Amikor egy zenefájlt mp3-ba tömörítenek, sokak szerint alig romlik a minőség, pedig valójában egy csomó hang-információ vész oda a folyamatban. Megmutatjuk, mennyi. Akár a Spotifyról (vagy Deezerről, Google Musicról, YouTuberól) streameljük, akár MP3-ból hallgatjuk kedvenc számainkat, egy dolog biztos: mindegyik zene mérete sokkal kisebb annál az eredeti változatnál, amiből tömörítették. A kisebb méretű, úgynevezett “veszteségesen tömörített” hangfájlok kisebb-nagyobb mértékben, de rontják a hallgatási élményt. Ezekkel ugyanis egy olyan pszichoakusztikus tömörítés történik, amely során az emberi fül számára kevésbé hallható, a hangképben jobban elnyomott frekvenciatartományokat mellőzi. Az így készült zene tehát kifejezetten hasonlít az eredetire, de minél jobban összenyomjuk, annál jobban úgy hangzik, mintha egy tépett újságpapírral lefedett vödrön keresztül hallgatnánk. Ryan Patrick Maguire PhD-hallgató legutóbbi, The Ghost in the MP3 c. kísérletében pont azt illusztrálja, hogy mi esik ki a tömörítés során. Időről időre felröppenő tudnivaló, hogy az MP3-tömörítéssel való kísérletezés közben a Fraunhofer Intézet munkatársai többek között Suzanne Vega Tom’s Diner c. számát szedték újra meg újra darabokra, így Maguire is úgy vélte, tökéletes lehet ezen a számon megmutatni, hogy mit ad a tömörítés inverze ezen szám esetében. A moDernisT címmel publikált videó zenei anyaga abból a „maradékból” áll össze és az ezalatt látható videóanyag is az a látványmorzsa, amely az eredeti videó mp4-es videótömörítése során kiesett. Szóval, amit az alábbi videóban hall és lát, az minden olyan hang és képanyag, amit az eredeti dalból lefarag a tömörítés. A videóban hallható anyag (amely bármilyen megosztóra feltöltve jó eséllyel további tömörítési problémákon és adatveszteségeken megy keresztül) remek alapanyagot adhat glitch-, ambient- és witch house mixekhez (és csak ez a videó külön szülhet még két kérészéletű zenei al-al-alműfajt) és egyben fel is veti a kérdést: miért kellett olyan részektől megszabadulnunk, amelyek teljesen hallhatóak fülünk és felfoghatóak agyunk számára. A válasz egyfelől érthető: a kilencvenes évek elején berobbanó MP3-tömörítés időszakában jóval drágább volt az adattárolás és lassabb volt annak továbbítása is, mint ma. Ez viszont egyben akár még azt is jelezhetné, hogy egyre nagyobb tért hódíthatnak az ún. veszteségmentes audioformátumok is, mint az ALAC vagy a FLAC – mindez gyakorlatilag csak az adattovábbítás és az adattárolás költségén múlik.
