Gazdaság Mérséklődött a régiók közötti kereseti különbség

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 22..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    2017-ben ott nőttek leginkább a bérek, ahol a legalacsonyabbak voltak, míg a fővárosban a legkevésbé emelkedtek - olvasható a Világgazdaság csütörtöki számában.


    Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében emelkedett legjobban az alkalmazásban állók havi nettó keresete tavaly, a Jászságban 16,9, Szabolcsban 16,3, Nógrádban 15,5 százalékkal haladták meg a kézhez kapott összegek tavaly év végén az egy évvel korábbi értéket. A fővárosban egy év alatt 10,9 százalékkal emelkedtek a nettó bérek, országos szinten ez a legalacsonyabb ütem - írta a lap a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

    Ezzel együtt továbbra is a fővárosban a legmagasabbak a fizetések, átlagosan 250 ezer forint a nettó kereset, Győr-Moson-Sopron megyében 204 ezer, Komárom-Esztergom megyében 194 ezer, Fejér megyében 190 ezer forint az átlagkereset - írta a Világgazdaság.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...