2023 December Rángat a víz – Aquaman és az elveszett királyság

Rángat a víz – Aquaman és az elveszett királyság



Előzetesen két dolgot szerettem volna elkerülni a moziból kifelé jövet: a kellemetlen szájízt és ebből fakadóan egy, az utolsó kenyérre valójáért földön fekve rimánkodó entitás verbállincselését. Aquaman és az elveszett királyság kitartóan megküzdött az előbbiért, utóbbi így egyenesen kötelességem.

10 év, 15 (és egy újra kiadott) film, na meg (papíron csupán) egy Peacemaker-sorozat – a megboldogult DC Extended Universe mérlege. Mondjuk ez képzavaros, merthogy sok oka nincs a boldogságra David Zaslavnak, a Warner Bros. Discovery aktuális fejesének. Érdekes, a céget a világ legsikeresebb stúdiójának tituláló nyilatkozatai már senkit nem tévesztenek meg: Középfölde és Harry Potter sikerei már a múlté, fölösleges velük takarózni. Előbbi esetében egy bonyodalmas jogtulajdonlás szab gátat újabb történeteknek, ráadásul az Amazon helyzeti előnybe is került. Utóbbinál ők maguk voltak a saját ellenségeik a bukás hajszálvékony peremén táncoló Legendás állatok-szériával. Most pedig a csatakancaként hizlalt képregény-divíziójuk felett kell tort ülniük.

Már maga a diskurzus is elég fárasztóvá vált, hogy miként siklott félre ennyire a DC. Szóval csak röviden; a szegény ember és az ág klasszikus esete. Szupernek induló, de botrányhőssé avanzsáló színészek (Ezra Miller, Amber Heard), tragédia miatt kiszálló kreatív vezér (Zack Snyder), a konglomerátumot illető strukturális átalakulások egész sora. A Marvellel futott versenyben való lemaradást én mégis inkább a pech számlájára írom. 2008-ban a DC megnyerte a filmtörténeti versenyt. A sötét lovag kétségkívül a legelfogadottabb képregényfilm lett valaha, abszolút kritikai, szakmai és közönségsiker. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy a rentábilitási hajszát a kvázi fű alatt, frissen induló Kevin Feige-istálló húzza majd be a Vasember révén. A Marvel köröket vert a DC-re (a Watchmenre, a Jonah Hexre és a Zöld Lámpásra) és mire Nolan befejezte a zászlóshajónak számító trilógiát, addigra

a Bosszúállók visszafordíthatatlanul új időszámítást kezdett a filmiparban.

Öt év hátránnyal, lóhalálában indult el a DCEU a jobb sorsra érdemes Az acélemberrel, akit anélkül állítottak szembe Batmannel Az igazság hajnalában, hogy a másik fél is kapott volna esélyt a kibontakozásra. Tetézte a bajt Az öngyilkos osztag, de terelt a szeretett Wonder Woman. Aztán jött az igazi mélypont. Az Igazság Ligájával úgy szállítottak le egy assemble movie-t, hogy addig a főhősök közül az egyik nem kapott saját filmet, másikukhoz mindössze egy cameo-látogatás köthető, és még olyan is volt, akit egyáltalán nem is láthattunk. Ezt a tényt egyébként jól leplezte a rajongói mozgalom a később kiadott rendezői változat értékelése kapcsán, ami ténylegesen tartalmasabb, de alapvetésében ugyanúgy összecsapott.




Mégis úgy tűnt, nincs minden veszve, ugyanis leszerződtették generációja egyik legtehetségesebb rendezőjét, James Want, az eddigi cameót és mellékszerepet felduzzasztva mozikba küldték Jason Momoa szólófilmjét.

