Nagyvilág Merkel: A CDU tanult a tavalyi választás csalódást keltő eredményéből

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 26..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Levonta a tanulságokat a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a tavalyi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás csalódást keltő eredményéből, és a tanulságok alapján készítette el az új koalíciós szerződést – mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfőn Berlinben pártja rendkívüli kongresszusán.


    A bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződés megvitatására és elfogadására összehívott kongresszuson mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a CDU ugyan elérte a Bundestag-választáson, hogy nélküle nem lehet kormányt alakítani, és ismét az első helyen végzett, de elveszített sok választót, 1,3 millióan átálltak a liberális Szabad Demokrata Párthoz (FDP), egymillióan pedig a CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz.

    Ezért a CDU-ban "mindenki csalódott", de a veszteségek ösztönzésként is hatnak, arra sarkallják a pártot, hogy jó választ adjon az országban megjelent aggodalmakra és elégedetlenségre.
    A CDU nemcsak választást akar nyerni, hanem vissza akarja szerezni az emberek bizalmát – húzta alá Angela Merkel.

    Ezzel a szándékkal készült a koalíciós szerződés, amely választ kínál az állam működőképességével és a gazdasági változásokkal – mindenekelőtt a digitalizációval –, valamint a nemzetközi viszonyok átalakulásával és a világban dúló véres konfliktusokkal kapcsolatos aggodalmakra.

    Az állam működőképességével kapcsolatban Merkel hangsúlyozta, hogy Németország segít a védelemre szoruló menekülteknek, de elvárja a beilleszkedést, aki pedig elzárkózik az integrációtól, az húsba vágó következményekre számíthat. A "rosszul felfogott toleranciának" éppen úgy nincs helye Németországban, mint a zsidógyűlöletnek és az idegenellenségnek, függetlenül attól, hogy "muzulmán bevándorlók" vagy az AfD részéről jelenik meg.

    [​IMG]
    Angela Merkel a párt rendkívüli kongresszusán Berlinben. A háttérben Helmut Kohl egykori német kancellár portréja láthatóForrás: MTI/EPA/Philipp Gülland

    A gazdasági változásokról szólva kiemelte: most kell gondoskodni arról, hogy Németország a jövőben is sikeres legyen, és ne csak külső szemlélője legyen a világméretű átalakulásoknak. Ezt szolgálja a többi között, hogy 2025-re a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékának megfelelő összegre emelik a kutatás-fejlesztésre fordított forrásokat, kifejlesztenek egy portált, amelyen az állampolgárok digitálisan intézhetik az állammal kapcsolatos valamennyi ügyüket, és gondoskodnak arról, hogy a gyors internet ugyanolyan közműszolgáltatás legyen, mint a víz- vagy az áramellátás.

    A nemzetközi viszonyok átalakulásával kapcsolatban mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak önálló világpolitikai tényezővé kell fejlődnie, hogy komolyan vegyék, ezért a védelempolitikában és a külpolitikában is folytatni kell a reformokat. Az euróövezeti államháztartási politikáról szólva kiemelte: továbbra is érvényes, hogy csak azok számíthatnak Németország pénzügyi szolidaritására, akik "elvégzik házi feladataikat".

    A rendkívüli kongresszuson az 1001 küldött szavaz a koalíciós szerződésről, és új főtitkárt választ. Biztosra vehető, hogy jelentős többséggel megszavazzák a szerződést, és megválasztják a főtitkári tisztségre jelölt Annegret Kramp-Karrenbauert, Saar-vidék tartomány jelenlegi miniszterelnökét.
    Azonban az új kormány csak akkor alakulhat meg, ha az SPD március 2-ig tartó pártszavazásán is elfogadják a koalíciós szerződést.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...