2025 Május Minden a helyére kerül – A könyvelő 2.

Minden a helyére kerül – A könyvelő 2.



Gavin O’Connor A könyvelő 2. című akció-krimije éles hangnemváltásaival továbbra is egyenetlen képet mutat, de Ben Affleck és Jon Bernthal szerethető alakításai köré épülő buddy movie-ként szórakoztató csemege.

Gavin O’Connor A könyvelő című mozija 2016-ban aratott komoly diadalt: a 44 millió dollárból készült akció-krimi világszerte 155 millió dollárt jövedelmezett. Sikere azonban korántsem volt magától értetődő, hiszen egy csiszolatlan hangnem- és faragatlan műfajváltásokkal dolgozó zsánerfilmről beszélünk, ami például képes volt egy hasraütés-szerű csavarral elodázni a protagonista fegyverhős és az antagonista bérgyilkos végső összecsapását, és helyette a testvéri kötelék szentségét ünnepelni.

Én mégis kedveltem A könyvelőt.
Egyrészt a bátorságát, hogy egy autista karakterből is mert kiszámíthatatlan gyilkológépet faragni, aki spektrumzavara okán addig nem képes felhagyni az ellenfelek kiiktatásával, amíg minden puzzledarab a helyére nem kerül. Másrészt a leleményét, hogy az autizmus mozgóképes reprezentációja körül kialakult – és közhelynek számító – „csodagyerek” képet (Esőember, A kód neve: Merkúr) a szuperhősléttel állította párhuzamba. A könyvelőt ugyanis lehetett revizionista szuperhősfilmként is nézni, ami motívumkészletében például szívesen kölcsönzött a Batmanből. A számok rabjaként zseniális, mégis hétköznapi könyvelő titokban alvilági körökben mozgó és önbíráskodó életet él matematikus alteregóinak álcája mögött, és még egy Gordon felügyelőre hajazó pénzügyi nyomozót is folyton kisegít tippjeivel. A rendellenességet érintő szemléletmódja pedig az X-Men mutánsokkal kapcsolatos attitűdjére rímelt, amennyiben a neurotipikus többséggel ellentétben az emberi genetika előremutatóan alternatív szintjének tekintette autista hőseit. Az érzékenyítést pedig kreatív vizualitással végezte: nem feledem például azt a beállítást, amikor az autista címszereplő merev alakja egy robotikai cég plakátjával olvad egybe.




A folytatásra kilenc évet kellett várni, és szívesen mondanám, hogy Gavin O’Connor ott folytatta, ahol abbahagyta, de ez az állítás csak a fésületlen hangnem- és műfajváltásokra, illetve a fontosabb szereplők átvételére lenne igaz. A könyvelő 2. a pénzügyi nyomozóként visszavonult, magánnyomozóként viszont nagyon is aktív Ray King (J. K. Simmons) meggyilkolásával nyit. Az idős férfi halálának felderítésére pedig egyszerre vállalkozik a Christian Wolff nevű címszereplő (Ben Affleck) és a nyomozóiroda vezetőjévé avanzsáló Medina ügynök (Cynthia Addai-Robinson).

Hol egymást segítő, hol egymást mellőző nyomozásukban az öntörvényű igazságosztás modellje csap össze a törvény szavával,


nevezett konfliktust pedig csak erősíti, hogy két profi bérgyilkos is feltűnik a színen. Egyikük a könyvelő testvére, Braxton (Jon Bernthal), másikuk egy Anaïs nevű nő (Daniella Pineda), akivel Ray King utoljára találkozott. És hogy a szálak még szövevényesebbek legyenek: a bűnügy a mexikói embercsempészet kegyetlen világába vezet.


A két epizód között azonban ég és föld a különbség – nem minőségében, hanem műfajkészletében, és ezáltal az autista és a neurotipikus karakterek megragadásában. Az első rész alapvetően az autista főhős különleges tulajdonságainak attrakciós logikájára, illetve az outsider-léttel való birkózására épített. Tehát hiába szeretett volna embertársaihoz kapcsolódni Christian Wolff, különlegessége folytán szegregáció és magány lett a sorsa. A második rész viszont már kevésbé fókuszál az autista karakter „kivételességére” – egyrészt egy traumás agyi sérült szereplőt is felmutat, másrészt a neurotipikus figurák vágyaival is foglalkozik.

És e nyitással talán a neurodiverzitás szemléletét fordítja le tömegfilmes logikára: „mindenkinek van agya, de nincs két egyforma agy.”
Kicsit az az érzésem, mintha az aránymódosítással A könyvelő 2. úgy szeretne gyógyírt találni az autisták megkülönböztetésére, hogy elmossa a két embercsoport közti határvonalat. Mintha azt a banális következtetést szeretné velünk levonatni, hogy bizonyos nézőpontból minden ember autista. Ezért aztán Gavin O’Connor visszavesz a szuperképességek strigulázásából – talán csak a bentlakásos iskolából eredő hackertámadások kapcsán derenghet fel az X-Men emléke. Ugyanakkor a rendező behoz egy új műfajt a képbe, a buddy movie-t.


