Hírek Itthon Soros György be fog lépni a választási kampányba

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2017. október 18..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    A kormánypártok arra számítanak, hogy Soros György és alapítványai be fognak lépni a magyar választási kampányba.


    Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: sajtóhírek szerint Soros György amerikai milliárdos több mint 18 milliárd dollárt, azaz 4716 milliárd forintot utalt át vagyonából az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványnak.

    Szerinte ez veszélyes lépés, azt jelenti, hogySoros György, illetve az alapítványai be fognak lépni a magyar választási kampányba,s ebből a pénzből fogják támogatni azokat a szervezeteket, amelyek a Soros-terven és a kerítés lebontásán dolgoznak - erre számítanak a kormánypártok.

    Megjegyezte: ez talán nem is a jövő, hanem már a jelen problémája, hiszen a Helsinki Bizottság keresete a nemzeti konzultáció kérdőíveinek visszavonásáról tulajdonképpen a kampány első lépése. A nemzeti konzultáció szerinte éppen időben történik, hogy a magyar emberekelmondják a véleményüket a Soros-tervről,illetve ideológiájáról - mondta.

    A kormánypárti politikus rámutatott: Soros György alapítványa eddig is bőkezű és intenzív pénzforrása volt azoknak a "migránspárti Soros-szervezeteknek és politikusoknak", akik rendszeresen beavatkoztak és beavatkoznak a magyar közéletbe és megpróbálnak nyomást gyakorolni a magyar kabinetre.

    [​IMG]

    Hollik István KDNP-s képviselő

    Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

    Hollik István hozzátette: ezek a Nyílt Társadalom Alapítvány által pénzelt szervezetek a bevándorlás kezdete ótaminden eszközt megmozgatnak azért, hogy eltávolítsák az Orbán-kormánytés helyére egy bevándorlás-párti kormányt ültessen, aki engedelmesen teljesíti Soros György kívánságait. Ezek a szervezetek kezdettől fogva támadják a kerítést, a jogi határzárat, a tranzitzónákat, a határt védő rendőröket, támadták a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazást, most pedig a nemzeti konzultációt, el akarják lehetetleníteni azt - sorolta Hollik István.

    A KDNP-s politikus szerint ezekhez a támadásokhoz akkor és most isminden eszközt felhasználnak,tüntetéseket, politikai akciókat szerveznek, Brüsszelbe járnak feljelenteni Magyarországot, hazugságkampányokat folytatnak hazánk ellen. Brüsszeli politikusok vannak a zsebükben, akiken keresztül üzengetnek és fenyegetnek - mondta.

    Hollik István egy idézetet is felolvasott Soros György egy 2000-ben megjelent könyvéből, miszerint "mivel a szuverén nemzetállamok visszaélnek a hatalmukkal, tekintélyük hanyatlása mindenképpen üdvözlendő fejleménynek minősül. Ezen a ponton az államellenes hozzáállások teljes mértékben helyénvalónak tűnnek". Soros György szerint tehát ha egy civil szervezet a legitim módon megválasztott kormányt, illetve egy nemzetállamot támad, az helyénvaló - magyarázta.

    KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...