Példázat emberségről és igazságosságról – Kémek hídja kritika

Steven Spielberg új filmje mesterien felépített, okos és szórakoztató alkotás, amelyben Tom Hanks ismét bebizonyítja, hogy ő korunk egyik legnagyszerűbb hollywoodi színésze.



Nyilvánvalóan sem Steven Spielberg, sem Tom Hanks személyét és munkásságát nem kell bemutatnom senkinek. A két hollywoodi nagyágyú külön-külön is számos rendkívüli filmmel büszkélkedhet, együtt pedig mostanáig olyan produkciókat hoztak össze, mint a Ryan közlegény megmentése, a Kapj el, ha tudsz és a Terminál. Negyedik közös munkájuk, a 2014-ben bejelentett Kémek hídja előzetesen olyan szempontból vált érdekes esetté, hogy jóllehet kezdetben mindenki lelkesen fogadta a hírt, miszerint a páros ismét összefog, ráadásul egy a hidegháború idején játszódó, megtörtént eseményeket feldolgozó dráma erejéig, mindazonáltal a filmhez megjelent előzetesek az elmúlt félév során nem igazán győztek meg arról senkit, hogy ez a Spielberg-Hanks mozi is olyan erős lesz, mint a korábbiak. Erre most a magyar mozikba is megérkezett a produkció, amelyről, miután lerázta magáról a középszerű promók láncait, kiderült, hogy egy közel hibátlan alkotás, melyben nemcsak a szóban forgó duó, de minden kollégájuk és a forgatókönyvet jegyző Coen fivérek is megmutatják, milyen az, amikor az álomgyár minőségien szórakoztat.
DreamWorksA cselekmény 1957-ben indul, amikor is az FBI Brooklynban letartóztatja Rudolf Abelt (Mark Rylance), akit kémkedéssel vádolnak. A külföldi állampolgárt bíróság elé állítják, és az eljáráshoz az állam képviseletében néhány úriember megkeresi a biztosítási ügyekkel foglalkozó James B. Donovan ügyvédet (Hanks), hogy legyen Abel védője. Donovan ugyan átlát a szitán és tisztában van vele, hogy az ő szerepvállalása csupán formalitás, mégis némi vonakodást követően elvállalja az ügyet. Komolyan veszi a feladatát és mindent elkövet, hogy felmentsék kliensét, azonban Abelt végül elítélik, ám hála az ügyvéd erőfeszítéseinek, megússza a halálbüntetést. Mindeközben a Szovjetunió légterében lelövik Francis Gary Powers (Austin Stowell) U-2-es kémrepülőjét, a pilóta pedig fogságba kerül, akárcsak az a Frederic Pryor (Will Rogers) nevű, Berlinben tanuló amerikai egyetemista, akit egy, a berlini falnál történt incidenst követően a németek sittre vágnak. A szovjetek eztán titkos üzenetet küldenek egyenesen Donovannek, melyben burkoltan fogolycserét javasolnak. A CIA emberei is előkerülnek, és nem hivatalosan felkérik az ügyvédet, bonyolítsa le a cserét Kelet-Berlinben, azaz szigorúan magánemberként szervezze meg Powers kiváltását Abelért cserébe. Az ügyvéd el is vállalja a roppant veszélyesnek ígérkező küldetést, ráadásul miután tudomására jut Pryor bebörtönzése, a saját szakállára úgy dönt, minden követ megmozgat, hogy Berlinből mind a két amerikait hazahozza.
