Hírek Itthon Parlamenti vita a Fidesz kezdeményezésére Czeglédy károsultjairól

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2017. október 19..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    [​IMG]

    A Humán Operátor ügyben megkárosított diákok kártalanításáról tárgyal az országgyűlés. Ahogy arról többször beszámoltunk, Czeglédy Csaba - Gyurcsány Ferenc, az MSZP és a DK ügyvédje - cégén keresztül több, mint ezer diáknak nem fizette ki a diákmunkáért járó pénzt, emellett az ügyészség szerint három milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.


    Bóna Zoltán, a Fidesz vezérszónoka azt mondta: Czeglédy Csabától "nem állnak messze a zűrös ügyek", hiszen 2002-ben 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság, mert több millióval károsította meg a magyar államot, a mostani ügyben ugyanakkor a Czeglédy által vezetett Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, valamint közel ezer diák nem kapta meg a fizetését, és ők várhatóan csak hosszú jogi procedúra után juthatnak hozzá a járandóságukhoz. A Fidesz-KDNP által benyújtott javaslat ezért felkéri a kormányt, hogy tegyen lépéseket a kártalanítás érdekében.

    Kijelentette: az ügyben a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak és az egész magyar baloldalnak politikai felelőssége van, ezért indokolt annak vizsgálata, hogy történt-e burkolt pártfinanszírozás. Felhívta a figyelmet arra, hogy Czeglédy Csaba a Gyurcsány Ferenchez köthető Altustól 80 millió forint kölcsönt kapott.

    Legény Zsolt, az MSZP vezérszónoka politikai hisztériakeltésnek minődítette a javaslatot és azt mondta, nem támogatják a károsult diákok megsegítéséről szóló javaslatot.

    Varju László DK-alelnök budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció házszabály- és alkotmányellenesnek tartja a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezését sürgető kormánypárti határozati javaslatot. Az ügyvéd ellen zajló vizsgálatról nem akart véleményt mondani, ezt azzal indokolta, hogy annak nem ismert minden részlete.

    Kérdésre azt állította, hogy Czeglédy Csaba még mindig tartozik Gyurcsány Ferenc felesége cégének, az Altus Zrt.-nek.

    A képviselőt kérdezték, az Origo birtokába került, a kölcsönökről szóló dokumentumokról is, amelyek alapján azt írtuk, hogy az ügyben akár az üzletszerű tiltott pénzintézeti tevékenység gyanúja is felmerülhet az Altus Zrt.-vel szemben. Varju László válaszában azt mondta, hogy a vizsgálat részleteit nem ismerik, ezért ebben nem akarnak állást foglalni.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...