A január 1-jei évkezdet európai, de nem keresztény hagyomány. Hosszú idő után Julius Caesar vállalta fel, hogy rendet tegyen az “időszámításban”, a kissé zavaros római naptárt a valós csillagászati eseményekhez igazítsa. A feladattal az alexandriai csillagászt, Szoszigenészt bízta meg Kr.e. 46-ban. Caesar jelölte meg az évkezdet napjaként január 1-jét, amit ezentúl Rómában használtak. A keresztény Európa viszont sokáig nem vette át. A középkorban területenként más-más dátumok lehettek, de általánosan elterjedt december 25., Jézus születésnapja volt. Magyarországon az egész középkoron át karácsonytól számították az év kezdetét, január elseje, mint újév napja a Gergely-naptár bevezetése, 1582 óta vált általánossá. Ez persze nem történt mindenhol egy időben, és nem is ment zökkenőmentesen. Újévi ajándék Vannak olyan, XIII századi okleveleink, amelyek – itáliai eredetű szokásként – január elsején mondott jókívánságokról és ajándékozásról tesznek említést. A XV. századi humanista, Galeotto Marzio így ír: Januárius elsején, Krisztus körülmetéltetése napján, szokás a magyaroknál strenát, azaz ajándékot adni a beállott év jókívánásáért. Az ajándékot ki-ki a maga mestersége jelvényeinek felvonultatásával “kérte”. A kendilónai Teleki-udvarban például, amikor a cselédség-boldog újévet kívánt, a kovácsok vitték az üllőt és a kalapácsot, a kocsisok kezében pattogott az ostor, mindenki a maga mesterségét színlelte. Erdélyben a falusi bérlők udvarában szolgáló béresek ostor pattogtatásával, kolompok zörgetésével, állatterelő indulatszók kiáltozásával csaptak lármát újév reggelén. Addig zajongtak, míg pénzt nem kaptak. Fortepan Rétes nyújtja a szerencsét A moldvai magyarok újév reggelén körbejárták a falut, haszonnövények magvait szórták a házak elé, miközben jókívánságokat mondtak: Adjon Isten bő bort, bő búzát, barackot, hosszú farkú malacot, sok kolbászt, pálinkát! A gazdától pedig bort, kalácsot, pálinkát, néha pénzt kaptak. Ezen a napon a gyümölcsfákat meg kellett rázni a bő termés érdekében, korán reggel pedig a kútnál mosdani, hogy az ember egész évben friss legyen. Az sem mindegy, mit evett az ember – talán ez az egyetlen régi szokás, ami ma, a városokban is él. Baromfit ugye nem szabad, mert elkaparja, kikaparja a szerencsét. Vagy ahogy Jászdózsán mondták: kirepül a szerencse. Disznót kellett enni, ami előtúrja a szerencsét. Mellé pedig olyan szemes terményeket, mint lencse, rizs, köles, mert a sok apró mag pénzbőséget jelent a következő esztendőben. A Tápió menti falvakban rétest is sütöttek, hogy ezzel „nyújtsák a gazdaságot”.