A könyvelő 2. legszórakoztatóbb, ugyanakkor legérdekesebb momentumai Ben Affleck és Jon Bernthal párosa köré épülnek. Christian Wolff figurája ezúttal az Agymenők Sheldon Cooperét jellemző, komikus vonásokkal gazdagodik, érzéketlenségéből fakadó beszólásai telitalálatos poénokat eredményeznek testvére irányába.

Braxton pedig szerethető karikatúrája lesz a klasszikus maszkulinitásnak:
bérgyilkosként játszi könnyedséggel iktatja ki célpontjait, ugyanakkor szorongva gyakorolja be, mit is kell mondania majd a telefonban egy női kutyatenyésztőnek, akitől egy corgit szeretne vásárolni. Kapcsolatuk azonban nemcsak humorforrás, hanem – melodrámai vonásokkal fűszerezve – a férfiasság kortárs válságára is reflektál. Saját vágyaink feltérképezése és felvállalása, mások érzelmeinek dekódolása, kapcsolódási vágy kontra önsorsrontó magány. Christian és Braxton tükörképek: az idegrendszeri fejlődés különböző pontjain állnak, de ugyanazokkal a kötődési és kommunikációs nehézségekkel birkóznak.

A könyvelő 2. abban is eltér az első epizódtól, hogy Gavin O’Connor a film bűnügyi oldalán határozottabban rajzol fel egyfajta jobboldali attitűdöt. E tekintetben Christian Wolff egy autista Piszkos Harry-ként működik, aki állig felfegyverzett lakókocsijában cirkál az Egyesült Államok területén, hogy érvényre juttassa azt az igazságot, amire az állam és a törvény ereje nem képes. Ha kell, simlis üzemvezetőt kínoz meg kizsákmányolt gyári munkásai előtt, ha kell, ártatlan, civil nő e-mail fiókját töri fel társai segítségével. Amikor pedig a film tetőpontján egy iskolabusznyi bevándorló fiatalt ment meg a kivégzéstől, már A szabadság hangja című botrányfilm értékrendje és gyermekmentő attitűdje is be-beköszön.


Talán az eddigiekből is látszik, hogy – minden dicséret ellenére – A könyvelő 2. a belső ellentmondások filmje, és e téren tényleg méltó folytatása elődjének. Az eltérő idegrendszeri fejlődések megítélése kapcsán elfogadó és megbocsátó, az önbíráskodás terén ókonzervatív, férfiképében viszont karikatúraszerű.

És könnyű lenne azt mondani, hogy a rendező az éles hangnem- és műfajváltásokkal az érzelmekkel birkózó autista főhős belső világát igyekszik tükrözni,
de a valóság az, hogy ennyi zsánert – akciófilm, krimi, buddy movie, melodráma, sőt Anaïs kapcsán még a bosszúthriller is felbukkan – lehetetlen finomra hangoltan ötvözni.

Ha például Gavin O’Connor felépít egy párhuzamos montázst, aminek egyik cselekményszálában egy markoló épp tömegsírt ás a kivégzendő gyerekek számára, másikban pedig a férfi hősök a megmentésükre sietnek, akkor a felépített feszültséget megtöri a testvéri egymásra találás szentimentális mozzanata, mert azt a szálat még el kell varrni. Ha Jon Bernthal önfeláldozó módon a mexikói embercsempészek közé veti magát, akkor a következő szituációban egy poén kifutása kedvéért rá kell döbbennie, hogy ő macskás, nem pedig kutyás gazdi. De hasonló probléma, hogy a film legtragikusabb harcjelenete, két nő késpárbajba torkolló összecsapása téttel bíró brutalitásában lóg ki az amúgy duális világrendű akciók közül.

Így vagy úgy, de A könyvelő 2. megint csak eléri, hogy azonosuljunk egy autista karakterrel, viszont ezúttal azt is, hogy általa saját elidegenedettségünket se érezzük furcsának, elemi igazságérzetünket pedig egy nagy közhelynek. Ha győz az igazság, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését, akkor a film világába való bevonódás miatt rövid időre a lelkünkben is minden a helyére kerül. A régivágású happyend a kirakós utolsó, hiányzó darabja. Lehet, hogy mindannyian neurodiverzek vagyunk.

A könyvelő 2. április 24-től látható a mozikban.

2025. május 4.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/a-konyvelo-2-kritika