2017 Előzetes Szabadulószoba

Bezártság érzetem van...

Kissé zavarba ejtő módon két Escape Room című amerikai filmet is bemutattak idén, mindkettő horror, és természetesen mindkettő egy-egy szabadulószobában játszódik, ahol a játékra befizetőket halomra ölik. Keverik is a kettőt rendesen, filmes adatlapokon összevissza rakják fel a jelenetfotókat, rossz helyre vannak belinkelve a kritikák, és nem véletlenül. A két horror között nagyjából annyi a különbség, hogy a hazai forgalmazásba NEM került produkcióban két nagy(?) név is szerepel, Skeet Ulrich, mint a szabadulószoba tulajdonosa, és Sean Young, igen, Sean Young a csodaszép replikáns a Szárnyas fejvadászból, illetve az Los Angelesben játszódik, ez viszont Chicagóban, és egyetlen ismert vagy akárcsak ismerős arc sincsen benne.

Sőt, egyetlen szimpatikus arc sincsen Will Wernick rendező és társforgatókönyvíró munkájában, de gondolom pont ez itt a koncepció. Mert a szabadulószoba egyben büntetőszoba is. Félredugtál? Hát akkor meghalsz. Mert egy rendkívül felkészült és nagyon jól informált őrült megbüntet gyarlóságodért vagy bármiféle más hibádért, és akkor már bűnhődjön mindenki más is, aki csak veled van.


Hidd el, jobb, ha te ezt nem látod!


Ez itt a logika, és mivel horrorfilmről van szó, nem árulunk el nagy titkot, hogy az első pár percben megismert szereplők közül nem túl sok éri meg a másnapot. Mert megérdemlik, ahogy azt a meglepően konzervatív horroretika diktálja, halállal büntetve mindenféle bujálkodást, hazugságot, sőt, még az udvariatlanságot is!

A főszereplő elegáns Tylerről például rögtön megtudjuk, hogy bár kedves a barátnőjével, nyilván egy arrogáns barom, mert sportkocsit vezet és megjegyzéseket tesz az utcán alvó hajléktalanokra. Horrorföldön ez már önmagában is elég lenne a kegyetlen véghez, de ő és egy vérbő barna nő merészen méregetik egymást, miközben a szőke barátnő egy méregdrága vacsorán épp felvezeti, hogy szülinapi ajándékként jegyeket szerzett egy szabadulószobába.

Mivel nyitásként láttuk valaki más halálát, mi már tudjuk, mi vár rájuk, ők még viccnek veszik az egészet, és közben egymással vetélkednek. Aztán beüt a ménkő, és kicsit sürgősebbé válik a rejtvények megoldása. És persze ha konkrétan olyan halálesetet is láthattam volna a továbbiakban, ami kapcsán valahogy kifacsarhatnám a „fejtörő” szót, boldogan megtenném, de erre sajnos nincs lehetőség.


Nem láttalak én téged a Muppet Show-ban?


Gondolom, ez mindenkinél máshogy működik, vagy talán mégsem, de én egy közepes horrortól is két dolgot várok el: jól felvezetett, fantáziadús halálnemeket és jó nőket. Itt egyiket sem kaptam meg, és, bár a társaságban egyetlen szép vagy akár kedves lány sincsen, mégsem indul rosszul a dolog. Sőt, pont odáig működik jól a sztori, amíg még nem horror, amíg a szereplők rá nem jönnek, hová kerültek, és mi vár rájuk. Onnantól viszont botladozik a sztori, hiteltelen a szereplők viselkedése, amikor pedig valamivel többet tudunk meg a gyilkosról, már kezd minden szétesni. A lezárást pedig tanítani kéne. Mármint azt, hogy ezt soha ne csináljátok, hogy egy ilyen zavaros, érthetetlen vackot raktok oda a kedves nézőnek…

A Szabadulószoba november 23-ától látható a hazai mozik műsorán. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.

Végszó
Egy szabadulószoba talán túlságosan is adja magát egy horrorfilmes alapötlethez, sőt, talán túl kézenfekvő az ötlet, de az eszközöket kapásból a rendező kezébe adó alaphelyzetből illik továbblépni egy saját történethez, ez pedig ezúttal nem történik meg. Ahogy nincs igazi tempóváltás és feszültség(f)okozás sem, még azután sem, hogy hőseinknek végre leesik a tantusz: itt a bőrükre megy a játék. Mi pedig nem igazán féltjük a bőrüket, mert nem elég érdekesek hozzá.



http://hu.ign.com/szabaduloszoba/31343/review/kritika-szabaduloszoba