2025 Január Február Néma bébinek anyja se… – Jókislány

Néma bébinek anyja se… – Jókislány



Az utóbbi évek pumafilm hullámának tetején érkezett Halina Reijn filmje, ami azt ígérte, hogy egy erotikus thrillerrel teszi fel a koronát a trendre. A Jókislány (Babygirl) végül szokatlan tematikájával és Nicole Kidman bevállalós alakításával egyszerre okozott meglepetéseket és csalódásokat.

A rólad alkotott kép, a szintén Nicole Kidman főszereplésével forgatott Családi affér és a Magányos szívek menedéke után végre megérkezett a hazai mozikba a Jókislány, ami az amerikai kritika lelkes éljenzésével és a Kidman alakítását méltató felhangokkal igencsak nagy várakozást keltett. Míg az előző három film „csupán” egy-egy szerelmi történetet mutat be egy fiatalabb férfi és egy idősebb nő között, a Jókislány ennél jóval bátrabbnak mutatja magát, amikor egy házas üzletasszony, Romy (Nicole Kidman) és a gyakornoka, Samuel (Harris Dickinson) közötti

BDSM kapcsolatot helyezi középpontjába, méghozzá egy erotikus thrillerbe csomagolva.
Ez a szinopszis – pláne, hogy a főhősök életkora egy-két mondaton túl nem igazán téma – inkább olyan filmekkel rokoníthatná a történetet, mint A zongoratanárnő és A titkárnő, mint A tisztességtelen ajánlat, a Zaklatás vagy az Elemi ösztön – de nyilván eszünkbe juttatja A szürke ötven árnyalata-trilógiát is. A BDSM (ami olyan szexuális viselkedésformák gyűjtőneve, ahol a szexuális élvezet kedvéért szélsőségesen elválik az irányító és alárendelt szerep) nem éppen a mainstream mozizás leggyakoribb témája, és mindig körbelengi egyfajta bűnös cinkosság.




A Jókislány első harmadában úgy tűnik, ebből itt sem lesz hiány, és a forgatókönyvet is jegyző Reijn meg is alapoz egy jó kis thrillernek – Kidman és Dickinson között ugyanis harapható a feszültség, és némi szoftpornós felvezetés után már alig várjuk, hogy az események valóban veszélyessé váljanak. Vajon Samuel megfenyegeti majd Romyt, hogy lebuktatja? Vagy elkezdi zaklatni a családját? Netán kóros birtoklási vágy lesz úrrá rajta? Hatalmas spoilerrel elárulom: ezek egyike sem történik meg, sőt, semmi más sem, amitől ez a film igazán izgalmas lehetne.

Az erotika lassan átadja helyét a moralizálásnak, és a Jókislány valódi tétje végül nem is a két főszereplő kapcsolata lesz, hanem Romy vágyainak felvállalása.



Felmerülnek olyan kérdések, mint a női vezetők példamutatása, a megcsalás, a hatalmi helyzettel való visszaélés, a beteges vágyak szégyellése, de a film egyikben sem mélyed el igazán (pedig fontos lenne, hogy még explicitebben húzza alá, hogy semmilyen vágy kiélése nem lehet bűnös, ha az konszenzuson alapszik), de ami még ennél is nagyobb gond, hogy a happy endjét (ami valójában a kommunikáció, önmagunk felvállalása és saját magunk szabadon engedésének ünneplése) is elintézi néhány tollvonással, így a sok helyen ellentmondásos üzenete, ami akár feminista kiáltvánnyá is válhatott volna, pont olyan félhalk marad, mint maga az egész film.


Az amerikai sajtó teljesen odavan a Jókislányért, ami azonban európai szemmel nézve közel sem elég bevállalós. Bár van néhány kifejezetten erős szexjelenet a filmben, a két főhős közötti dinamikát csak egy pontig építi a szerző, majd montázsokkal bagatellizálja el. Ahogy A szürke ötven árnyalata is csak vihar a biliben, ez a film sem merészkedik a botrány határáig, csupán pedzegeti a lehetőségeket, és végül nem mer valódi tétet adni a cselekménynek.

Azért nyilván vannak dicséretre méltó vonásai is a Jókislánynak:
az egészet áthatja egyfajta szarkasztikus humor, melyet szinte valamennyi fontosabb karakternél felfedezhetünk. Nicole Kidmant évek óta nem láttam ilyen jónak, ami egyértelműen annak tudható be, hogy a fiatalságát megszállottan hajszoló színésznő végre hajlandó volt némi öniróniát gyakorolni, és a legőszintébben reflektálni erre a témára is. Férjét, a latin szeretők mintapéldánya, Antonio Banderas alakítja, aki azonban felszarvazva nem tud igazán emlékezetes lenni: az általa akakított Jacob sokat hisztizik, és nem pontosan értjük azt sem, hogyan tud egy 25 éves berögzült viselkedésmintát egy csapásra felülírni. Talán Harris Dickinsonnak jutott a legizgalmasabb karakter. Bár nem tudunk meg róla sem sokkal többet, Samuel nem olyan jégkirályfi, mint Christian Grey: egyszerre bizonytalan és határozott, s ezáltal valamivel mélyebb dimenziói vannak, mint a domok filmes mintapéldányának.

A film számomra legemlékezetesebb „alakítását” mégsem ők, hanem a film operatőre, a káprázatosan látványos Monos fényképésze hozta, aki szokatlan beállításaival és tűéles kompozícióival különleges atmoszférát teremtett, amire a kilencvenes évek slágerei csak még jobban ráerősítettek.

Nem mondanám rossz filmnek a Jókislányt, de a várakozásoktól messze elmarad: kicsit bátrabban, kicsit mélyebben akár mérföldkő is lehetett volna a témában oly ritka filmek között.

A Jókislány (Babygirl) január 30-tól látható a magyar mozikban.

2025. február 1.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/nema-bebinek-anyja-se-jokislany-babygirl-kritika