Előzetes Nemcsak a férfiak lehetnek tökösek – Kisvárosi gyilkosok

Nemcsak a férfiak lehetnek tökösek – Kisvárosi gyilkosok




Az eddig inkább krimiken dolgozó Ole Bornedal összességében sikeresen kóstolt bele a fekete komédia műfajába, ami jó. Filmje, a Kisvárosi gyilkosok tipikus skandináv témaválasztásával és eredeti stílusával csak megközelíteni tudja a műfaj kultikus darabjait, ezt azonban akár vehetjük jó pontnak is. Az egymás ellen bérgyilkosokat felfogadó házaspárok története viszont így sem kerüli el a Nagybetűs Tanulságot, amiért viszont kár.

Állandó skandináv téma „a kisvárosban nem történik semmi” narratívája. Ahogy annak idején a Zsernyákok svéd rendőrei sem tudtak mit kezdeni az álmos utcákban, úgy a Kisvárosi gyilkosok is így kezdi a történetet: Heinz, a hely egyetlen rendőre keresve keresi az alkalmakat egy kis bírságolásra. Hirtelen persze nagyot fordul a világ, amikor a két jóbarát és menő építési vállalkozó Edward (Ulrich Thomsen) és Ib (Nicolas Bro) egy ferde kocsmai estén rájönnek, hogy a válással járó vagyonmegosztásnál még mindig jobb ötlet felbérelni egy orosz gyilkost, aki elteszi láb alól a frigiddé vált újgazdag feleségeket.

Kijózanodva persze ez az egész maximum annyira tűnik komolynak, mint venni apu pénzén random repjegyet Lisszabonba, ráadásul ugyanezt a pénzügyi tanácsot elfogadják maguktól a feleségek is. És akkor kezdődhet a kutya-macska barátság, ami sztorinak kicsit már ismert, de dán faarccal párosítva egészen fogyasztható.



Az egyik oldalon szétvarrt orosz maffiózó kimondhatatlan mennyiséget elbíró alkohollal és csökkent agyi képességekkel, a másikon a BBC Englisht tökéletesen beszélő, idős betegeket láb alól eltakarító, elsőre bájosnak tűnő fekete nővér, aki az Addams Family gonoszabb végéből érkezett. Valamelyik hétköznap délutáni nagymama-sorozatból lépett elő az egyik női csatornáról, de bájos külseje vérszomjas és hűvösen profi gyilkost takar.

Az elnagyolt főszereplő karaktereket tehát a kellően abszurd kiegészítő szereplők segítik élvezhetővé tenni.
A Kisvárosi gyilkosok alapötlete azért nem túl eredeti, de akik szeretik a Balek, az Ádám almái vagy a Férfiak és csirkék típusú agyament fekete humort, azok itt is garantált végeredményt kapnak. Ráadásul az apróságok azért jól kiszínezik a forgatókönyvet, és ezzel bátran él is az alkotógárda. Jellemzően ilyen a politikai korrektség feszegetése, gyakran görbe tükörbe állítva a közbeszéd rendre aktuális témáit.



„Nemcsak a férfiak lehetnek tökösek” – hangzik az asszonyi verdikt, s ez csak egy a kisvárosi dán gender tanfolyam tananyagai közül. A meleg – ráadásul svéd – riszálós salsatanár, aki a templomban tart órát (hol máshol?!), a nőnek öltözött férfiak, az arab terrorista taxis vagy az egyenlő bánásmód különös értelmezése mind-mind időzített bomba a Mohamed karikatúrák országában, amikkel éppen a határig mennek el az alkotók.

A rendező, aki maga írja a forgatókönyvet is, és a főszereplő neve azért lehet garancia. Bornedal neve ugyan kevésbé cseng ismerősen itthon, Csak egy szerelmesfilm című krimi azonban egy korábbi Titanic filmfesztiválon is lehetett látni. Ulrich Thomsen azonban itthon is sokkal ismertebb. A főszereplő játszott Szász János filmjeiben (Ópium – Egy elmebeteg nő naplója, A nagy füzet), állandó alkotótársa az Oscar-díjas Susanne Biernek (Testvéred feleségét…, Egy jobb világ, Második esély), de ő volt a főszereplője Thomas Vinterberg legutóbbi filmjének, A kommunának. De talán mind közül leginkább az Ádám almáira emlékszünk, ahol Mads Mikkelsennel együtt alakított máig felejthetetlent.

A dán kultúra két komoly nagykövete.
Éppen ezért kár, hogy a hűvösen elegáns skandináv stílust az utolsó pillanatban sikerül elrontani, a film végén elhangzó, már-már Szomszédok szerű szentenciák hallatán jó esélyünk van helyes útra térni. Mert a lényeg, hogy a házaspárok szeressék egymást, és ne felejtsék el mindezt elmondani egymásnak. Kár érte, hiszen az alkotók egy pillanatra engedtek a kommercializmus kísértésének, és nem merték meghagyni a kimondatlanul talán sokkal erősebb igazságokat.

2017. június 28.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/kisvarosi-gyilkosok-kritika