Gazdaság Nagybevásárlásra készülnek a Wizz Airnél

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 04..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Tíz éven belül megháromszorozza gépeinek számát a Wizz Air és ugyanilyen ütemben nő a dolgozók aránya is, évente pedig már százmillió utast fognak szállítani - mondta a Világgazdaságnak Váradi József, a diszkont-légitársaság vezérigazgatója.


    A napilap hétfői számában olvasható interjúban az EY Az év üzletembere díjjal kitüntetett vezérigazgató arról is beszélt, hogy a következő kilenc évben a jelenlegi háromszorosára, 282-re nő a Wizz Air flottájának mérete.

    "Azzal számolunk, hogy a jövő március végén záruló pénzügyi évünkben 30 millió utast szállítunk az egy évvel korábbi mintegy 24 millió után. Amikor pedig már háromszáz gépet üzemeltetünk, utasaink száma elérheti a százmilliót" - fogalmazott Váradi József.

    [​IMG]
    Forrás: MTI/Kovács Tamás

    Hozzátette: ahogyan a gépek, úgy az alkalmazottak száma is háromszorosára nő majd a tervek szerint a következő kilenc évben és elérheti a tízezret. Az alkalmazottak körülbelül 90 százaléka légiutas-kísérő és pilóta.

    A vezérigazgató az interjúban beszélt még az Airbusszal kötött szerződésről, a pilóták utánpótlására tett erőfeszítéseikről és az iparági konszolidációról is.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...