Gazdaság MOKK: kevesen tudják, hogyan szerezzék vissza jogos pénzkövetelésüket

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 27..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartása szerint több mint 6 százalékkal emelkedett a fizetési meghagyásos eljárások (fmh) száma 2017-ben Magyarországon, és 88 százalékuk néhány héten belül jogerőre is emelkedett, azaz sikerrel végződött. Ugyanakkor még mindig kevés magánszemély kezdeményezi az eljárást.


    Több mint 6 százalékkal emelkedett a fizetési meghagyásos eljárások (fmh) száma 2017-ben Magyarországon, és 88 százalékuk néhány héten belül jogerőre is emelkedett, azaz sikerrel végződött – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartásából.

    A több mint 559 ezer kérelem túlnyomó többségét továbbra is cégek kezdeményezték és csak csekély százalékát terjesztették elő magánszemélyek. Még mindig kevesen vannak tisztában vele, hogy a lejárt tartozás vagy károkozás esetén a fizetési meghagyásos eljárás a legegyszerűbb és leggyorsabb – 3 millió forint alatt pedig kizárólagos, jogszerű – módja a pénzkövetelés pereskedés nélküli visszaszerzésének.

    Tavaly az eljárások mindössze 6,2 százaléka alakult perré, azért mert az adósok részben vagy egészben nem ismerték el a tartozásukat, és tíz eljárásból átlagosan hét – összesen 400 ezer ügy – került a végrehajtók elé.

    A tavalyi évben indított összesen 559.408 fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem túlnyomó többségét követeléskezelők, közszolgáltatást végző társaságok – tömegközlekedési és közműcégek, valamint mobilszolgáltatók – kezdeményezték, és a behajtani kívánt tartozások összege többnyire néhányezer és tízmillió forint között mozgott.

    Elmaradt rezsidíjak miatt indult a legtöbb fmh

    2017-ben a fizetési meghagyásos eljárások kétharmada elmaradt rezsidíjak és kifizetetlen telefonszámlák miatt indult. Emellett akadtak parkolási bírság miatt induló ügyek, némelykor pedig bliccelés kapcsán kiszabott büntetések miatt kezdeményezték a közjegyzőknél a fizetési meghagyás kibocsátását. A hitelkártya-tartozások háttérbe szorultak, aminek az lehet a magyarázata, hogy némiképp óvatosabb lett a bankok hitelezési gyakorlata – nyilatkozta dr. Tóth Ádám, a Magyar Közjegyzői Kamara elnöke.

    Hozzátette: a szerzői jog megsértésével kapcsolatban is sok fizetési meghagyásos eljárás indult a nyilvános helyeken – például éttermekben, sörözőkben, üzletekben – jogosulatlanul lejátszott zeneszámok miatt.

    Az eljárások döntő részét – közel 550 ezer kérelmet – elektronikusan nyújtották be, a szóban vagy papíron előterjesztett kérelmek száma – amelyre jogi képviselővel nem rendelkező magánszemélyeknek és társasházaknak van lehetősége – elenyésző volt.

    A szóbeli és írásbeli kérelmek alacsony aránya (1,7 százalék), valamint a közjegyzők tapasztalatai azt mutatják, hogy továbbra is kevés magánszemély kezdeményezi az eljárást – mondta dr. Tóth Ádám.

    Az ismerethiány és az elhúzódó pereskedéstől való félelem miatt sajnos még mindig nagyon sokan hagyják veszni a jogos pénzkövetelésüket. Holott 30 millió forintos összeghatár alatt magánszemélyek közvetlenül – ügyvédi közreműködés nélkül –, bármely közjegyzőnél kezdeményezhetik a fizetési meghagyás kibocsátását, legyen szó vissza nem fizetett magánkölcsönről vagy elmaradt bérleti díjról.

    Növeli a fizetési hajlandóságot

    A tévhitekkel ellentétben a fizetési meghagyásos eljárás kezdeményezéséhez nincs szükség a ki nem fizetett számlák, szerződések vagy más bizonyítékok csatolására sem – csupán kérelmezni kell a közjegyzőnél a fizetési meghagyás kibocsátását.

    Az eljárás egyszerű és gyors, ha a kérelem elektronikus úton érkezik, a fizetési meghagyást 3 munkanapon belül, a szóbeli vagy írásbeli kérelmek esetén pedig 15 napon belül kell elbírálnia a közjegyzőnek.

    88 százaléka néhány héten belül jogerőre emelkedett

    Az eljárás mellett szól az is, hogy a tavaly kibocsátott fizetési meghagyások 88 százaléka néhány héten belül jogerőre emelkedett, azaz sikerrel végződött. Vagy azért, mert a fizetésre kötelezett elismerte tartozását, vagy, mert nem élt ellentmondással ellene, ami szintén elegendő ahhoz, hogy a fizetési meghagyás a kézhezvételét követő tizenhatodik napon jogerőssé váljon.

    [​IMG]
    A Magyar Országos Közjegyzői Kamara épületeFotó: Hajdú D. András [origo]

    Aki ezt követően sem fizet, az ellen végrehajtást lehet kezdeményezni. Ilyen eljárást 2017-ben közel 400 ezer esetben kértek, azaz tízből átlagosan végül hét esetben indult végrehajtás az adósokkal szemben.

    Ennek oka, hogy a fizetési meghagyás kézhezvétele önmagában növeli a fizetési hajlandóságot, azaz sok adós nem várta meg, míg végrehajtási szakaszba kerül az ügye, hanem időközben rendezte a tartozását. Előfordul továbbá az is, hogy a hitelező megfeledkezik az ügyről vagy kivár a végrehajtás kezdeményezésével.

    2017-ben a fizetési meghagyások mindössze 6,2 százalékából, megközelítőleg 35 ezer eljárásból lett per, mert a fizetésre kötelezettek részben vagy egészben nem ismerték el a tartozásukat.

    Az új szabályok szerint 2018. január elsejétől 3 millió forintnál kisebb összegű pénztartozás esetén perindítás helyett közjegyző bocsáthat ki fizetési meghagyást, 3 és 30 millió forint közötti követelés esetén választani lehet a fizetési meghagyás és a per között, 30 millió forint feletti követelést pedig csak bírósági úton lehet érvényesíteni.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...