Hírek Itthon Orbán Viktor: Szeretjük Magyarországot és szeretjük a lovainkat is

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2018. február 24..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is - jelentett ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a felújított Nemzeti Lovarda átadásán. A Nemzeti Lovardát 3,2 milliárd forintból újította fel a kormány, amelynek kapcsán a miniszterelnök elmondta: a magyarokban megmaradt a lovas nemzeti lelkület, ami a lovas társadalomnak köszönhető, ahogyan az is, hogy az idén 140 éves Nemzeti Lovardát nem tudták ledózerolni. 2006-ban ugyanis még úgy tűnt, hogy ez lesz a sorsa.


    A lovardát azért újíthatta fel 3,2 milliárd forintból a kormány, mert egy példaértékű polgári kezdeményezéssel sikerült megmenteni a pusztulástól - mondta el a miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Lovarda méltó helyet biztosít a versenyzőknek.

    [​IMG]
    Budapest, 2018. február 24. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a felújított Nemzeti Lovarda avatásán a Kerepesi úton 2018. február 24-én.MTI

    A kormányfő szerint a magyarokban megmaradt a lovas nemzeti lelkület, ami a lovas társadalomnak köszönhető, ahogyan az is, hogy az idén 140 éves Nemzeti Lovardát nem tudták ledózerolni, 2006-ban ugyanis még úgy tűnt, "itt bizony kő kövön nem marad".
    Orbán Viktor úgy fogalmazott: Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és a lovas világ jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással.A miniszterelnök arról is beszélt, hogy noha a ló ma már ritkábban látható a mindennapi életben, de a szabály maradt a régi: mindenkinek akkora a becsülete, ahogy a lovaival bánik.

    Elmondta: senki sem tudhatja pontosan, hogy a magyarok ősei hogyan is érkeztek a Kárpát-medencébe, de az biztos, hogy mindent tudtak a lovakról, és a lovaik is mindent tudtak róluk. Be is nyargalászták együtt Európát a feje búbjától a sarkáig, a mai Belgiumtól az Ibériai-félszigetig és a Balkánig- mondta Orbán Viktor, hozzátéve azt is, hogy nem zárható ki, hogyAzért maradtunk végül itt, a Kárpát-medencében, mert a sztyeppék szabadságához szokott lovaink ezen a helyen érezték magukat a legjobban.Orbán Viktor szerint sokáig sorolható, mit sikerült kihoznia Magyarországnak a lónevelésből: Kisbér, Kincsem, Imperiál, Bábolna, Hortobágy, Szilvásvárad: híres lovak és híres ménesek.

    Felelevenítette ugyanakkor, hogy aA 20. század "elválasztotta a magyar embert a lovától", a magyar huszárnak ugyanis paripájáról leszállva lövészárokba kellett bújnia, majd a magyar gazdáknak be kellett adniuk a lovaikat a kolhozba, a szocializmus pedig a lovaglást úri huncutságnak nyilvánította.

    [​IMG]
    Budapest, 2018. február 24. Huszárok a felújított Nemzeti Lovarda avatásán a Kerepesi úton 2018. február 24-én.Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

    Most azonban azért jöttünk ide, hogy néhány évtized múlva azt mondhassák az emberek, amikor visszatekintenek erre a hideg februári napra: lehet, ez volt a pillanat, amikor a magyar újra lovas nemzetté nyilvánította magát. - mondta a kormányfő.

    Végül hozzátette azt is: ma már elmondható, hogy az állami ménesgazdaságok ismét a magyar lótenyésztés nemes hagyományainak letéteményesei, ahol új Kincsemek és Imperiálok nőhetnek fel.

    Az avatón Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a lovardát a lovasok Országházának nevezte, amelynek feladata szavai szerint, hogy a jövőt építő nagy események helyszíne legyen, és az ország erejét szimbolizálja.
    A Keleti pályaudvar mellett, a Kerepesi út mellett található 4,5 hektáros alapterületű lovasközpont 1878-ban épült, a második világháborúban megrongálódott, most a felújítással együtt bővítették is. Az új lovardában helyet kapott egy négyévszakos pálya, egy díjugrató pálya, egy gyakorlópálya, két fedeles lovarda, négy karám, 176 istálló, jártatógép, futószáras kör, állatorvosi kezelő, valamint több iroda, raktár, konferenciaterem és szociális helyiség.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...