(S)ex machina – Társ Első látásra úgy tűnhet újabb béna AI horror pottyant le Hollywood futószalagjáról, amiben ezúttal a szexrobotoké lesz a főszerep. A Társ viszont csavar egyet az elvárásokon, és inkább a toxikus párkapcsolatok és a patriarchális elnyomás témáit sűrítette bele egy izgalmas kamarathrillerbe. A januári filmválaszték többnyire kiszámíthatatlan. Hollywood már-már hagyományszerűen az év első hónapjának holtszezonját választja arra a decemberi durranások után, hogy kidobálja a bukásra ítélt vagy erősen kétesélyes filmjeiket, amikben kevésbé bíznak. Például Leigh Whanell Farkasemberének gyengébb minőségéről a januári bemutatódátuma már előre árulkodott. Nem mindig szabályszerű viszont ez se, ugyanis bőven lehet reménykedni pozitív csalódásokban is. Például Gerard Butler két éve A géppel, idén pedig a Gengszterzsaruk: Panterával bizonyította, hogy ez az időszak tökéletes az olyan kőegyszerű, de szórakoztató akciómoziknak, amiktől nem vár semmit az ember. Így igazából csak reménykedni lehetett, hogy az elsőfilmes Drew Hancock milyen mozival fog előrukkolni a január zárásaként. A fiatal Iris (Sophie Thatcher) a tökéletes szerelmi életet éli párjával, Josh-sal (Jack Quaid). Többedmagukkal elutaznak hétvégére egy gazdag ismerősük vidéki házába, ahol egy váratlan gyilkosság szakítja félbe a felhőtlen lazulást, amit nemcsak, hogy Iris követett el, de kiderül, hogy a lány nem is ember, hanem egy robot barátnő. A Társ fölött számos sötét felleg lebegett: a januári bemutatódátum, az elsőfilmes rendező és az AI téma, amiből a komplexitása ellenére lehet hatalmas trasht is forgatni (pl. aMItől félsz). Az alkotók viszont mindezekre rá tudtak cáfolni, ugyanis Hancock filmje egy kifejezetten élvezetes elmebaj lett. Ha jellemezni kéne az összképet, akkor a M3GAN és az Aljas nyolcas fülledt légyottjaként lehetne elképzelni, amibe harmadiként még az Ex Machina is beszállna, de akár a Detroit: Become Human nevű David Cage játék egyik mellékszálának is tökéletesen beillene. A Társ előzetes marketingje kicsit félrevezetően egy M3GAN –szerű slashert sejtetett, amiben az öntudatra ébredt kúróbot végez mészárlást, de ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. Inkább egy egyhelyszínes, párszereplős, feszült thrillert kapunk, amiben a sci-fi elemek csupán körítésként szolgálnak. A történetben valóban jelentős szerepet kap a mesterséges intelligencia és annak egy személyi asszisztensbe oltott gépprosti funkciója, de ezt a film inkább metaforaként kezeli, hogy a modern párkapcsolatok nőket sújtó problémáira, veszélyeire hívja fel a figyelmet. Ezzel együtt még így is kreatívabban és intelligensebben kezeli a film a tudományos fantasztikumot, mint a fentebb említett horrorok, de a topik körüljárása nem haladja meg azoknak az egzisztenciális kérdéseknek a felemlegetését, melyekkel a Szárnyas fejvadász már bő 40 évvel ezelőtt is foglalkozott. A Társ legfőbb erőssége a pontos, letisztult rendezésből és frappánsan megírt forgatókönyvből eredő, remekül fenntartott feszültség és groteszk hangulat. Ugyanis nemcsak azt a bravúrt sikerült eltalálni, hogy másfél órás időkeretben kapjunk egy csupán néhány karaktert mozgató, izolált helyszínen megejtett izgalmas és erőszakos thrillert, de a humora is nagyon helyén van a filmnek. Ütős beszólások, kreatív szituációk és zenehasználat mellett a színészek is remekelnek. Sophie Thatcher a Yellowjackets és az Eretnek után újra bizonyítja, hogy nem csupán generációja egyik legszebb, de legtehetségesebb színésznője is. A Társ szintetikus eszkortjaként sokféle oldalát mutatja be a fülig szerelmes barátnőtől, a rettegő űzött vadon át a leleményesen taktikázó nőig, akinek minden furfangját be kell vetnie, hogy túlélje a hétvégét. Mellette még érdemes kiemelni az ütnivaló rohadékot hozó Jack Quaidet, a mindig szórakoztató Harvey Guillént és Rupert Friend nevetségesen túltolt orosz gengszterét is. A Társ viszont a szórakoztató felszín alatt egy sokkal komolyabb témával foglalkozik, amit már a #metoo kitörése óta rengeteg film tematizált több-kevesebb sikerrel. Iris (a Siri anagrammája) szemén keresztül prezentált elektronikus csaj-narratíva leginkább a nőket érintő patriarchális elnyomást és kizsákmányolást vizsgálja, amit szerencsére a forgatókönyv kifejezetten elegánsan kezel. Sikerült elkerülni a túlzottan didaktikus szájbarágást, helyette valóban hatásos jelenetekben ábrázolják a törékeny férfi egóból eredő kontrollmánia és manipuláció klasszikus tüneteit. Nem elképesztően eredeti a témaválasztás, ugyanis a toxikus maszkulinitás témakörét már ezerszer körbejárta a kortárs filmművészet, de egy hasonló horror/thrillernél már az is egy értékelendő teljesítmény, hogy nem szemforgatósan cringe módon dolgozták fel ezt a problémát (mint például a 2019-es, botrányosan pocsék Fekete karácsony remake). Arról nem is beszélve, hogy manapság az önbizalomhiányos inceleket targetáló, Andrew Tate-féle überszexista nézetek és a női önrendelkezést kontrollálni akaró, egyre nagyobb teret nyerő szélsőjobboldali pártok világában még mindig aktuálisak a hasonló témák, főleg ha éretten, de közben szórakoztatóan is kezelik őket. Szóval összességében egy profin kivitelezett, még szellemi táplálékot is biztosító moziról beszélünk, ami viszont azért messze van a tökéletességtől. Például a helyenként eszközölt ötletes vágói megoldások és a rövid játékidő ellenére a film párszor képes eléggé leülni a túlírt lelkizős és expozíciódús párbeszédek miatt, ami nem igazán tesz jót a tempónak. Emellett formailag se húz semmi igazán egyedit vagy váratlant a film, ráadásul hatalmas meglepetések se várják a nézőt a későbbiekben, főleg hogy már a legelső jelenetben elárulják nekünk, mire számíthatunk a végkifejletben. Nagyobb összegben fogadnék, hogy Drew Hancockból nem lesz a következő Ari Aster vagy Jordan Peele, de egy bőven kompaktnak tekinthető mozit tett le a Társ képében. Megvannak a maga elsőfilmes gyermekbetegségei, amik miatt klasszikussá biztos nem fog válni, de a felemás Farkasember helyett egy remek indítása a 2025-ös horrorszezonnak. Kellően beteg, komolyabb témái ellenére is egészséges mértékű öniróniával és fekete humorral rendelkező thriller, ami még ízlésesen feminista is, így akár még randifilmnek se utolsó választás. Soha rosszabb januári filmet! A Társ január 30-tól látható a mozikban. 2025. február 3. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/tars-companion-kritika
