Nagyvilág New York-i gázolás: a terrortámadás emlékművénél akart gázolni a merénylő

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 02..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Szerdán vádat emeltek Sayfullo Saipov ellen, aki kedden délután Manhattanben teherautóval az Iszlám Állam nevében nyolc embert megölt.


    A terrorista hét éve él az Egyesült Államokban. Az üzbég származású 29 éves férfi ellen nyolc ember meggyilkolása és egy külföldi terrorszervezetnek, az Iszlám Államnak nyújtott támogatás miatt emeltek vádat. Joon Kim, manhattani főügyész szerint az első vádpont miatt maximálisan kiszabható büntetés az életfogytig tartó szabadságvesztés, míg a második vádpontért halálos ítélet is járhat.Saipov nem élt a hallgatás jogával, és a kórházban hosszas vallomást tett. Majd szerdán este tolókocsiban részt vett a manhattani bíróságon tartott első meghallgatáson is. Elmondta, hogy azért választotta halloween napját, mert azt remélte, a lehető legtöbb ember lesz az utcán.

    Két hónapig készült a merényletre, eredetileg azt tervezte, hogy a Brooklyn-hídon is és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékműve közelében kanyargó kerékpáros úton is belehajt a tömegbe.

    [​IMG]

    Az egykori Világkereskedelmi Központ (WTC) emlékműve közelében a gázoló bérelt autója

    Forrás: MTI/EPA/Justin Lane

    Saipov azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam fekete zászlaját.

    A közösen vizsgálódó New York-i rendőrség és zaz FBI eddigi információi szerint az üzbég férfit különösen az a videó ösztökélte a terrorakcióra, amelyben Abu Bakr al-Bagdádi, a terrorszervezet vezetője arra buzdította az Egyesült Államokban és másutt is élő muzulmánokat, hogy támogassák a terrorszervezet célkitűzéseit.

    A vádiratban szerepel az is, hogy nyomozók az Iszlám Állam több ezernyi propaganda-anyagát találták meg Saipov mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet is, amely azt mutatja, hogy az Iszlám Állam a foglyait lefejezi. John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője újságíróknak azt mondta: minden jel arra mutat, hogy Saipov pontosan követte azokat az útmutatásokat, amelyek az Iszlám Állam közösségi médiájának csatornáin láthatók, s amelyek azt magyarázzák el, hogyan is kell terrortámadást végrehajtani. Közben az FBI szerdán este bejelentette: körözést adott ki egy másik üzbég férfi, Mukhammadzoir Kadirov ellen.

    A 32 éves férfit "a támadásban érintett személyként" akarják kihallgatni. William Sweeney, az FBI New York-i irodájának helyettes vezetője azonban nem kívánt válaszolni az újságíróknak azokra a kérdéseire, hogy hol van Kadirov, hogyan került célkeresztbe és mi lehetett a szerepe a merényletben.

    [​IMG]

    A merénylő, Sayfullo Saipov

    Forrás: AFP/St. Charles County Dept. Of Corr

    "Megtaláltuk őt, többet nem mondhatok" - fogalmazott sajtótájékoztatóján Sweeney. A CBS televízió szerdán este hírszerzési forrásokra hivatkozva azt közölte: az amerikai hatóságok előtt nem volt ismeretlen Saipov neve, mivel 2015-ben az FBI terror-elhárítási részlegénél egy nyomozás során felfigyeltek a kapcsolatrendszerére. A CBS forrása szerint Saipov kapcsolatban állt radikalizálódott iszlamistákkal, akiknek legalább az egyike üzbég.

    New Yorkban erőteljesen megnövelték a rendőri jelenlétet, különösen a forgalmas közlekedési csomópontoknál. A vasárnapi maratoni futóversenyen pedig egyenruhás és civilbe öltözött rendfenntartók és terrorelhárítók is nagy számban lesznek jelen.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...