Új csúcsot jelentő, az eddiginél 14 százalékkal magasabb lesz a pénzdíjak összege a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Az Australian Open szervezőinek bejelentése szerint összesen 50 millió ausztrál dollárt (10,8 milliárd forintot) osztanak szét. 2001 óta háromszorosára nőtt a pénzdíj, s 2014-eshez képest 10 millió ausztrál dollárral (2,1 milliárd forinttal) lett több a január 16-án kezdődő melbourne-i torna összdíjazása. A Djokovic-Murray döntő a 2016-os ausztrál nemzetközi nyílt teniszbajnokságon Forrás: DPPI media/Mike Frey Craig Tiley versenyigazgató szerint a szervezők a viadal korai szakaszában, az első körökben és a selejtezőben búcsúzó játékosokra fókuszáltak, így az első fordulóban búcsúzók 50 ezer ausztrál dollárt (10,8 millió forintot) kapnak - ez 30 százalékkal több a tavalyinál -, míg a második körben kiesők 80 ezer ausztrál dollárt (17,3 millió forintot) vehetnek át 29 százalékos növekedés után. A harmadik és negyedik forduló vesztesei 130, illetve 220 ezer ausztrál dollárt (28,1, valamint 47,6 millió forintot) kapnak teljesítményükért. A negyeddöntősök, elődöntősök, a finálék vesztesei és a végső győztesek díjazása összesen 9 százalékkal lesz több az eddigieknél. Let's block ads! (Why?) Forrás...