Hidegháború ide, fogolycsere oda, a Kémek hídja valójában James Donovan története, azé az emberé, aki életében többször is példát mutatott emberségből és igazságosságból. A hétköznapi, ám jelleme és tettei nyomán nagy formátumúvá vált ember szerepére utólag nem is vitás, hogy Spielbergnek Hollywood egyik legkiválóbb színésze és személyes jó barátja, a kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks jelentette a tökéletes választást, akivel mindig is híresen flottul tudtak együtt dolgozni, és aki már önmagában is fél sikert jelent. A filmben Hanks a rá jellemző finom eszközökkel, a karakter eredendő makacsságát kihasználva az alakításába kellő humort csempészve, elegáns játékkal kelti életre az ügyvédet, olyannyira szimpatikusan, hogy történjen bármi, ő képes mindvégig uralni a figyelmünket és a mozivásznat. A tekintélyes szereplőgárdából Hanks mellett még az Abelt megformáló Mark Rylance-t érdemes kiemelni, aki ugyan visszafogottan játszik, mégis a figurája különös, már-már hóbortos attitűdjével érdekes mellékszereplője tud lenni a filmnek, jóllehet őt inkább csak a játékidő első felében látjuk. Mindenesetre az egyébként is remek dialógusok közül kiemelkednek Hanks és Rylance beszélgetései.
DreamWorksOlyan a 20. században játszódó történelmi drámákkal a háta mögött, mint A Nap birodalma, a Schindler listája, a Ryan közlegény megmentése és a München, már a film bejelentését követően nyilvánvaló volt, hogy ez a projekt nagyon Steven Spielbergnek való, aki utóbb ezt igazolja is. Miközben a cselekmény két részre osztható, dramaturgiailag mesterien épül fel, tudniillik már az Egyesült Államokban játszódó első felvonás is fokozatosan egyre izgalmasabbá válik, mígnem Donovan átruccanásával Berlinbe aztán megkezdődik a kalandos második fejezet. A díszletek és a korhűség, mint minden Spielberg-moziban, úgy itt is kiválóak: különösen a romos Kelet-Berlin hátborzongató, ahol röviden még a berlini fal épülését is láthatjuk. Atmoszférában rendkívül erős az alkotás, amelyhez nagyban hozzájárul Spielberg egyik állandó kollégája: a kétszeres Oscar-díjas operatőr, Janusz Kaminski, aki ezúttal is lenyűgöző beállítások egész sorával örvendeztet meg bennünket. Hála neki, még a zord környezet ellenére is élvezet nézni a német fővárosban játszódó jeleneteket, illetve úgy általában a mozi egészét is. Nem mellesleg a szokásos Spielberg-gárdából a produkció tető alá hozásakor csak John Williams hiányzott, aki a Star Wars miatt nem tudta vállalni a Kémek hídja zenéjének komponálását, így helyette az ugyancsak kiváló Thomas Newman szolid, de remek zenéjét hallgathatjuk a film alatt.
Végül, de korántsem utolsó sorban a forgatókönyvet kidolgozó Ethan Coen, Joel Coen és Matt Charman hármast illeti még hatalmas dicséret, ugyanis bármennyire is érdekes ez a kémkedős-fogolycserés téma, sem Spielberg, sem Hanks nem tudott volna klasszis filmet kihozni az alapanyagból, ha a szkript nem lenne olyan zseniálisan arányos és jól felépített, amilyen. Arányosság alatt azt értem, hogy mindenből van benne egy kevés: kellően történelmi, fogyaszthatóan politikai, egészségesen drámai és mindemellett még mértékletesen, de a maga módján roppantmód humoros is, ezáltal nincs olyan periódusa a filmnek, amikor ne nézetné magát. Hiába közel két és félórás, ezt a kissé nehézkesnek mondható első tíz-tizenöt percet leszámítva nem érezzük. Onnantól fogva, hogy Hanks feltűnik a színen, egészen a végéig gördülékenyen és érthető, közönségbarát módon halad előre a sztori. Az egész pedig a felsorolt erényeivel együtt igazából egy történelmi példázatnak fogható fel, egy olyan igaz ember meséjének, aki hiába nem lett világhíres, mégis tagadhatatlanul érdemes volt filmet forgatni róla és arról, amit tett: nemes és felemelő történetekre mindig szükség van.
Kémek hídja (Bridge of Spies, 2015) – Értékelés: 9/10
Színes, szinkronizált amerikai történelmi dráma, 141 perc.