Az Aquaman a DCEU történetének legsikeresebb filmjeként, csakis a saját folytatásától félheti a trónt. Az elveszett királyságot látva, teljesen feleslegesen.
Franchise-mozik esetén hasznos rövid összegzőket nézni, olvasni, mit és mely filmekből érdemes tudni a soron következő történetével kapcsolatban, amolyan emlékfröccs. Én is ezt tettem, ugyancsak teljesen feleslegesen. Kapunk egy gyorstalpalót, mi történt Atlantisz királyával mielőtt azzá lett, és hányadán áll jelenleg. Álmos uralkodó, s még álmosabb apuka. Csak neje, Mera (Amber Heard) és szülei (Nicole Kidman és Temuera Morrison) segítségével képes menedzselni a hétköznapjait, melyeket egy régi-új fenyegetés is megcsákányoz nemsokára. David Kane, azaz apja halálát mind inkább megbosszulni vágyó Fekete Manta (Yahya Abdul-Mateen II) a hetedik törzs, az elveszett királyság egykori hadvezérének szigonyától új erőre kapva tör az elétére. Arthurnak fel kell adnia gőgjét, hogy az általa kisemmizett öccsével, Ormmal (Patrick Wilson) megállítsa a világot ökokatasztrófa szélére sodró nemezisét.


Ha a kapcsolatokra nem emlékszel, vagy esetleg túl bonyolultnak tűnik a sztori, nem para, Wanék valamilyen módon fixen elmondják a feltételezhetően egy agysejtet birtokló mozinézőnek, mit is kell lásson. Ezt sokszor az első film jeleneteinek stilisztikailag teljesen eltérő, közvetlen bejátszásaival, máskor pedig végtelenül irritáló verbális exponálással teszik.


Egy ősi anyag, az orikálkum zöld Mordor-szerű kohóinak veszedelmes enteriőrjét olvadó jégsapkák nyomasztó nagytotálja követi. Nyomában híradós bejátszások képsorai szélsőséges időjárási jelenségekről. Ha az asszociáció nehézkes, a Kane-t szolgáló Atlantisz-kutató, Dr. Shin (Randall Park) beleböfögi a sztori szempontjából indifferens naplójába, hogy ez milyen csúnya dolog. A jelenet azonban csak akkor érhet véget, ha a doktor már kileste a vízi Szauronnal fekete mágián keresztül sustorgó főnökét. Végül aggodalommal a tekintetében messze néz.

Az egyértelmű filmes áthallások (A Gyűrűk Ura mellett talán a leglátványosabb a Jabba palotája referencia) és a „show, don’t tell” technikára fittyet hányó Wan és írói gárdájának csúcsterméseként Aquaman egy ponton Lokinak gúnyolja féltestvérét.

Igaz, már megszoktuk a bárgyú pökhendiséget a Khal Drogó-i karizmát magáról régen levető, önmagát mémként redefiniáló Momoától.
Ám egy hullámhabjaiba fúló univerzumot megmenteni képtelen, inkább unott kiskegyerekként más franchise-ok elemeiből (sokszor konkrétan a poénjaiból) homokvárat építgető vízimentőjétől azért bruttó pofátlan, nettó ostoba húzás a szinte mindent jobban csináló riválisra „mutogatni”, felhívva a figyelmet önnön gyöngeségeire, ami a kimagaslóan klisés motivációs beszédeket és érzelmi manipulációt, mint fő szervezési elvet illeti. Mondom ezt úgy, hogy közben éppen Wilson az egyik legüdébb színfoltja az egész filmnek.


Wan azt mondta, tervszerű volt, hogy az első rész romantikus kalandfilm jellege után most a testvéri dinamikát helyezik fókuszba. Mondjuk kíváncsi lennék, hogyan módosultak volna az arányok a Heard-Depp-perpatvar nélkül. Múzsája ki is tesz magáért, látszik, élvezi is, főleg egy évben, amikor egy Apáca 2. és egy Insidious: A vörös ajtó a kreditlistája. Vicces, de szikár, simulékony, mégis jellegzetes marad, ahogyan direktora is. Wan nem hazudtolja meg horrorgyökereit és ismét fellelhetők élményszámba menő szekvenciák, snittek, mint az első rész mélytengeri árokban játszódó szegmense.

A film másik pozitívuma a szetting – az áthallások ellenére is.

