Régi filmek receptre – Rifkin fesztiválja Woody Allen negyvenkilencedik filmje, a Rifkin fesztiválja belső utazás szorongó főhőse fejében, aki a régi korok embereként próbálja felvenni a változó világ ritmusát, ám néhány kísérlet után úgy dönt, jobban teszi, ha marad a korábbinál. A 86 éves alkotó romantikus komédiája a filmfesztiválok világába helyezi szereplőit. Az önmagát kereső, írói válsággal küzdő, idősödő Mort (Wallace Shawn) elkíséri sajtófőnökként dolgozó feleségét a San Sebastianban zajló nemzetközi filmes szemlére. A filmrajongókból és a szakma képviselőiből álló környezetben azonban azon kapja magát, hogy a jelen általa képmutatónak tartott alkotásai helyett szívesebben fordul szeretett klasszikusok felé. Feleségével nem igazán értik meg egymást, az egykori egyetemi oktató pedig egyre biztosabb abban, hogy Sue (Gina Gershon) viszonyt folytat ügyfelével, a felkapott fiatal alkotóval, Philippel (Louis Garrel), aki a neurotikus, értelmiségi főhős szöges ellentéte. (A csábító sztárrendező szerepében feltűnő Louis Garrel alakította Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjében a párizsi fiatalembert, Störr kapitány riválisát is, akire a férfi mindvégig féltékeny volt.) Azonban Mort sem marad tétlen, hamar beleszeret egy nála jóval fiatalabb, helyi doktornőbe (Elena Anaya), akinek oldalán a fesztivált maga mögött hagyva bejárja a nyári színekben úszó óceánparti várost. Ráérős napjait álmaiban rendszeresen megjelenő belső konfliktusai és szorongásai ellenpontozzák, melyek európai nagymesterek (mint például Federico Fellini, Ingmar Bergman, Luis Buñuel, Francois Truffaut vagy Jean-Luc Godard) munkáinak ikonikus jeleneteiben öltenek formát. Woody Allen önreflexív, a mai filmes világot cinizmussal szemlélő vígjátéka azonban nem csak ezzel fordul a múlt irányába: saját munkásságának is egy korábbi időszakát eleveníti fel. Többek között főhősével, az esetlen, magának való fickó karakterével, aki gyakran keveredik abszurd, lehetetlen helyzetekbe, könnyen esik szerelembe csinos lányokkal és pszichológusával beszéli meg élete történéseit. A figurát ezúttal azonban nem ő, hanem a habitusában hozzá hasonló Wallace Shawn alakítja, akivel korábban is többször dolgoztak már együtt. A Rifkin fesztiváljából azonban pont Woody Allen hiányzik. Wallace Shawn ugyan jó karakterszínész, ám nem tudja visszaadni Allen ügyetlenkedéseit, melyek különc karakterét humorossá és szerethetővé tették. A további szereposztásban elmarad a rendező filmjeiből megszokott sztárparádé, az okos alapgondolaton túl a zaklatási botránya óta első munkája is csak árnyéka a korábbiaknak. Ugyan azokat idéző filmet készít, ám hiányzik belőle az a lendület, ami például a Hollywoody történetben megvan, vagy az a báj, ami áthatja az Éjfélkor Párizsban–t. Pedig játékosságát és a főszereplő pozícióját tekintve a Rifkin fesztiválja sok hasonlóságot mutat utóbbi filmjével. Ahogyan Gil (Owen Wilson), az alkotói válságban szenvedő író a párizsi éjszakába menekül egy másik világot képviselő menyasszonya és családja elől, úgy teszi ezt Mort is, amikor a fesztivál területét elhagyva felfedezi a spanyol várost. Gil előtt megelevenednek az 1920-as évek, az irodalom és képzőművészet nagyjai, többek között Hemingway, T.S. Elliot, Picasso vagy Buñuel. Beleszeret a nagy alkotók múzsájába, a fiatal szépségbe, aki egy számára kedves és vágyott közegnek és kornak a része. Ugyanezt az utat járja be Rifkin, akit közvetlen környezete nem vesz komolyan. A számára idegen helyzetekből a múltat és egyben saját lelki világát képviselő álmaiba, illetve a csinos doktornő társaságába menekül. Hasonlóan viszonyul a két film a művészet ábrázolásához is, ami a menedéket és a kiszakadást jelenti saját valóságukból, illetve az utat, ami visszavezeti őket saját magukhoz. A langyos szerelmi sztori ellenére Woody Allen játékossága megmutatkozik az újragondolt filmjelenetekben. Így sakkozik például Mort a halállal, amikor szerelmi bánata van, vagy elevenedik meg a doktornő és felesége karaktere Bergman Personájában. Ezek a fekete-fehér részek látványvilágukban is leválnak a film másik felétől és a nyári, színekben pompázó San Sebastiantól. Az amerikai-olasz-spanyol koprodukcióban készült Rifkin fesztiválján meglátszik Woody Allen zaklatási botrányának hatása (főleg a szereposztáson: a korábbi filmjeiben mindenki által ismert világsztárok játszottak, most viszont nem igazán tudott senkit a film mellé állítani), és bár hommage-ként érdekes alkotás, romantikus komédiaként azonban mintha csak halvány árnyéka lenne korábbi munkáinak. 2021. december 3. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/rifkin-fesztivalja-kritika
