Politika Megvan a megállapodás: 78 ezer lesz a minimálbér

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' fezsoo hozta létre. Ekkor: 2010. december 02..

  1. fezsoo /

    Csatlakozott:
    2010. július 25.
    Hozzászólások:
    517
    Kapott lájkok:
    10
    Beküldött adatlapok:
    0
    [center:1lc6v9yd]Megvan a megállapodás: 78 ezer lesz a minimálbér

    Jöv?re 6,1 százalékkal 78 ezer forintra n? a minimálbér, a szakmunkásokra vonatkozó garantált bérminimum 94 ezer forintra emelkedik, a nemzetgazdasági átlagbér pedig 4-6 százalékkal lesz magasabb; err?l állapodtak meg a felek csütörtökön az Országos Érdekegyeztet? Tanácsban.

    Megállapodás született az Országos Érdekegyeztet? Tanácsban a minimálbérr?l, a garantált bérminimumról és az átlagos béremelés-ajánlásról. A munkaadók ajánlását a munkavállalók elfogadták, és a megállapodásra a kormány is rábólintott.

    Az egyezség értelmében azok a minimálbéresek, akik nem nevelnek gyereket a 78 ezer forint bruttóból 60 600 forintot kapnak majd kézhez, viszont mivel adókötelessé válnak, ezért 3750 forint személyi jövedelemadóról kell majd nyilatkozniuk (ez eddig néhány száz forint volt). Az egy gyermeket nevel? minimálbéresek nettó keresete 64 350 forint lesz, ám további gyermekek a nettó bért nem emelik, csak a családi pótlékkal n? a kézhez kapott összeg (idén a 73 500 forint minimálbér után 60 236 forint nettó járt).
    [​IMG]
    Czomba Sándor szerint a mostani megegyezés irányt? a közszolgák bértárgyalásaihoz

    Megállapodás született az Országos Érdekegyeztet? Tanácsban a minimálbérr?l, a garantált bérminimumról és az átlagos béremelés-ajánlásról. A munkaadók ajánlását a munkavállalók elfogadták, és a megállapodásra a kormány is rábólintott.

    Az egyezség értelmében azok a minimálbéresek, akik nem nevelnek gyereket a 78 ezer forint bruttóból 60 600 forintot kapnak majd kézhez, viszont mivel adókötelessé válnak, ezért 3750 forint személyi jövedelemadóról kell majd nyilatkozniuk (ez eddig néhány száz forint volt). Az egy gyermeket nevel? minimálbéresek nettó keresete 64 350 forint lesz, ám további gyermekek a nettó bért nem emelik, csak a családi pótlékkal n? a kézhez kapott összeg (idén a 73 500 forint minimálbér után 60 236 forint nettó járt).

    A garantált bérminimumot keres?k 70 549 forint nettóra számíthatnak gyermek nélkül. Egy gyerek 77 550 forintra emeli az összeget, de a további gyerekek már ezen a jövedelemszinten sem jelentenek magasabb nettót. Idén a 89 500 forint bérminimum nettó 70 062 forintot jelentett.

    Mindhárom tárgyalópartner pozitívnak tartotta a megállapodás megszületését, azonban sem a munkaadók, sem a munkavállalók nem voltak maradéktalanul elégedettek. A munkaadók szerint a megemelked? minimálbér komoly terhet fog jelenteni a vállalkozásoknak, a munkaadók pedig a reálbér-emelkedés elmaradása miatt sajnálkoztak. Czomba Sándor államtitkár, aki a kormányt képviselte "fontos megállapodásnak" nevezte az egyezséget.

    A tárgyalási folyamat nyilvános részén a megállapodás gyorsan, kevesebb mint egy óra alatt megszületett, kés?bb azonban tovább vitatkoztak a felek a nemzetgazdasági béremelési ajánlás szövegezésén. A munkavállalói oldal két záradékpontot kívánt a megállapodás után f?zni, a másodikat azonban egyeztetések után elvetették. A záradékpontok nem részei a megállapodásnak, csupán a felek szándékait, álláspontját tükrözik. Az els? pont arról szólt, hogy a szakszervezetek megtartanák a keresetek reálszintjét, valamint kinyilvánítják, hogy hátrányosnak érzik az adó és járulékváltozásokat (az egykulcsos adórendszert és a 0,5 százalékpontos nyugdíjjárulék-emelést). A kormányoldal ugyan egyet nem ért ezzel a ponttal, de elfogadja, hogy a munkavállalóknak ez az álláspontja.

    Gesztus a munkaadóktól

    Dávid Ferenc, a munkaadókat képvisel? szóviv? 78 ezer forintos minimálbérre tett javaslatot csütörtökön a 2011-es bértárgyalásokon, az Országos Érdekegyeztet? Tanácsban. A szakmunkások garantált bérminimuma esetében pedig 94 ezer forintos összeget javasoltak. Mindkét jogszabályba foglalt bér 4500 forintos emelést jelent, ami a minimálbér esetében 6,1, a bérminimum esetében pedig 5 százalékos növekedésnek felel meg. A nemzetgazdasági átlagbért 4-6 százalékkal emelnék azzal a javaslattal, hogy ez els?sorban az alacsony és középkereset?ek béremelésével jöjjön létre.

