Nagyvilág Német lap: Kudarc volt a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 19..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia eredménytelensége jól visszatükrözi az aktuális nemzetközi helyzetet. A kölcsönös vádaskodás folytatódott, semmilyen kérdésben nem született konkrét megállapodás, fejti ki Matthias von Hein, a Deutsche Welle egyik szerkesztője.


    Voltak idők, amikor a hírneves rendezvény bizonyos fejleményekkel járt a megbékélés területén és reményt adott a jövőre nézve. Az idén azonban szó sem volt erről.

    A konferencia címe: A szakadékba – és onnan vissza? – így aktuális marad.

    A bajor főváros rangos eseményét Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Mohammad Javad Zarif iráni és Adel bin Ahmed Al-Jubeir külügyminiszterek arra használták ki, hogy állandóan a másik felet vádolják, párbeszédre nem igazán törekedtek. Ráadásul a két rivális muszlim állam külügyérei szinte ugyanazt mondta, mint a tavaly.A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia elnöke és egyben házigazdája, Wolfgang Ischinger sem volt elragadtatva az „eredményektől".

    [​IMG]
    Wolfgang IschingerForrás: AFP/Anadolu Agency/Cuneyt Karadag

    Deniz Yücel, Törökországban fogvatartott török származású német újságíró ügye ismét konfliktushoz vezetett Ankara és Berlin között. Az utóbbi azt szeretné elérni, hogy engedjék szabadon az újságírót.

    Ezt leghangosabban Zöld Párt követeli, akinek az egyik politikusát, Cem Özdemir Bundestag képviselőt szintén meghívták a rendezvényre. Özdemir ugyancsak török származású, régebb a zöldek egyik társelnöke volt.

    A szervezők elkövették azt a hibát, hogy egy hotelbe szállásolták el őt Binali Yildirim török miniszterelnökkel. Mivel Binali Yildirim testőrsége terroristának titulálta Özdemirt, az kénytelen volt rendőri védelmet kérni.Mevlüt Cavusoglu, Törökország külügyminisztere „csupán" hazugnak nevezte a zöld politikust.

    Ilyen körülmények között nem lehet azon csodálkozni, hogy Ankara szíriai katonai beavatkozása témájában a felek álláspontja kicsit sem közeledett egymáshoz.

    A helyzet az európai témákban sem adott okot örömre. Petro Porosenko ukrán elnök a „gonosz forrásának" nevezte Oroszországot és követelte, hogy a gazdasági szankciók maradjanak érvényben. Véleménye alapján Ukrajnát fel kellene venni az EU-ba és a NATO-ba.

    Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Európában a helyzet a nácizmus korszakára emlékeztet.

    Arra a vádra, hogy Moszkva beavatkozott az amerikai választásokba a következőt mondta: bla, bla... Majd kijelentette, hogy az Egyesült Államok fegyverkezik és természetesen ezt kell tegye Oroszország is.

    A rendezvény végén Wolfgang Ischinger a konferenciát a „jéghegy csúcsának" nevezte és reményét fejezte ki, hogy a csúcs nem reprezentálja a víz alatt lévő gleccsert.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...