Nagyvilág Meztelen képeket szórt szét bosszúból

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 02..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Három nemzedék is érintett abban a bizarr történetben, amely az USA-ban, a Kentucky állambeli Louisville-ben odáig vezetett, hogy letartóztatták a 60 éves Frances Bailey-t kiskorúak terhére elkövetett közszeméremsértésért és zaklatásért. Furcsa módon akarta büntetni fia exét.


    Október 18. reggele ugyanolyan szerdai napnak indult a Pleasure Ridge Park High School-ban mint bármelyik másik. A középiskola diákjai közé vegyülve egy asszony is bement a kapun, de nem keltett feltűnést, amíg ki nem derült, hogy miért jött.

    Egy meztelen nőt ábrázoló képeket kezdett szétszórni az iskolában.

    A diákok azonnal szóltak az igazgatóhelyettesnek, aki elől Frances Bailey kimenekült az épületből, és a parkolóban folytatta sajátos bosszúhadjáratát. Az igazgatóhelyettes irányításával a diákok valamennyi képet rövid időn belül összegyűjtötték, így a bosszúból nem lett semmi.

    [​IMG]

    Nem sikerült a bosszú.

    Forrás: Louisville Metro Corrections

    Ahogy a wdrb.com tudósít róla, lassan kiderült az igazság:

    Frances Bailey fiát elhagyta a barátnője, és az ő meztelen képeit használta fel a fia telefonjáról. A fia tudta nélkül, legalábbis a fiú ezt állítja. Az ex-barátnő gyerekei a Pleasure Ridge Park High Schoolba járnak, talán őket akarta kellemetlen helyzetbe hozni Frances Bailey. Egyébként az ő unokája is ennek az iskolának a diákja, de ő azt állítja, hogy sohasem látta a képeket és semmit sem tudott nagyanyja tervezett akciójáról. Úgy látszik, a szakítás jobban megviselte az anyát, mint a fiát, mert többször is zaklatta az ex-barátnőt, aki távoltartási végzést is kért ellene.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...