Gazdaság Nem összeegyeztethető a sáriával a bitcoin

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 05..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A sáriával, azaz az iszlám követői számára az erkölcsös viselkedés alapjául szolgáló morális vezérelvvel, nem fér össze a bitcoin kereskedés – hozta meg döntését Egyiptom főmuftija. A vallási vezető többek között azzal támasztotta alá álláspontját, hogy a digitális pénzt könnyűszerrel lehet a terrorizmus finanszírozására is használni.


    Fatvát, vagyis vallásjogi szempontból meghozott döntést jelent az egyiptomi főmufti állásfoglalása a bitcoinról. Ennek értelmében, Abdel-Karim Allam kifejezetten tiltó álláspontra helyezkedett az iszlámhívők és a bitcoin viszonyának kérdésében.

    Előzetes konzultációra épül a döntés


    Allam főmufti hivatala közleményben számolt be arról, hogy az egyiptomi muszlimok első számú vallási főméltósága, körültekintő konzultációt folytatott gazdasági szakértőkkel az utóbbi évek egyik legnagyobb figyelmet kapó kriptovalutájáról. Az így szerzett információkra is támaszkodott döntése meghozatalakor. Ennek értelmében, az iszlám követői számára a főmufti megtiltotta a bitcoinnal kapcsolatos ügyleteket.

    [​IMG]
    Egyiptom főmuftija tiltja a bitcoint az iszlám hívőinekForrás: AFP/Karen Bleier

    Azaz nem csak az azzal való fizetést, hanem az azzal való kereskedést is.
    Ezt a pénzeszközt direkt módon fel lehet használni a terrorizmus finanszírozására. Nincsenek világosan átlátható szabályai a működésének. Ám a rendezett viszonyok alapvetőek az iszlámban."Ezért az iszlám követői számára a bitcoin figyelmen kívül hagyandó – nyilatkozta Dr. Magdi Asour, a főmufti tanácsosa egy napilapnak. Azt is hozzátette, hogy a virtuális pénznek nincs monetáris fedezete az Egyiptomi Központi Banknál, vagyis semmiféle garancia nincs rá, illetve az abból fakadó károkra.

    Komoly kockázatokat rejt magában


    A terrorizmusfinanszírozás veszélye mellett, Allam főmufti azt is közölte, túlságosan kockázatosnak tartják a bitcoint. Álláspontja szerint komoly károkat okozhat az azt használóknak és a gazdaságnak is.

    Működése kiszámíthatatlan, az árfolyam-ingadozás iránya szintén nem jósolható meg előre.

    A főmufti olyan elemző tanulmányokra is hivatkozott, amelyek konklúziója szerint, a bitcoin és más kriptovaluták központi ellenőrzés nélküli kereskedelme nem tesz jót a piacoknak, és szükség lenne azokkal kapcsolatban valamiféle felügyeleti rendszer kialakítására.

    [​IMG]
    Shawki Ibrahim Abdel-Karim Allam szerint, a kriptovaluta nem összeegyeztethető a sáriávalForrás: AFP/Remko De Waal

    A főmufti kiemelte azt is, hogy a devizapiacok nagyon kockázatos kereskedési terepek. Szerinte a brókerek és a pénzügyi tanácsadók, könnyedén meggyőzhetik a befektetőket arról, hogy pénzüket inkább ezekbe a virtuális eszközökbe fektessék. Ez könnyen a nemzeti valuták gyengüléséhez vezethet. Véleménye szerint a bitcoin kereskedés önmagában azért is veszélyes, mert az adatfolyamok nagyon sérülékenyek, és a digitális kalózkodás veszélyének vannak kitéve. Emellett aláássa a törvényi szabályozás erejét, a cégeket pedig adóelkerülésre ösztönözheti.

    Allam főmufti álláspontja szerint, ezek a kockázatok összeegyeztethetetlenek az iszlám értékrendjével. A korrupciós kiskapuk révén, tévútra vezethetik az iszlám követőit, és ez a sária szerint elfogadhatatlan.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...