Merülj el Hugh Jackman emlékeiben! – Új múlt Gondoltál már arra, mi az a pillanat, amit szívesen újraélnél az életedből? Az Új múlt című filmben Hugh Jackman igyekszik visszaidézni eltűnt szerelmét, de vajon mi nézők vissza akarjuk-e majd idézni ezt a Rozsomák főszereplésével készült neo-noirt? Nick (Hugh Jackman) különös munkát végez. A talán nem is túl távoli jövőben törvényszéki emlékszakértőként dolgozik. Egy különleges szerkezet segítségével, az emberi memóriából igyekszik felderíteni a bűncselekmények elkövetőit és indítékait, miközben az óceánok vízszintjének emelkedése miatt az Egyesült Államokat is egyre jobban elönti a víz. Miami városa szép lassan Velencéhez válik hasonlatossá, a megváltozott körülmények miatt pedig sokan az emlékeikbe kapaszkodva igyekeznek elviselhetőbbé tenni életüket. Nick tehát egyre inkább a nosztalgiázni vágyó kuncsaftokra építi vállalkozását, míg egy nap egy titokzatos énekesnő, May (Rebecca Ferguson) be nem lép az életébe. May hamar elcsavarja Nick fejét, azonban az énekesnő nem teljesen az, akinek mondja magát. Futurisztikus nyomozás veszi kezdetét Nick saját emlékeiben és a valóságban egyaránt, miközben Nick nehezen tud elszakadni a May-jel átélt boldog pillanatoktól. De vajon megbízhat-e abban a hölgyben, aki így elrabolta a szívét? Lisa Joy direktorasszony első egészestés mozifilm-rendezését tette le az asztalra, azonban íróként és producerként olyan remekművek elkészítésében vállalt oszlopos szerepet, mint amilyen a Westworld széria. Joytól tehát egyáltalán nem áll távol egy igényes és agyafúrt science-fiction megalkotása. Ezúttal viszont a forgatókönyvön túl a tényleges megvalósításért is ő felelt és a tapasztalatlanság olykor bizony visszaköszön a filmvásznon. Az Új múlt legszembeötlőbb erényei közé mindenképpen hozzátartozik a műfajválasztás és az ehhez tökéletesen passzoló szereplőgárda. Joy ugyanis eszeveszett tempójú akciófilm helyett egy kimértebb neo-noirt alkotott, melyben alapvető fontossággal bír a főszereplő férfi detektív figurájának emberi esendősége, elkeseredettsége, megkérdőjelezhető morális döntései, a végzet asszonyához fűződő gyöngéd érzelmei és persze a rejtély felgöngyölítése. Hugh Jackman elsőrangú választás Nick szerepére, aki A máltai sólyom Humphrey Bogartjának és a Szárnyas fejvadász Harrison Fordjának elegyét testesíti meg. Rebecca Ferguson ellenállhatatlan femme fatale, akinek titokzatos természetessége és különös fontossággal bíró énekhangja kiemeli őt az újrahasznosított női karakterek sorából. A Westworldből is ismert Thandiwe Newton alázatos alakítást nyújt egy meglepően átgondoltan megírt mellékszerepben, aki könnyen átérezhető vágyakkal, fájdalmakkal és szorongásokkal bír. A negatív szerepekben nem találunk ennyire emlékezetes karaktereket, de a noir műfaj általában éppen a gonosz trivialitására építkezik, vagyis sokszor a legbanálisabbnak tűnő figurák mozgatják a szálakat. Sajnos azonban az Új múlt a fogyaszthatóság kedvéért gyakran válik szájbarágóssá, és néha már mintha hülyének nézné nézőjét, erre a tényre pedig még emlékezteti is a közönséget az újabb és újabb fölösleges közbevetéssel. A karakterek vizuálisan jól ábrázolt mozzanatokat mondanak ki szóban, ami a film hangsávját a Szabó család című rádiójátékhoz teszi hasonlóvá. A párbeszédek sajnos fölöslegesen hosszúak és túlzottan