Rasszizmusról polkorrekten – A leszámolás Omar Sy úgy döntött, véget vet a rasszizmusnak. A leszámolás pedig olyan jól sikerült, mint franciáknak a szó eleji H hang kiejtése. Egyetlen dologra biztos jó A leszámolás: összevetve tíz évvel korábbi első részével, remekül kirajzolódik polkorrektség és filmnyelv egy évtizednyi változása. Hiszen míg a 2012-es A külváros mélyén című filmbe simán belefért egy-két felháborodott buzizás, addig a folytatásban még a kanos macsó is engedélyt kér közvetlenül szex előtt a hölgy blúzának gomboknál történő szétszakítására. „Manapság így kell ezt” – hangzik az önironikus magyarázat. És valóban, ha modorában sok különbség nincs is a két film között, azért az arányok eltolódása remekül megfigyelhető. Ami pedig a filmnyelvet illeti, leginkább tempójában és látványvilágában tér el elődjétől A leszámolás: sokkal pörgősebb, villogóbb, egyszóval hollywoodiasabb filmet láthatunk most a Netflixen, mint anno DVD-n. Ezen persze kár lenne meglepődnünk, hiszen a folytatás megrendezésére az Egyesült Államok mozimennyországában edződött Louis Leterriert (A szállító, Szemfényvesztők) kérték fel, aki már előző projektjén, a Lupin című francia krimisorozaton is Omar Syvel dolgozott együtt. És hogy miről szól a történet? Nagyjából ugyanarról, mint A külváros mélyén: véletlenül egymás mellé verődik a telepi gyerekből lett zsaru, Ousmane (Omar Sy) és a felsőbb körökből származó nyomozó, François (Laurent Lafitte), hogy felgöngyölítsenek egy gyilkossági ügyet, melynek szálai a fővároson kívülre vezetnek. Nem bonyolították túl tehát a folytatást, hanem az egyszer már jól (?) bevált receptet követve leforgatták ugyanazt a filmet. Na jó, nyilván nem ugyanazt, de azért túl sok újdonságot ne várjunk A leszámolás kapcsán! Francia vígjátékba oltott zsarufilm lett ez is, afféle harmatos buddy movie, aminek egész jeles képviselői vannak – legalábbis más nemzetek filmgyártásában. A francia változat viszont kimerül egy kicsit erőtlen évődésben a főhősök között, akiket továbbra is kénytelenek vagyunk csupán egy-egy jellemvonásuk alapján bekategorizálni: Ousmane szégyellős, François szexmániás, de a maguk módján mind a ketten igazi lúzerek. Erre a páratlan párosra hárul a feladat, hogy felszámolja azt a kisvárosi, drogos, neonáci gyülekezetet, melyre nyomozásuk során bukkannak. A rasszizmus fő szállá tétele mindenképpen újdonság az előző részhez, de akár a kortárs francia filmekhez képest is, ám megvalósítása sajnos megalapozatlan és erőtlen. Mert az még ugyan érthető, ha egy akcióvígjáték nem akar mélyebbre ásni a sztereotípiák szintjénél, de akkor legalább azokat karikírozza ki úgy, hogy mindenki nevetségesnek tartsa a neonáci ideológiák hangoztatását. Vagy legalább minimálisan utaljon rá a film már az elején, hogy az eleinte gyilkosságos-drogos szál ilyesmibe torkollik majd, mert ez így elég légből kapott fordulatnak tűnik. A (félrecsúszott) tematika mellett újításként könyvelhetjük el a sportok behozatalát is: az első jelenet ketrecharcától kezdve, az edzőtermen és a lézerharcon át, az áruházi gokartversenyig egész látványos jelenetekben gyönyörködhetünk. Mindamellett, hogy ezen jelenetek alkalmazása csak a már említett pörgős tempó és látványorientáltság fenntartását szolgálja, sajnos a verdikt megfogalmazásakor is könnyen eszünkbe juthat a sport, azon belül is a focis körökben ismert nyilatkozat („Bebizonyítottuk, hogy középszerű, szar játékosokkal is tudunk minőségi játékot nyújtani.”), mely azonban A leszámolás kapcsán megfordulni látszik: tehetséges, jó alkotókkal sikerült ugyanis egy nézhető, de meglehetősen középszerű filmet összehozni, melyre aligha fogunk emlékezni néhány hónap múlva. A leszámolás május 6-tól látható a Netflixen. 2022. május 7. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/a-leszamolas-kritika
