Nagyvilág Mihai Tudose nem tárgyal egyik romániai régió autonómiájáról sem

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 11..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról. A Román Akadémia szerint Bukarestnek nem szabad a magyarokkal vitába bocsátkoznia sem a – Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó – 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatról, sem Trianonról, mert azzal azt üzenné a világnak, hogy megoldandó vitája van a szomszédaival.


    A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát.

    A Székelyföld autonómiájáról szóló viták törvénytelenek, és nem kell ezeket komolyan venni. Ezek csupán a Románia egységének a destabilizálására tett kísérletek a centenárium (Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriuma) évében" – pontosította Mihai Tudose miniszterelnök.

    A miniszterelnök a Realitatea hírtelevíziónak adott szerda esti telefoninterjúban többek között kijelentette: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

    A kijelentést sérelmező Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke kijelentette: Mihai Tudose jelezheti, hogy nem ért egyet egy nyilatkozattal vagy egy politikai projekttel, "de nem küldheti akasztófára azokat, akik nem értenek egyet vele".

    Az erdélyi magyar sajtó a miniszterelnök nyilatkozatának egy pontatlan átiratára hivatkozva úgy idézte a miniszterelnök kijelentését, hogy "ha a székely zászlót felvonják az ottani intézményekre, akkor ők is ott fognak lógni a zászló mellett".

    A miniszterelnök a szerda esti interjúban azt is megemlítette, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a magyar pártok felvetését, alábecsülni sem kell, de túlságosan nagy jelentőséget sem kell tulajdonítani neki. Úgy vélte, hogy az autonómianyilatkozatnak csupán az a célja, hogy román-magyar marakodással teljen el Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriumi éve.

    [​IMG]
    Mihail TudoseForrás: AFP/Daniel Mihailescu
    A Román Akadémia elutasítja a vitát a magyarokkal Erdély és Románia egyesüléséről


    A román tudományos elit csúcsszervének csütörtökön közzétett állásfoglalása szerint Romániának nincs problémája sem december elsejével, sem a trianoni békeszerződéssel, sem szomszédaival, sem a területén élő kisebbségekkel. Erre a vitára nem kerülhet sor, mert az nem egy ártatlan, őszinte párbeszéd lenne, hanem egy alattomos kampány ürügye, amely megkérdőjelezné az első világháború teljes kontextusát, amely a románság számára a nemzetegyesítés háborúja volt – olvasható a Román Akadémia nyilatkozatában.

    A dokumentum szerint a trianoni szerződés, a liberális demokrácia, az európai újjáépítés alapjául szolgáló wilsoni elvek, a "pax americana" jelentették Románia további létének alapjait. Bár az akadémia elvileg nyitott a vitára, nem fogadhatja el a "teljes relativizmus" elvét, nem tehet "mindent" vita tárgyává, nem hagyhat mindent megkérdőjelezni.

    "Romániától nyugatra egyesek azt javasolják, hogy szervezzünk tanácskozást a centenárium alapjairól és előzményeiről, december elsejéről és a trianoni békeszerződésről. Klasszikus stratégia: nyissunk hivatalos vitát, amivel azt üzenjük a világnak, hogy itt létezik egy megoldandó probléma" – magyarázza fenntartásait a Román Akadémia.

    Úgy vélik: a keletről vagy éppen nyugatról érkező párbeszédfelhívások nem hitelesek, mert olyanoktól származnak, akik nyíltan hirdetik az illiberalizmust, és élen járnak az Európai Unió működési szabályainak megkérdőjelezésében. "Nem hirdetheted a liberalizmust Bukarestben, miközben Moszkvában vagy Budapesten illiberális vagy" – olvasható az állásfoglalásban.

    A szerzők szerint az illiberalizmus ma az irredentizmust bátorítja, hamis vitákat erőltetve ideológiai alapon megkérdőjelezi a Trianon utáni európai rendet, politikai alapon pedig olyan átszervezést akar a román államra erőltetni, amely a szakadár mozgalmak térképére helyezné Romániát.

    A dokumentum leszögezi: Romániában nincs etnikai feszültség, más államok számára is modellként szolgál, az 1918-as egyesülés és "az akkori etnikumközi konszenzus fontos lecke azok számára, akik ma zavarosban halásznak". Az akadémikusok abból következtettek a száz évvel korábbi egyetértésre, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat nem polgárháború eredménye volt, az Erdélyben élő magyarok vagy németek "nem harcoltak sem az egyesülésért, sem ellene".

    A Román Akadémia mindent megtesz azért, hogy a centenárium ne váljon a széthúzás, vagy etnikai feszültségek ürügyévé. A tudományos fórum szerint a valódi, nem formális magyar-román megbékélés legvilágosabb jele a román centenárium közös megünneplése lenne a legmagasabb politikai és diplomáciai szinten.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...