Nagyvilág Növekszik a nyomás Ukrajnán

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 09..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Egyértelműen növekszik a nyomás Ukrajnán azt követően, hogy pénteken két fontos nemzetközi szervezet is megerősítette az ukrán oktatási törvénnyel szemben megfogalmazott magyar kritikákat. Erről beszélt a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.


    Menczer Tamás úgy fogalmazott, az Európai Unió külügyi főképviselőjének állásfoglalását, valamint a Velencei Bizottság előzetes jelentését követően végérvényesen kiderült, hogy ebben a kérdésben

    nemcsak magyar, hanem európai ügyről van szó.

    A magyar álláspont három legfontosabb pontjáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legutóbb pénteken, Brüsszelben tájékoztatta az Európai Unió és Ukrajna társulási tanácsát.

    A tárcavezető itt ismét kiemelte, hogy szerzett kisebbségi jogokat nem lehet elvenni, emellett Ukrajnának érdemi tárgyalásokat kellene kezdeni a magyar kisebbséggel, továbbá maradéktalanul végre kell hajtania a Velencei Bizottság ajánlásait, állásfoglalását"- mondta a külügyi helyettes államtitkár.

    Menczer Tamás azt is megemlítette, hogy a Velencei Bizottság hétfőn adja ki teljes állásfoglalását a kérdésben, de már pénteken megerősítette, hogy

    jogosak az Ukrajnával szemben megfogalmazott kritikák,

    továbbá kimondta, hogy Ukrajna saját alkotmányával és nemzetközi kötelezettségvállalásaival is szembe megy. Sőt, a bizottság azt is kimondta, hogy az ukrán nyelvtörvény kifogásolt részét, a hetedik cikkelyt módosítani kell - tette hozzá.

    A helyettes államtitkár közölte, Ukrajnának természetesen joga van - a kisebbségek anyanyelvi oktatását nem csonkítva - átszervezni, megreformálni az ukrán nyelvoktatást, a kárpátaljai magyar pedagógusok az elmúlt években sokszor tettek is le megoldási javaslatokat erre, amiket azonban mindig lesöpörtek. Hangsúlyozta, Ukrajna pénteken "sajátosan értelmezte" a Velencei Bizottság előzetes jelentését, Magyarország ugyanakkor nem kíván belemenni ebbe az "értelmezési versenybe" és azt szeretné, ha Ukrajna eleget tenne a jogos elvárásoknak.

    Egyértelműen Ukrajna van döntési helyzetben, nem Magyarország" - folytatta Menczer Tamás, hozzátéve, a helyzetet Ukrajna idézte elő, és ő is tudja megoldani.

    Kiemelte, a magyar kormány mindaddig harcol a kárpátaljai magyarok anyanyelven történő oktatásáért, amíg ők azt nem mondják, hogy a helyzet számukra megnyugtatóan rendeződött.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...