Nagyvilág Szabadon engedik a bebörtönzött török újságírókat

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 11..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    A török alkotmánybíróság jogsértésre hivatkozva csütörtökön elrendelte két bebörtönzött török újságíró, Sahin Alpay és Mehmet Altan szabadlábra helyezését – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.


    Mindkettőjüket a 2016. július 15-ei puccskísérlet után indult átfogó tisztogatások keretében helyezték előzetes letartóztatásba.

    Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé az összeesküvésért. A BirGün ellenzéki napilap csütörtöki beszámolójában közölte: Alpayt azzal vádolják, hogy írásaiban puccsra hívó üzeneteket fogalmazott meg és rossz hírben tüntette fel a kormányt, Altant pedig azzal, hogy terrorszervezet tagjaként megpróbálta megdönteni az ország vezetését. Alpay korábban a Gülen-mozgalomhoz kötödő legnagyobb napilapnál, a Zamannál dolgozott, amelyet a puccskísérletet követően bezárattak.

    Az alkotmánybíróság a fogvatartottak egyéni jogorvaslati kérelmének elbírálása után döntött szabadlábra helyezésük mellett. Az NTV török hírtelevízió úgy vélekedett, hogy a határozat több tucat hasonló perben precedens értékű lehet.

    Recep Tayyip Erdogan török államfő a közelmúltban kijelentette, hogy a terrorizmus "nem magától terem", "kertészei" a vezércikkírók, véleményvezérek. "Ezek a kertészek azok, akiket az emberek gondolkodónak tekintenek. Az újságjaikban megjelenő vezércikkeikkel öntöznek. Egy napon pedig terroristaként jelennek meg az ember előtt" – fogalmazott Erdogan.

    A török elnök a "dolgozó újságírók" szerdán ünnepelt törökországi napján a sajtószabadság úttörőjeként említette hazája sajtóját.

    Törökországban a 2016-os puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot keretében sok újságírót helyeztek előzetes letartóztatásba, és megannyi sajtóorgánumot bezártak terrorpropaganda vádjával.

    A Riporterek Határok Nélkül (RSF) sajtószabadságról készített rangsorában 180 ország között Törökország a 155. helyen áll.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...