2021 Szeptember Miért kéne, hogy értelme legyen? – A vadász és a préda

Miért kéne, hogy értelme legyen? – A vadász és a préda



Thomas Sieben harmadik nagyjátékfilmje, A vadász és a préda (Prey) tulajdonképpen a Gyilkos túra egy új, kevésbé szofisztikált változata. S ugyan a szereplők végig menekülnek, a filmet mégsem járja át az idegőrlő feszültség.


A német rendező, Thomas Sieben harmadik, A vadász és a préda című játékfilmjét maga írta és rendezte, s ez, az eredményt tekintve, túl nagy vállalás volt. A közel másfél órás filmet nem tudta sem tartalommal, sem izgalommal kitölteni. Bár a film végig gyönyörű helyszíneken forgott, igazából maga a természet inkább dekoráció, mintsem a történet szerves része.

A vadász és a préda egy öt fős férfitársaságról szól, akik az erdőben túráznak egyet legénybúcsú gyanánt. A rövid, vidám pillanatokat hamar fel-feltörő feszültség homályosítja el, s amikor egyszer csak lőni kezdenek rájuk és menekülniük kell, megmutatkozik a férfiak igazi arca. Az élet és halál mezsgyéjén az addig meglapuló titkok is kifordulnak. Olyan túra ez, ami valóban kikényszeríti a társaságból az igazságot, csak éppen nem biztos, hogy lesz, aki túléli.

A film John Boorman 1972-es, Oscar-díjas Gyilkos túra alaphelyzetét idézi meg, mondanivalójában pedig a 2018-as The Ritualt.
A csoport kajakkal érkezik meg a helyszínre, akárcsak a Gyilkos túra hősei, akik a folyót próbálják legyőzni. Ám amíg a Gyilkos túrában a folyó szimbolikus, vagyis a természetnek az a kis szelete, amit a civilizáció épp megsemmisíteni készül, A vadász és a prédában csak egy belépő helyszín. Sokkal inkább érzeteket kapcsol Thomas Sieben a helyszínekhez: a víz a jókedv, az erdő a kihívás és a rettegés tere, de ezek csak díszletekként működnek. A Gyilkos túra természet-ember konfliktusa egyáltalán nem jelenik meg a filmben, itt végig ember-ember konfliktusról van szó, ami történetesen a természetben zajlik le. Emiatt hasonlít inkább A vadász és a préda a The Ritualra, ami ugyan vadabb történettel és parafaktorral dolgozik, de végső soron a bátorság és férfiasság mibenlétének kérdését járja körül.

A legnagyobb hibája a filmnek, hogy nem igazán tud új ötlettel előállni. Az öt fős férficsapatról nagyon keveset tudunk meg, de amit az extrém helyzet kihoz belőlük, az többet mond minden szónál. Roman (David Kross), a bátyja Albert (Hanno Koffler) és a barátaik, Peter, Vincent és Stefan (Robert Finster, Yung Ngo, Klaus Steinbacher) nem kifejezetten egy baráti társaság, sokkal inkább Albert és a munkatársai köre. A köztük húzódó hierarchikus viszony gyorsan kirajzolódik. A leginkább Roman karaktere árnyalódik. Éppen házasodni készül, és ugyan ő a csapat szíve-lelke, mindennek ellenére ő van az említett hierarchia legalsó fokán. A film szépen végigfuttatja a helyzet szokásos fázisait, kezdve attól, hogy a lövöldözés pusztán valami véletlen kell, hogy legyen, egészen addig, hogy ki hagy kit hátra, kinek erősebb a jóérzése, mint az állati ösztönei.

Az is zavaró, hogy ez a történet igazából egy városban, egy vidéki kocsmában vagy akár egy dobozban is játszódhatna.
Hiába a gyönyörűre fényképezett hegyek és látképek, nem válnak a film szerves részévé. Ráadásul a túrázós realitást sem hozzák. A film elején még vagányan túráznak a folyón, az erdőben, beugrálnak a vízbe, majd tüzet raknak. De amikor lőni kezdenek rájuk, hirtelen olyan szerencsétlenné válnak, hogy azt se tudják, merre van észak. S ugyan a menekülés egyértelműen a lemenő nap fényeiben veszi kezdetét, ami után érzésre végtelen órákat loholnak az erdőben, az idő, de legalábbis a nap mozgása megáll, s kimerevedik egy örök, nyomasztó szürkeségbe.

A kedvenc mondatom Roman szájából hangzik el: „Miért kéne, hogy értelme legyen?” – teszi fel a költői kérdést a hajtóvadászat közepette, melyben ők a prédák. S valóban, miért kéne hogy az életben mindennek, ami történik, értelme legyen – vagy sokkal inkább általunk felfogható értelme. Ezeket hívjuk igazságtalanságnak vagy sorscsapásnak, de inkább csak egy nagyobb egész építőkockái. Amivel Romannak szembesülnie kell a halálos túra során, annak az ő fejében nincs értelme, de megtörténnek vele. Hiszen az ő életstratégiája nem bizonyul elegendőnek az élet küzdelmeihez, a férfiasság mibenlétének teljes megvalósításához. Ezekhez többre van szükség, és ez érdekes gondolatfelvetés, kár, hogy ennyire vérszegény marad. S az is kár, hogy Roman tételmondatát a forgatókönyvíró is magáénak érezte.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/a-vadasz-es-a-preda-kritika