Hírek Itthon Rákosnak adta ki magát egy csaló, hogy beteg gyerekektől lopjon

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2018. február 20..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Egy budapesti csaló több család bizalmába is beférkőzött, majd kihasználta, átverte őket. Azt mondta, hogy rákos, és hogy a három éves kislánya is ebbe a betegségbe halt bele. Azt ígérte, hogy segít a hasonlú sorrsú kisfiúnak. Gyűjtést szervezett, de végül meglépett az adományokkal. Többen fel is jelentették a nőt, az egyik anya pedig elmesélte az Origónak szívszorító történetüket. Volt, hogy a csaló az utolsó tízezer forintjukat szedte el tőlük, pedig percekkel korábban még végivnézte, ahogy a beteg kisfiút az anyja lélegezteti.


    A most 9 éves fiú kiskorában kapott agyvérzést, meg kellett műteni. Csakhogy műtét közben elkapott egy fertőzést, és kómába esett. Eilepsziás lett, később gégemetszést is végre hajtottak rajta az orvosok. Azóta csak a vékonybelébe vezetett szondán keresztül lehet etetni. A kisfiút többször is megműtötték, kevés sikerrel. Tavaly rohamosan romlani kezdett az állapota, és többször újra kómába esett. Mivel könnyen leállhat a légzése, még az ágyában sem lehet hosszabb időre megfordítani. Gyakorlatilag bármelyik pillanatban megfulladhat. A nap 24 órájában egy oxigén gépre van kötve. Fekélyei is vannak, speciális kötszerekkel kezelik. Az élet minden apró mozzanata valóságos kínszenvedés, és életveszély a kisfiúnak.

    Nem akarjuk felesleges fájdalmaknak kitenni, úgyhogy ő most élete végéig ellátásra szorul. Nagy fájdalmai vannak, a gyógyszerei pedig nagyon drágák.Az epilepsziára például négy fajta gyógyszert szed, naponta háromszor.

    „Beadom a gyógyszert a szondába, de ezt nagyon össze kell törni, hiszen neki nem gyomorszondjáva van, hanem vékonybélszondája."

    Amellett pedig fájdalomcsillapítókat és görcsoldókat kap, napi négy-öt rohama is van a kisfiúnak. Beszélni nem tud, így anyja csak onnan tudja, hogy fia nincs jól, ha sír. Márpedig sokszor, és sokat sír. Ilyenkor felmegy a pulzusa is.

    [​IMG]
    Forrás: Origo

    A család egy gyerekeket segítő oldalon ismerkedett meg egy nővel, aki minden áron segíteni akart nekik. Legalábbis akkor még így tűnt.

    Valamiért magát is gyógyíthatatlan betegnek, rákosnak adta ki magát, és azzal a történettel állt elő, hogy a kislánya 3 évesen rákban halt meg. Később kiderült, hogy a zárójelentés, amit mutatott a beteg kisfiú anyjának, nem a gyerekéé volt, hanem az idős anyjáé.

    Szondával az orrában és sztómazsákkal a hasán mászkált, hogy így is hihetőbbé tegye a betegséget. Később kiderült, egyikre sem volt szüksége, csak azért hordta ezeket, hogy az embereket becsapja.

    Volt, hogy éjszaka sírtam érte, mert azt mondta, hogy most búcsúzik a gyerekeitől.

    Kitalálta, hogy gyűjtést szervez a beteg kisfiúnak. Ezt meg is tette, és rengeteg kötszert és pénzt adományoztak a kisfiúnak. Csakhogy a nő a saját számlaszámát és postacímét adta meg. Így a gyűjtésből összejött több százezer forintot, csomagokat, kötszereket, és gyógyszereket mind a csaló kapta meg, aki sosem adta azt át a családnak.

    Másnap vettem észre, hogy nem a mi számlaszámunk van kint az oldalon, de kimagyarázta. Vérprofi, évek óta ebből él. Most már tudjuk - mondta.

    [​IMG]
    Forrás: Origo

    Miközben a pénzt megszerezte, rendszeresen látogatta a családot, és olyan is előfordult, hogy éppen akkor volt náluk, amikor a kisfiúnak rohama volt.

    Volt itt, és előfordult, hogy végignézte ahogy leáll a kisfiam légzése. Ahogy mindig elkezdtem lélegeztető ballonnal lélegeztetni, miközben ő fogta a kisfiam kezét. Ezekután fél óra múlva elvitte az utolsó tízezer forintomat.
    Akkor is segítséget ígért: azt mondta az anyának, hogy van Debrecenben egy ismerőse, akitől olcsón tud szerezni görcsoldókat, és szinte csak az útiköltségre kell pénz. A lakásban 10 ezer forint volt, ezt el is vitte a csaló, de gyógyszereket sosem vett a pénzen.

    Mindezek után az anyát azzal fenyegette meg, hogy ha feljelenti, akkor lejárató kampányt indít ellene, hogy ne kapjanak többet segítséget.

    Ezt meg is tette: olyan ismert emberrel vette fel a kapcsolatot, akinek több ezres rajongótábora van, és azt állította, hogy a kisfiam pénzéből élünk. Hiába mondtam, hogy ez nem igaz - magyarázta az asszony.

    De nemcsak a csaló, hanem annak férje is megfenyegetett más családokat. Többet is, olyanokat, akiket a csaló szintén meglopott.

    Farkas Andrea, a beteg kisfiú anyja a fenyegetések ellenére feljelentette a nőt. A nyomozók pedig már a csaló fantomképével mentek ki hozzájuk, ugyanis akkor már mások is feljelentették a nőt.

    A család azonban más gonddal is küszködik.

    Albérletben lakunk, amit tavaly húsvétkor vettünk ki. Ekkor letettük a kauciót, csak elfelejtette mondani a főbérlő, hogy rosszak az ablakok, ezért a legmagasabb fokozaton kell fűteni, ezért nagyon magas a gázszámlánk. Emellett minden hónapban dugulás van a fürdőszobában. Feljön a szennyvíz a lakásban és az udvaron is egyaránt - mondta az anya.

    Az anya szólt ugyan a főbérlőnek, de ő nem akar semmit sem megcsináltatni a házon, ezért felmondták a szerződést. Egy hónapjuk van, hogy kiköltözzenek, de a kauciót nem kapják vissza.

    Egy megoldás lenne, hogy elmenjünk egy hospice házba, de miután nem tudjuk, hogy mennyi ideig van velünk a kisfiúnk, szeretnénk együtt maradni. Nekem ez az egyetlen vágyam, hogy maradhassunk együtt és egy tiszta, házba kerüljünk

    - mondta az Origónak az anya.

    Ha támogatni szeretné Balázs kezelését, írjon a bunugy@origo.hu e-mail címre, és elküldjük a kisfiú édesanyjának a számlaszámát.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...