Bonaparte Napóleon nimbuszához nyilvánvalóan jobban illene, ha halálát titkos összeesküvők ármánykodása okozta volna, de azt se felejtsük el, ő is csak ember volt. Tény ugyanakkor, hogy népszerűsége folytán mindaddig valós és komoly veszélyt jelentett a Bourbonok számára, amíg életben volt. Az is logikus, hogy ha ők tették el láb alól, a mindent megtettek érte, hogy halála természetesnek tűnjön. Más okból, de ez volt Napóleon családjának érdeke is. Ma 195 éve, 1821. május 5-én hunyt el száműzetésben a brit Szent Ilona szigetén a világtörténelem egyik legnagyobb alakja. Mindössze 52 éves volt akkor, halának okáról máig nincs egyetértés. Gyomorrák E verziót az támasztja alá, hogy Napóleon édesapja is gyomorrákban halt meg 38 éves korában, és egy nővérével is e betegség végzett. És itt kanyarodunk vissza a család “érdekéhez”: a rák cáfolta a pletykát, miszerint Bonaparte fattyú, azaz nem apjának édes gyermeke lett volna. Utolsó hónapjaiban sokat hányt, gyakran volt étvágytalan és gyomortáji fájdalmakra panaszkodott, és a gyomorrákot látszott megerősíteni a boncolás is. Pontosabban az a végső dokumentum, ami erős angol nyomásra készült – a britek mindenképp ki akarták zárni annak lehetőségét, hogy az egykori császár bármilyen, a szigeten kapott betegségbe halt volna bele. Később még lesz jelentősége, hogy a képzett boncorvos, Francesco Antommarchi a máj megnagyobbodását is diagnosztizálta, ilyet okozhat többek közt az arzénmérgezés. Ám ezt a jelen lévő négy angol orvos nem támasztotta alá – írja Szendi Gábor, a Nemzetközi Napóleon Társaság tagja. A rák ellen szól, hogy Napóleon halálakor jelentős túlsúllyal küzdött, holott a gyomorrák fogyással jár – az arzénmérgezés pedig hízással. 1800 és 1815 között 67,8-ről 82,6 kilóra hízott, az emigrációban pedig már csaknem 91 kilót nyomott. Az utolsó hetekben viszont fogyásnak indult, hiszen étvágytalanság, hányási rohamok, székrekedés és hasmenés felváltva kínozta. napóleon Szent Ilona szigetén (Wikipedia) Mérgezés? Ezek pedig az arzénmérgezés tünetei, amelyekből – a vele élő nyolc személy naplója alapján – mintegy 30 mutatkozott meg Napóleonon. Sokan úgy vélik, 1816-tól tudatosan mérgezték a császárt, méghozzá két szakaszban. Az egyik fázisban a lassú mérgezés volt a cél, amely a méreg periodikus adagolásával egy fokozatosan romló, de időnként átmeneti javulásokat mutató betegséglefolyást mímelt. A halálos szakaszban aztán Napóleont nagy adag méreggel napok alatt megölték. Az arzén komoly májkárosodást okoz, és ebből a szempontból fontos, hogy boncolásakor májbetegségre utaló elváltozást is feljegyeztek az orvosok. Valószínűleg 1816-ban kezdték adagolni neki az arzént, első tünetei álmatlanság, fejfájás és bélfájdalmak voltak. Ezek az arzénmérgezés jellegzetes tünetei. Később visszatérő hányinger, hányás, émelygés, gyomor és bélfájdalmak, gyötörték, lábgyengeség, és a boka ödémásodása kínozta. Ezek mind a mérgezés tünetei. Ezt támasztja alá az is, hogy mikor Napóleon koporsóját 19 évvel a halála után felnyitották, teste teljesen konzerválódott. Olyan volt, mintha csak aludna – ezt is lehet az arzén tartósító hatásának tulajdonítani. A XX. századi vizsgálatok a császár hajszálaiban is nagy mennyiségű mérget mutattak ki, ám a “mérgezéselmélet” ellenzői szerint ez származhatott az akkori illatszerekből, gyógyszerekből és a tapéta festékanyagából is, valamint hogy a minták utólag szennyeződhettek. A mérgezés “halálos fázisa” 1821 márciusában kezdődhetett. Ennek eszközei egy hánytatószer lehetett, amit orgeát és calomel követett. Utóbbi egy ciántartalmú anyag, aminek bevétele után Napóleon elvesztette eszméletét és akaratlagos izmai megbénultak. Még nyelni sem tudott, majd anélkül, hogy visszanyerte volna eszméletét, két nap múlva, 1821. május 5-én meghalt. Mindezek alapján a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Napóleon halálának közvetlen oka ciánmérgezés volt, amelyet arzénmérgezéssel készítettek elő. Még többet a témáról ide kattintva olvashat.
