt, a birtok egyre lelombozóbb anyagi helyzete miatt és a kastély felújítása érdekében bármi áron pénzhez kell jutni. Ezért elfogadja egy filmstáb ajánlatát, akik busás összegért cserébe Downtonban forgatnák le következő némafilmjüket. A forgatás hamarosan megkezdődik a producerrel, Jack Barberrel (Hugh Dancy), valamint a két hollywoodi filmcsillaggal, Guy-jal (Dominic West) és Myrnával (Laura Haddock) az élen. Mindeközben Violet (Maggie Smith alakításában, aki még mindig elviszi a showt) titokzatos körülmények között egy dél-franciaországi villát örököl egy férfitól, akivel éppen fia születésének idején melegedett össze. A Crawley-család és a személyzet két részre szakad: egyik fele a filmstúdióvá avanzsált birtokon marad, a többiek pedig a francia villába kapott meghívásnak tesznek eleget.

A régi kedvencek mellé tehát új szereplőket is kapunk, ez a vérfrissítés pedig jól áll a folytatásnak.
Downton keménymagja mellé tökéletesen illik Hugh Dancy a producer szerepében, ahogyan a Maggie Smith titokzatos múltjából felbukkanó francia „jóakarók” (Jonathan Zaccaï és Nathalie Baye) is. A Downton Abbey casting-szempontból talán egyetlen félresikerült eleme Mary második férje, a mozifilmekben már hanyagolt, Matthew Goode alakította Henry Talbot, akinek jelenlétét valószínűleg még a legelfogultabb rajongók sem igazán tudták hova tenni. Erre a készítők is rájöttek és reagáltak, így Talbot már az első mozifilmben is csak szimbolikus mennyiségű szerephez jutott a vásznon, ez pedig a második részben tovább csökkent. Mary kérőinek folyamatosan bővülő és alakuló körét ismerve viszont sejthető volt, hogy újabb jelentkező bukkan majd fel a láthatáron.


Az új szereplők egy új korszak, a modern világ, a változás hírnökei, mellettük pedig Downton lakói még mindig a tradicionális értékek képviselői. Ám mikor a kastélyban zajló forgatás során a producer azt a hírt kapja, hogy a hangosfilmek iránti növekvő érdeklődés miatt fel akarják függeszteni a folyamatban lévő némafilm munkálatait, éppen Mary dobja be mentőötletként, hogy térjenek át ők is a hangosfilmre. Hatalmas a kontraszt a régi időket éltető Downton és az azt elözönlő, a forgatáshoz szükséges technikai vívmányok látványa között. Ezt csak felerősítik Violet éles megjegyzései a modernitás eme újabb találmányaira vonatkozóan („Előbb ennék rajszöget, mintsem tovább nézzem a forgatást”). Az Egy új korszak

a ’20-as évek filmtörténeti változásainak bemutatására frappáns módon az Ének az esőben alapszituációját helyezi át Downtonba.
Míg Guy, a készülő film férfi főszereplője könnyedén alkalmazkodik a hangosfilm által támasztott elvárásokhoz, addig a gyönyörű, ám korántsem kifinomult Myrnát amellett, hogy szörnyű hanggal és kiejtéssel áldotta meg a sors, kiderül róla, hogy valójában színészkedni sem tud. Ellenben Mary kiváló szinkronhangnak bizonyul…


A címben szereplő új korszak azonban jóval többet hordoz magában, mint pusztán a hangosfilmek felbukkanásának filmtörténeti jelentőségét. Persze ez is arra utal, hogy a világ változik, a modernizáció mindenhova beszökik – még egy ilyen tradicionális értékekbe és a régi időkbe foggal-körömmel kapaszkodó ódon kastélyba is. Ezzel Downton már a sorozat nagyjából közepe óta küzd, mióta a világháború okozta társadalmi, gazdasági átrendeződések felborítottak mindent, amit addig szentnek és állandónak hittek. Ezt volt hivatott bemutatni a szériában Downton anyagi helyzetének megingása, a személyzet számának kényszerű csökkentése, Lady Edith (Laura Carmichael) munkába állása újságíróként, majd szerkesztőként, vagy Daisy (Sophie McShera), a cselédlány tanulás és kitörés iránti vágya.

Az a rendszer, amit Downton és az ott élők – főként az idősebb generációk – képviselnek, a ’20-as évek eleje óta haldoklik.
De vannak még néhányan, akik harcolnak ezekért az értékekért. Ennek élén áll Maggie Smith Lady Violet-je, aki megtestesítője ennek a rendszernek és képvisel mindent annak fénykorából. Éppen ezért szimbolikus és párhuzamba állítható Downton egyre bizonytalanabb jövőképével, mikor az első mozifilm végén kiderül, hogy halálos beteg.


Mindannyiunk megkönnyebbülésére azonban Maggie Smith visszatér a második mozifilmben is, és épp annyira sziporkázik, mint mindig – de attól még tudatában vagyunk annak, hogy nem élhet örökké. Márpedig Downton nem létezhet Lady Violet nélkül, ugyanolyan formájában semmiképpen. Éppen ezért mindig, mikor betegsége és halandósága kerül szóba, az egyúttal Downton halandóságát is magában foglalja.

Ez pedig kiküszöbölhetetlenül egy új éra eljövetelével kecsegtet – vagy épp fenyeget,
attól függ, kinek a szemszögéből nézzük. Míg Lord Grantham vagy Mr. Carson (Jim Carter) életét, hitrendszerét a tradicionális értékekre alapozta, és minden modern úri huncutságot tőrdöfésként él meg, addig Mr. Barrow-nak (Rob James-Collier), aki már a kezdetektől fogva küzd másságával, a felfogásbeli átalakulások kifejezetten kedvező fordulatot hoznak.

A Downton Abbey: Egy új korszak tehát nem csak a nosztalgiafaktorra alapoz, mint oly sok, megúszásra és a hű rajongók elfogultságára apelláló franchise. Reflektál önmagára, és tovább boncolgatja azt az idő múlásával egyre égetőbb kérdést, amit már a sorozatban feszegetni kezdett – a ’10-es és ’20-as évek Angliájában fennálló rendszer fénykorából annak hanyatlásába való átfordulását. Ezáltal pedig egyre központibbá válik a dilemma: fenntartható-e ugyanaz a tradicionális állapot az egyre sebesebben változó világban is, vagy az átalakulás mindenki, így Downton lakóinak számára is elkerülhetetlen? Bár szórakoztatóan, öniróniával átitatott humorral, lélekmelengető formában, továbbra is a karakterek személyes tapasztalatain keresztül, de ez az egész társadalomra hatást gyakorló kérdés végigvonul az Egy új korszakon.

A Downton Abbey: Egy új korszak úgy melengeti meg a szívet, hogy közben nem válik giccsessé,
és olyan érzést kelt, mintha régi jó ismerőseinket látnánk viszont a vásznon. A Lord Grantham-et alakító Hugh Bonneville még a forgatás során nyilatkozta, utalva a külső körülményekre: „a második rész vidám és lélekemelő lesz, erre pedig most mindannyiunknak szüksége van”. Míg a szériát a humor és melegség mellett legalább ekkora mértékben hatotta át a dráma, a tragikus és sokkoló fordulatok, intrikák és botrányok, addig a mozifilm – akár az elsőre, akár a másodikra gondolunk – célja már sokkal inkább az, hogy, kicsit kiszakítva a mindennapokból, hű rajongóit keblére ölelje és néhány órára a bűvkörébe vonja. Sikerül is neki.

2022. április 29.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/downton-abbey-egy-uj-korszak-kritika