Gazdaság Óriásit ugrottak a magyar keresetek

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 20..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Folyamatosan emelkednek a magyar bérek, októberben már 12,8 százalékos volt az emelkedés a tavalyi év ugyanezen hónapjához képest. A nettó átlagfizetés 196 700 forint volt.


    A Központi Statisztikai Hivatal közzétette az októberi magyar átlagkeresetekre vonatkozó gyorsjelentést. Ebből kiderül, hogy októberben a bruttó átlagkereset 295 800 forint volt, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban.

    Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 196 700 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 204 600 forintra becsülhető.

    Fontos megemlíteni, hogy mivel az októberi infláció alacsony, 2,2 százalékos volt, ezért a reálbérek éves emelkedése októberben 10,4 százalékos volt.

    A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt - bruttó keresetek 13,1 százalékkal nőttek tavaly októberhez viszonyítva.

    A versenyszférában 12,7 százalékkal nőttek a keresetek, a költségvetésben 13,2 százalékos volt a keresetek emelkedése tavaly októberhez viszonyítva.

    [​IMG]
    IllusztrációForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

    A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

    A KSH adatai szerint az alkalmazásban állók létszáma egy év alatt 33 ezerrel nőtt és 48 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma. A vállalkozásoknál 47 ezerrel, a költségvetési szektorban 13 ezerrel, a nonprofit szervezeteknél 21 ezerrel többen dolgoztak októberben, mint egy évvel azelőtt.

    Az iparban 13,4 százalékos volt a bruttó átlagkereset éves emelkedése és meghaladta a 312 ezer forintot, az építőiparban 9,3 százalékkal 232 800 forintra nőtt. A pénzügyi, biztosítási szektorban 10,3 százalékos növekedéssel 530 800 forint volt az átlagkereset,

    a szálláshely szolgáltatás, vendéglátás területén 15,6 százalékkal nőttek a bruttó keresetek, de ezzel együtt sem érték el a 190 ezer forintot.

    A költségvetési szférában 261 ezer forint volt a bruttó átlagkereset a közigazgatás, védelem területén, 9,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az oktatásban 8,4 százalékkal hajszál híján 300 ezer forintra emelkedett a bruttó átlag, míg az egészségügyben 283 ezer forintot és 4,9 százalékos emelkedést jelez a KSH. A szociális ellátás terén 19,8 százalékos volt az éves emelkedés, amivel 216 ezer forintra nőtt a bruttó kereset.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...