Országos csúcs született a gyorskorcsolya-Vk-n

A témát ebben részben 'Sport Hírek!' drogba № hozta létre. Ekkor: 2016. november 12..

  1. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Burján Csaba révén országos csúcs született a rövidpályás gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben zajló világkupaversenyének pénteki selejtezőiben.


    A hazai szövetség tájékoztatása szerint a 22 éves versenyző 1500 méteren 2:12.198 perc alatt ért célba, ezzel közel egy másodpercet javított Liu Shaolin Sándornak a calgaryi vk-fordulón egy hete elért magyar rekordján (2:13.174). Burján a csúcs ellenére előfutamának harmadik helyét szerezte meg, amivel nem volt automatikus továbbjutó, végül azonban időeredményének köszönhetően a negyeddöntőbe került.

    A leghosszabb távon ezen a hétvégén két versenyt rendeznek, Burján mindkettőn továbbjutott, Varnyú Alex mindkétszer vigaszágra került. Liu Shaolin csak az egyiken indult, azon negyeddöntőbe lépett, míg Oláh Bence a vigaszágon próbálkozhat majd. Ezen a távon a nőknél Jászapáti Petra sikerrel vette a selejtezős akadályt, míg Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka nem.

    [​IMG]

    Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor (b) és Burján Csaba

    Forrás: MTI/Illyés Tibor

    Az 1000-es előfutamokból a múlt heti vk-n bronzérmes Liu Shaoang továbbjutott, viszont Oláh Bence nem, Knoch Viktort pedig kizárták. A nőknél Kónya Zsófia járt sikerrel, Keszler Andrea és Bácskai Sára Luca pedig vigaszágon folytatja.

    A legrövidebb, 500 méteres távon a múlt héten győztes, egyben világbajnoki címvédő Liu Shaolin mellett öccse, Liu Shaoang, továbbá Knoch is futamgyőztesként lett negyeddöntős. A nőknél Jászapáti lépett tovább, Keszler és Bácskai ezúttal sem.

    A 3000 méteres női és az 5000 méteres férfiváltó simán jutott tovább előfutamából. Előbbi bronz-, utóbbi aranyérmes volt Calgaryban.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...