2025 Szeptember Nyitott kérdések – Páratlan párosok

Nyitott kérdések – Páratlan párosok



A Páratlan párosok (Splitsville) hamisítatlan romkom, de nem a tucatszor látott fajta, hanem igazi kuriózum, ami őszintén, mélyen, mégis eszelősen viccesen mesél a kapcsolatok… meg úgy általában az élet abszurditásáról.

Hiába a romantikus vígjáték az egyik legtermékenyebb műfaj, nagyítóval kell keresni az említésre méltó példányokat. Mintha a zsáner önmagában hordozná a sekélyességet, a felnőtt emberek érzelmeinek faék egyszerűségűvé degradálását, és persze a levehetetlen rózsaszín szemüveget, amin keresztül a világot ezek a filmek szemlélik. Persze a garantált happy endek habos-babos világa olyan érzelmi biztonságillúziót nyújt a nézőinek, amihez – valljuk be – a legtöbbünk menekült már rosszabb napokon.

Még egy reprezentatívnak tűnő mintavételezés után is juthatunk arra a következtetésre, hogy ez a műfaj erre született, ennyire képes, és nem is igazán törhet magasabb babérokra. És akkor jön egy olyan (persze függetlenfilmes) kincs, mint a Páratlan párosok,

a hozzám hasonló nézők pedig egy csapásra visszanyerik a romkomokba vetett hitüket.

Pár évtizede még szinte elképzelhetetlen lett volna egy szerelmi vígjáték esetében, hogy a polgárpukkasztás szándéka nélkül olyan tabuk köré építkezzen, mint például a nyitott házasság, márpedig Michael Angelo Covino második nagyjátékfilmjében mindennek ez az unortodox kapcsolati forma a mozgatórugója.



Carey (Kyle Marvin) alig több, mint egy éve él boldognak hitt házasságban, amikor felesége, Ashley (Adria Arjona) közli vele, hogy válni akar, mert ő még élni szeretne. És „élni” alatt itt leginkább a másokkal való szexelést kell érteni. Amikor aztán legjobb barátjától, a minden szempontból tökéletes életet élő Paultól (Michael Angelo Covino) a boldog házassága titkát kérdezi, kiderül, ő és Julie (Dakota Johnson) nyitott kapcsolatban élnek. Egy ilyen felvezetés után borítékolható, hogy Carey hamarosan a nő ágyában köt ki, de szerencsére a film további része már közel sem ilyen kiszámítható – a férfi ugyanis úgy dönt, válás helyett inkább ő is teret ad saját felesége vágyainak. Az érzelmi dominólánc viszont már meg lett pöccintve, és (nem is annyira) fokozatosan minden érintett élete és lelki világa fenekestül felfordul.

Az persze, hogy a poligámia felbukkan a könnyed, populáris műfajokban, önmagában még nem kirívó (még magyar kísérlet is volt a Poligamy képben). Az viszont már annál inkább, amilyen őszintén és érzékenyen,

ítélkezés nélkül nyúl a Páratlan párosok a nyitott kapcsolatok témájához, a rendíthetetlen monogámok számára és érthetővé és átérezhetővé téve az érzelmi dinamikákat.
Szájbarágás nélkül mutat rá, milyen fontos önmagunk definiálása, a nyílt és érthető kommunikáció, a saját érzéseinkkel való szembenézés és az, hogy ne tabusítsuk a különös vágyainkat – de azt se, ha nincsenek ilyenjeink.



Ja, és mindezt egy férfi nézőpontjából kapjuk! Hiszen a film elsődlegesen Carey történetére, érzéseire fókuszál, ráadásul a szerelmi élete mellett legalább ekkora hangsúlyt kap a két férfi barátsága is, ami szintén meglepően sok, hiteles réteggel büszkélkedhet. Egy kezemen meg tudom számolni az olyan, említésre méltó romantikus vígjátékokat, amik egy férfi szemén-szívén keresztül mesélnek. Hát még azokat, amik a magányos volt, de végül megtalálta és kiérdemelte a szerelmet tanmesénél komplexebb sztorivezetéssel rendelkeznek.

Így hát háromszoros hurrá a Páratlan párosok tiszteletére, amiért bátran és őszintén szól érző, érzékeny férfiakról.
És főként, mert teszi ezt anélkül, hogy nevetség tárgyává tenné, vagy épp feminin jellegekkel látná el őket. Egy cseppet sem veszítenek férfias mivoltukból, amiért sírnak, szeretnek, küszködnek. Sőt, a film kifejezetten érzékletesen ábrázolja a különféle érzelmek megélését, azok intenzitását. Szokatlan módon épp a nők tűnnek fel a lelkileg stabilabb szerepben, ez a felállás pedig a nemek megszokott, sztereotipizált ábrázolásának görbe tükreként működik.

Itt emlékeztetnék mindenkit, hogy a fent említett mély és összetett témák dacára a Páratlan párosok egy vígjáték, ráadásul meg merem kockáztatni, hogy minimum az év legjobbjai közé tartozó!

Ahogy a film mondanivalójának, úgy a humorának ereje is az őszinteségben rejlik.
Ennek, valamint a remekül felépített karaktereknek és a természetes, gördülékeny dialógogoknak köszönhető, hogy a film szereplőit a legfurcsább szituációkba keverve sem válik hiteltelenné.

Covino íróként és rendezőként is már a legelső jelenettől kezdve újra és újra szembesít minket az élet abszurd kaotikusságával. Ehhez a sztori önmagában is elég lehetne, de erre a vizuális megoldások is alaposan ráerősítenek. Az alacsony költségvetés dacára is ambiciózus és kreatív operatőri megoldásokban, a terek izgalmas kihasználásában, de még a fergetegesen vicces és megdöbbentően hosszú harcjelenet (bizony, ilyen is van) koreográfiájában is ez a gondolatiság tükröződik.

Kétségtelen, hogy a Páratlan párosok egy ízig-vérig romantikus vígjáték, de szerencsére sokkal többet tartogat a nézői számára, mint amit a műfajtól várhat az ember.

A Páratlan párosok szeptember 4-től látható a mozikban.

2025. szeptember 5.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/paratlan-parosok-kritika