Nagyvilág Nőket vert és erőszakolt Soros egykori embere

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 03..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Az elmúlt hetekben számos szexuális erőszakról szóló hír látott napvilágot, de a Daily Mailben ma megjelent ügy talán minden eddiginél visszataszítóbb. Soros György egykori emberéről derült ki, hogy több nőt is megvert és megerőszakolt.


    A botrány nem máshol, mint a Wall Streeten robbant ki. A 62 éves Howie Rubint, Soros egyik alapkezelő cégének korábbi vezetőjét ugyanis azzal gyanúsították meg, hogy megvert és megerőszakolt három floridai nőt egy bérelt lakásban. Továbbá a vádak szerint 2010 óta kiterjedt embercsempész hálózatot működtetett, a becserkészett nők tucatjait pedig egy manhattani pincében tartotta bezárva. Az áldozatok embertelen bánásmódban részesültek: Rubin egyiküket annyira megverte, hogy a nőnek elmozdult a mellimplantátuma, másokat elektrosokkolóval tett ártalmatlanná, mielőtt megerőszakolta volna őket. De volt olyan is, akit azzal fenyegetett, hogy ugyanúgy fogja őt megerőszakolni, mint a saját lányát. Számos áldozatnak plasztikai vagy fogászati beavatkozásra volt szüksége a súlyos bántalmazások következtében.

    A három floridai nő által perbe fogott Rubinnak és tettestársainak nemi erőszak, súlyos testi sértés és illegális fogva tartás vádjaival kell szembenézni.

    A házas, háromgyerekes Rubin 1982-ben a Salomon Brothers-nél kezdte pénzügyi karrierjét, amely a sikerek mellett a bukásoktól sem volt mentes: 1987-ben 377 millió dollárt veszített miatta a Merrill Lynch, miután a felettesei jóváhagyása nélkül indított kétes pénzügyi manővereket. Ennek ellenére nem sokkal később a Bear Stearns-nél kötött ki, ahonnan magas rangú vezetőként, és nagy becsben tartott szakemberként vonult vissza. 2008-ban azonban Soros György hívására visszatért a szakmába, és hét éven keresztül, egészen 2015-ig vezette a milliárdos spekuláns egyik alapkezelő cégét.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...