Hírek Itthon Müller Cecília: Szuperdolgozó helyett ne váljunk szuperterjesztővé

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Péter28 hozta létre. Ekkor: 2020. november 13..

  1. Péter28 / Guest

    Müller Cecília: Szuperdolgozó helyett ne váljunk szuperterjesztővé

    Az országos tiszti főorvos szerint volt, amikor sikk volt lázasan munkába menni. Ma ez életveszélyes.


    Tizennyolc fővel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt, öten figyelmeztetést, 13-an helyszíni bírságot kaptak – kezdte az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóját Kiss Róbert rendőr alezredes. Azt is elmondta, hogy a tömegközlekedési eszközökön, várótermekben és a kereskedelmi üzletekben, bevásárlóközpontokban elmulasztott maszkhasználat miatt 70 embert vontak felelősségre. A jogszabály hatályba lépése, szeptember 21-e óta már 3857 esetben intézkedett a hatóság.


    A kijárási tilalom megszegése miatt 324, a csoportosulás, gyülekezés tilalmának megszegése miatt pedig három ember ellen intézkedtek. Három üzletet be kellett zárni, mert az üzemeltető megszegte vagy nem tartatta be a maszkviselési szabályokat.


    Kiss Róbert arról is beszélt, hogy csütörtök este túlterheléses támadás érte a koronavirus.gov.hu oldalt, a hatóság jelenleg vizsgálja az esetet. Ezt az Országos Rendőr-főkapitányság is megerősítette pénteken.


    Az elmúlt napon 5437 hatósági házi karantént rendeltek el az alezredes közlése szerint.


    Müller Cecília országos tiszti főorvos a friss járványügyi adatok ismertetésével kezdett, és elmondta, hogy a koronavírus-járványban eddig elhunytak átlagéletkora 76 év.


    Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy mindenütt maszkot kell hordani, és kerülni kell a csoportosulást. Arról is beszélt, hogy „rosszul érintette” az a panasz, amely arról szólt, hogy fiatalabb, aktív egészségügyi dolgozók „átcsusszannak” az testhőmérsékletet mérő kapukon, mert beszednek néhány lázcsillapítót.


    Volt, amikor sikk volt lázasan munkába menni, ez életveszélyes, fertőzik a munkatársaikat és a munkahelyüket is. Szuperdolgozó helyett ne váljunk szuperterjesztővé”

    – fogalmazott.

    A tiszti főorvos elmondta, hogy az elmúlt napon már két szűrőbuszon is vettek mintákat, pénteken már négy, a hétvégén pedig már hat helyszínen lesznek ilyen mintavételi pontok. A buszokat azok vehetik igénybe, akiknek a háziorvos vizsgálatot rendelt el. Szintén a háziorvos dönti el, hogy a szűrés a buszokban, mentőautókban vagy a vizsgált páciens otthonában történjen.


    A szennyvízvizsgálatok eredményéről szólva elmondta, hogy számos helyen emelkedik a koronavírus örökítőanyagának a koncentrációja,


    Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Székesfehérváron, Szolnokon is emelkedett a vírus örökítőanyagának a mennyisége.


    Ez azt jelenti, hogy 4-8 nap múlva ezeken a településeken megnőhet a fertőzöttek száma.


    Arról is tájékoztatott Müller, hogy pénteken újabb adag influenza elleni oltóanyagot szállítottak ki. A háziorvosoktól beérkezett adatok alapján a felnőtteknek szánt vakcinamennyiség 65 százalékát használták már fel, a gyerekek részére rendelkezésre állóból viszont csak 10 százalék fogyott.


    A tiszti főorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a járványban a cukorbetegek fokozottan veszélyeztettek, ezért kiemelten szükséges betartaniuk a szabályokat.


    Beszélt arról is, hogy napi 500 milligram C-vitamin és 2000 egység D-vitamin szedését ajánlja.


    https://hvg.hu/itthon/20201113_operativ_torzs_koronavirus_jarvany_fertozes
     
    • Like Like x 2