melodramatikusak. Erre a játékidő vége felé több monológban is példát látatunk, melyek modorossága vetekszik a Halálos tavasz című magyar melodráma szövegkönyvével. Ugyanakkor az Új múlt igazi grandiózus darab, mely kidolgozott látvánnyal mutatja be, az egyre jobban a víz felszíne alá süllyedő metropoliszt. Ebben érzékelhető egy finom, ha nem is túlságosan erőteljes politikai üzenet, mely egy csipetnyi osztályharcos ízt kölcsönöz az Új múltnak, bár a Westworld „proletárforradalma” itt elmarad. A természeti katasztrófákat ezúttal is a szupertehetős rétegek vészelik túl, míg a szegényeket maga alá gyűri a történelem és az óceán árja. Ahogy hősünk a rejtély felgöngyölítésen munkálkodik, a burzsoázia diszkrét bája is kimutatja a foga fehérjét, hisz a hatalom, a pénz, és persze a kábítószer még a múlton való nosztalgiázásnál is mérgezőbb az emberi elmére. A film tehát megpróbál beleállni társadalmi problémák megvitatásába, de a megközelítés marxista ideológiához hasonlóan leegyszerűsítő és csupán fűszerezésül szolgál a történet fő mondanivalójának, ami az emlékezés természetéről szól. A gépezet kidolgozása olykor ismerős lehet az Assassin’s Creed játékosok számára, ahol a főhősök az Animus nevű szerkezetben álmodva kísérlik meg őseik emlékei nyomán megkeresni az éden almáját. Az Új múltbéli „Animus” egy medence, melyben az emlékező az instruktor – Hugh Jackman – utasításait követve, szó szerint elmerül a múlt képeiben, miközben az emlékeket egy hologrammos kivetítő háromdimenziós látványként közvetíti. Az Új múlt egy minden nézőben megbúvó érzésre építkezik: mindannyiunknak vannak olyan megélt élményei, amiket akár újra és újra átélnénk, legyen az a boldog gyermekkor, egy feledhetetlen utazás vagy éppen egy azóta elveszített szerelem. Bár az Új múlt nem találja fel a spanyolviaszt az emlékeken való lamentálás sicience-fictionbe oltott ábrázolásával, de mindezt igen szemléletesen és ügyesen teszi. Az instruktor ugyanis nemcsak megoldásokat talál saját emlékei felidézésével, hanem ahogy egyre inkább álomvilágba ringatja magát, úgy szakad el egyre jobban a valóságtól. Az Új múlt alapvetően amellett teszi le a voksát, hogy az ember bizonyos behatások nyomán menthetetlenül a múlt fogságába kerülhet, melyre nem létezik megoldás. Ez azonban azért veszélyes és kétélű üzenet, mert főleg az Y és a Z-generáció fiataljai gyakorta temetkeznek olyan virtuális valóságokba, melyek a filmbéli emlékmedencéhez hasonló funkciót töltenek be, de nem segítenek abban, hogy a kiégett, vagy traumát átélt személyek a jövőbe tekintsenek és feldolgozzák saját múltjukat. Az Új múlt tehát ahelyett, hogy kiutat mutatna az emlékezés labirintusából, egyenesen a Minótaurosz szájához vezeti a tévelygőket. Mindennek ellenére az Új múlt a nyárvégi blockbusterek között kellemes kikapcsolódást nyújt, mindvégig fenntartva a néző érdeklődését és figyelmét. Érdemes viszont legalább egy pillanatra belegondolnunk, hogy talán még sokkal jobb filmet kaphattunk volna egy tapasztaltabb, szerzőibb rendező dirigálásában, mint amilyen Christopher Nolan vagy Denis Villeneuve. Az ausztrál rozsomák rajongói viszont ezúttal sem fognak csalódni és talán a moziteremből kijőve elgondolkoznak azon, mely emlékükhöz pörgetnék vissza Jackman masináját. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/uj-mult-kritika
