Gazdaság Rekordbefektetés a hazai startup közösségbe

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 21..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Pezseg a hazai startup piac: még nyolc hónap sem telt el a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő indulása óta, de már 9,5 milliárd forintról hoztak befektetési döntést, s ezzel csaknem elérték az első éves befektetési terveket. A szervezet ezzel több ügyletet tudhat magáénak, mint tavaly az egész piac. A legutóbb a légitársaságok szolgáltatásával kapcsolatos panaszok érvényesítésére szakosodott Flight Refund számára ítéltek meg 250 millió forint támogatást.


    Mint ismeretes, a Magyar Fejlesztési Bank kizárólagos tulajdonában lévő Hiventures tőkealap idén márciusban indult útjára. A korábbi vállalkozás-fejlesztési támogatásokhoz képest nagy újdonságot jelentett, hogy a Hiventures ötleteket is felkarol, az úgynevezett „9 milliós befektetés 9 százalék részesedésért" keretében, s a befektetés mellett mentorokat is kaphatnak az ötletgazdák. De már működő, kisebb és közepes cégek is fordulhatnak támogatásért az alaphoz, fejlesztéshez, további piacokra történő terjeszkedéshez.

    A kezdeti tervekben a Hiventures összesen 50 milliárd forint kihelyezését helyezte kilátásba a következő években, ebből 10 milliárd forintot az első évben. A pénzből 20 milliárd forint nem uniós, hanem magyar állami MFB-forrás, a keretnek erre a részére budapesti vállalkozások is pályázhatnak.


    Mit támogatott a Hiventures?

    Az állami tőkebefektető meglehetősen vegyes palettát tud felmutatni: a támogatott cégek között szerepel egyebek mellett a Now Technologies, amely fejmozgással vezérelhető okos kerekesszék vezérléseket gyárt. Vagy ott van a Monsun, amely egyedi designos és környezettudatos mosó-és öblítőszer családjával a Souldrops-szal a napokban hódította meg világ egyik legnagyobb reklámversenyét New Yorkban. Állami pénzből fejleszthet tovább a médiafigyelést végző Neticle, a legmodernebb, hazai fejlesztésű, neuromarketingre épülő megoldásaival. Inkubációs támogatással indulhat el a Netflorista, a virágboltok ajánlatát a neten kínáló vállalkozás, és hasonlóképp startolhat a Greenwave, amely létrehozott, egy, a korábbiaknál hatékonyabban, automatikusan üzemeltethető vízkultúrás növénytermesztési rendszert.

    A Hiventures befektetési programok keretében szinte minden meghatározó startup iparági területen működő projekttel foglalkoztak, a medtech, fintech (készpénz nélküli fizetés technológiája), e-kereskedelem, illetve a big datatól egészen az olyan projektekig, amelyeknek jelentős pozitív társadalmi és környezeti haszna van. A 2012-ben családi startup-ként induló, de mára nemzetközileg is versenyképes Flight Refund a napokban összesen 250 millió forint tőkebefektetést kapott a Hiventures Növekedési programja keretében. A magyar startup ma több mint 100 millió forint követelésállományt kezel a légitársaságokkal szemben, s a befektetés révén új piacokon nyílik meg az út.

    [​IMG]

    Összeállítás a hazai startup világról

    Forrás: 123rf

    A pénz mellett azonban sok tényező van, ami szükséges egy gyorsan növekvő cég menedzseléséhez. A szakértők egyetértenek abban, hogy ahhoz,

    hogy egy startup globális játékossá tudjon válni, a legfontosabb a jó csapat. Van, aki kifejezetten fontosabbnak tartja ezt, mint akár magát az ötletet, vagy az időzítést. Egy sikeres csapatban fontos szerep jut a bizalomnak, az együttműködésnek és a kockázatvállalásnak. Mindemellett lehetőséget kell adni a munkatársaknak, hogy önálló döntéseket hozzanak – vélik a piaci szereplők.

    A jó csapathoz azonban elengedhetetlenek a jó szakemberek. Évek óta folyamatos probléma, hogy a fejlesztők mellett üzleti tudással rendelkező szakemberekre is szüksége lenne az induló, vagy fejlődni kívánó cégeknek. A magyar szakemberek ugyan magasan képzettek, de kevesen rendelkeznek a gyakorlati menedzsmenthez szükséges tudással. A Forbes üzleti magazin a nyáron végzett kutatást több mint 100 magyar startup tulajdonos körében, akik úgy látják, a magyar felsőoktatás nem ad gyakorlati tudást, túl elméleti – ezért azoknak, akik kezdő vállalkozásba fognak, sok mindent már a gyakorlatban kell megtanulniuk, ez komoly versenyhátrány, amikor a globális piacon kell küzdeni.

    Másrészt, a hazánkban székelő multinacionális vállalatok előszeretettel csábítják el a tehetséges magyar munkaerőt. A startup vállalkozások ezt gyakran saját részvényesi programmal próbálják kompenzálni, tehát az alkalmazottak egy idő után részt kapnak a cégből, de olyan cég is akad, amelynél az alkalmazottak eleve tulajdonosok is lesznek. Ez a külföldön egyébként a nagyvállalatoknál is számos helyen alkalmazott üzleti kultúra a már fent említett „jó csapat" személetet tudja erősíteni.

    A Startup Ranking interneten és a közösségi médián mért befolyása alapján számos startup vállalkozást rangsorol a világ minden tájáról. Ide bárki, bármikor bejegyeztetheti kezdő vállalkozását, s ennek népszerűségét a Startup Ranking munkatársai folyamatosan egy listán teszik közzé.

    A jelenlegi első helyen az otthonok bérbeadását közvetítő Airbnb áll, de a top tízben egy magyar cég, a Prezi is helyet kapott. Az országok listáján hazánk 235 regisztrált vállalkozással egyébként elég előkelő helyen, a 26-dik helyen szerepel a startupok listáját tekintve. A legtöbb feltörekvő vállalkozást a startupok hazájából, az Egyesült Államokból regisztrálták, több mint 37 ezret.

    Az interneten legnépszerűbb magyar startupok (Forrás: Startup Ranking)

    Magyar helyezésNemzetközi helyezésCégnév
    1.9.Prezi
    2.116.LogMeIn
    3.526.NoSalty
    4.690.Moly
    5.715.Netpincér
    6.763.Stockfresh
    7.850.AIDA64
    8.884.Namemesh
    9.966.Bónusz Brigád
    10.1063.Tresorit​

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...