Időjárás Melegebb Lesz A Héten

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Headhunter hozta létre. Ekkor: 2016. május 17..

  1. Headhunter /

    Csatlakozott:
    2016. március 07.
    Hozzászólások:
    305
    Kapott lájkok:
    4
    Beküldött adatlapok:
    0
    Felmelegedés kezdődik, a hét második felében elállhat az eső és a nap is kisüthet.


    A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint kedden még hűvös időre kell készülni, szerdától azonban felmelegedés kezdődik, péntektől pedig az eső is eláll.

    Kedden még fagyhat is


    Délnyugaton erősen, máshol változóan gomolyfelhős lesz az ég. Eleinte délnyugaton fordul elő gyenge eső, majd záporok alakulnak ki. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk. Reggel 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet (a fagyzugos helyeken talajmenti fagy lehet!). Délutánra 16 fok köré melegszik a levegő.

    Szerdán már 20 fok is lehet


    A napsütés mellett főleg a keleti, északkeleti országrészben növekszik meg erősebben a gomolyfelhőzet. Elszórtan lesz zápor. 15-20 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

    Csütörtökön rövid ideig sütni is fog


    A kezdeti napsütést követően megnövekszik a fátyol-, majd a gomolyfelhőzet, és délutántól egyre többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra. A délnyugati szél megélénkül. 20-21 fok köré erősödik a nappali felmelegedés.

    Pénteken eláll az eső


    Napközben fokozatosan csökken a felhőzet, de gyakran lesznek gomolyok az égen. Szórványosan fordul elő zápor, zivatar. A hőmérsékletben lényeges változás nem lesz, marad a 19-22 fok közötti maximum.

    Szombaton kisüt a nap


    Többórás napsütésre van kilátás, csak elszórtan fordul elő zápor. Élénk lesz az északnyugati légmozgás. 22 fok körüli értékeket mérhetünk.


    http://www.origo.hu/itthon/20160517-melegebb-lesz-a-heten.html