Mind az elveszett királyságnak helyet adó Antarktisz, mind a vámpírszerű szaharai birodalom, de még a gúnyom tárgyává tett gengszteröböl is hangulatos a maga sajátos, bár közel sem újszerű módján. Néhány új karakter, például egy érzelemmel bíró taktikai polip, egészen jópofa. A vizuális effektek bár olykor csikorognak (nem várt helyeken, például egy-egy humanoid ugrása közben), de a lények és egyáltalán az ökoszisztémák részletességében nem történt visszaesés.

Nem a részecskékkel van a baj, és még csak nem is az anyaggal, hanem a képlettel –

az Aquaman és az elveszett királyság fájdalmasan céltalan.
Önerőből sem volna jó film, noha lett volna benne potenciál. A klímaválság, a technológiai fenntarthatóság és az uradalmi egók hármasának kölcsönhatása mindig izgi téma. Persze, ezeket ismét csak egy tucat-szuperhős-bonyodalommá degradálják, amelyben a jó diadalmaskodik a gonosz doppelgängere felett. Javarészt utóbbi és a környezet illogikus magatartásának hála.


Franchise-filmként viszont egyenesen elszomorító alkotás – egy intertextualitásától fosztott lábjegyzet. Sugárzik belőle a közöny, az energetikai deficit, amit a Warner mindenkori cégvezetése táplált az elmúlt 10 évben. Főleg az első Aquaman-film óta.


Mert új hősök ide (Shazam!), régiek oda (Wonder Woman 1984) az ötlettelenségétől vergődő univerzum előbb egy megvetett darabhoz csinált spin-off-ot (Ragadozó madarak), hogy aztán az eredetit egy tollvonással átírják (Az öngyilkos osztag). Hagyták, hogy egy toxikus egó felülírja a konzisztenciát (Dwayne Johnson ámokfutása a Black Adam tájékán). Végignézték két szerzői film példaértékű sikerét (Joker, Batman), de inkább létrehozták az Elseworlds nevű divíziót. A Flash – A Villám a multiverzum tematikájával logikus reménnyel szolgált, hogy ha szépen nem is, de legalább tisztességgel felemészti az eltékozolt univerzumot. Azonban érthetetlen módon, a mindössze egy-két mondatnyi geggel a DCEU-hoz kapcsolódó (vagyis veszteségminimalizálás szempontjából a legegyszerűbben fiókban tartható) Kék Bogarat mégis megjelentették. És a sorozatokról még nem is beszéltem, nem is fogok, mert már így is eléggé fáj a fejem.

Az Aquaman és az elveszett királyság végtelenül keserű, mégis tiszteletre méltóan önkritikus csúcspontja (az alcímén kívül, igaz, az nem szándékosan) közvetlenül a végefőcím előtt érkezik, amikor Arthur Curry egy sajtótájékoztató közben, ország, világ(ok) színe előtt mikrofonját ejtve improvizál: „Én vagyok Aquaman!”.

2008-ban Tony Stark megszülte, de hogy 2023-ban a DC temetné el a képregényfilm hőskorát az talán korai kijelentés. Az viszont biztos, hogy az új időszámítás fog még új izgalmakat hozni. James Gunn és Peter Safran, az újonnan megalakult DC Universe vezetői előtt az elrettentő példa adott, a teljes reboot pedig elkerülhetetlen. Pesszimista típus vagyok; tartok tőle, hogy ez az iparág, legalábbis egy jó darabig, csupán egy hosszúra nyújtott stáblista utáni jelenet lesz. Olyan fájón semmilyen, mint a DCEU utolsója. A DCU mindenesetre elstartol jövőre sorozat fronton, a filmeket a Superman: Legacy nyitja 2025 júliusában. Addig meg még sok víz lefolyik a Dunán. Vagy Atlantiszban. Mondjuk az állóvíz. Mindegy, közönyös is vagyok.

2023. december 22.

Az Aquaman és az elveszett királyság december 21-től látható a mozikban.

Forráslink: https://www.filmtekercs.hu/kritikak/rangat-a-viz-aquaman-es-az-elveszett-kiralysag-kritika