    A munkaadókat képvisel? szóviv? beszédét azzal kezdte, hogy "szeretnének gesztust tenni", ezért a korábbinál magasabb összeget javasolnak, a tárgyalások el?z? fordulójában ugyanis 77 700 forint minimálbérre és 93 600 forint bérminimumra tettek ajánlatot. Dávid, aki a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) f?titkára, elmondta még, hogy a számokat a teljes munkaadói oldal támogatja, viszont mivel egy hosszas alkufolyamat végét jelentik, ezért fölfelé ?k már nem tudnak eltérni.

    [​IMG]
    A tárgyaló felek megállapodtak a jöv? évi bérekr?l

    Dávid Ferenc az [origo]-nak azt mondta, hogy "egyik félnek sem kell szégyenkeznie" a tárgyalások eredménye miatt. Elismerte, hogy az emelés nem jelent reálbér-emelkedést, de mint mondta: "az infláció minket is sújt". Szerinte a kormányoldal érdeke is volt a bérszámok elfogadása, mert erre alapították a költségvetést. "Nem a minimálbéres közfoglalkoztatottak miatt, hanem a minimálbérhez kötött ellátások miatt" - mondta. Hozzátette még, hogy szerinte a bérminimumot (jöv?re plusz 5 százalék) kellene jobban emelni, nem a minimálbért (plusz 6,1 százalék), mert az sok ágazatot ellehetetlenít.

    Pataki Péter, a munkavállalói oldal szóviv?je els? reakciójában hangsúlyozta, 79 ezer forint fölötti javaslattal érkeztek, ugyanakkor értékelik a gesztust, de öt perc szünetet kért a szakszervezetek közötti egyeztetés lefolytatására. Pataki Péter azt mondta, hogy a nagy emelésnek látszó bruttó szám valójában 154 forintos nettó emelést jelentene, ezért "nincs okuk ünnepelni." A szünet után Pataki Péter elfogadhatónak nevezte a számokat annak ellenére, hogy nem garantálja az eredeti terveiket. Kijelentette azonban, hogy nincs teljes egység a munkavállalói oldalon, mivel az MSZOSZ jelezte, hogy nem ért egyet, ugyanakkor azt is, hogy nem áll a megállapodás útjába.

    A megállapodás meghaladja Matolcsy javaslatát

    Pataki Péter azt is hozzátette, hogy néhány szövegszer? elemet szeretnének a megállapodásba foglalni. Az egyik ilyen az lenne, hogy a közszférában dolgozók bértárgyalásainál irányadónak tekintenék a minimálbér esetében alkalmazott mértéket. Másik elem lenne, hogy a 4-6 százalékos nemzetgazdasági átlagbér-emelkedés mögött az alacsony és középkereset?ek ennél magasabb emelése álljon. Dávid Ferenc ezekre reagálva kijelentette, hogy a bérmegállapodás önmagában is irányadó a gazdasági szerepl?k számára, viszont nem befolyásolnának más tárgyalásokat, ezért nem foglalnák írásba. Nem értett egyet azzal a felvetéssel sem, hogy külön bontsák a 4-6 százalékos emelést egyes szférákban. Szerinte ez nem végrehajtási rendelet, csak egy ajánlást tesznek 4-6 százalékos átlagos emelésre, ahol kiemelnék, hogy lehet?leg az alacsony bér?eknél érvényesüljön jobban. Ennél részletesebb megfogalmazást a munkaadók nem támogatnak.
    [​IMG]
    4500 forinttal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum

    Czomba Sándor, a nemzetgazdasági minisztérium foglalkoztatási államtitkára szerint elfogadhatóak a számok, ami azt jelzi, hogy a lényeges pontokon megállapodás született az OÉT-ben. (Október 22-én a kormányt képvisel? Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést javasolnak, mivel ekkora összeg szükséges ahhoz, hogy kompenzálják a gyermektelen minimálbéreseket az egykulcsos adózás és az adójóváírás szigorításának hatásai miatt.)

    "Ezek a számok jelzésérték?ek az OKÉT (Országos Közszolgálati Érdekegyeztet? Tanács) tárgyalásaira is" - mondta az [origo]-nak Czomba, aki konkrét számokat azonban nem kívánt a tárgyalások el?tt közölni. A költségvetési bizottságban szerdán elfogadott indítvány szerint a kormány 22 milliárd forintot különít el a közszférában dolgozók bérkompenzációjára, a várható elbocsátások miatt azonban nehéz megbecsülni, hogy ez átlagosan mekkora béremelést jelent majd.[/center:1lc6v9yd]