2025 Június Száguldás, Brad Pitt, Szerelem – F1 – A film

Száguldás, Brad Pitt, Szerelem – F1 – A film



Befarolt a mozikba a nyár egyik legnagyobb blockbuster várományosa, az F1 – A film. Joseph Kosinski és Brad Pitt a Formula-1 pályáin szeretnék rekreálni a Top Gun: Maverick sikerét, miközben a sportág rajongóit is igyekeznek a mennybe repíteni.


Mióta a képregényfilmek és a látványcentrikus franchise mozik átvették az irányítást a hollywoodi blockbusterek mezőnyében, egyre inkább kezdenek kikopni a középkategóriás műfaji darabok, amik a Marvel és a DC térnyerése előtt szintén ki tudtak emelkedni a kasszáknál. Batman, Pókember és a többiek felemelkedése pedig a klasszikus filmsztárok bukását is elhozta, ugyanis manapság már nem a színészek miatt vált jegyet a néző, hanem a legújabb szuperember vagy franchise hívószavára. Erre a tényre eszmélt rá valamikor a 2010-es évek elején Tom Cruise, aki elhatározta, hogy ő bizony dolgozni fog rajta, hogy az analóg, kézzel fogható filmkészítés letűnt kora ne múljon el teljesen, és ez alá rendelte a teljes karrierjét. Akadtak ugyan bukások (Jack Reacher, A múmia), de a Mission: Impossible sorozat az őrülten elszálló költségvetések ellenére is képviselte ezt a hitvallást. A legmeglepőbb siker ugyanakkor Cruise 80-as évekbeli legnagyobb filmjének, a Top Gunnak a Maverick alcímű második része lett, ami bebizonyította, hogy

még mindig van közönsége a klasszikusan maszkulin, sztárokra építő akció – látványfilmeknek, ha tényleg igényesen vannak megvalósítva.
Amíg viszont agyalnak a harmadik felvonáson, és Cruise lezárta egy komoly szakaszát karrierjének A végső leszámolással, Kosinski letett egy újabb, hamisítatlan apukafilmet az asztalra, és ehhez keresve se találhatott volna tökéletesebb alapanyagot, mint a Formula-1. Az F1 – A film nem egy megtörtént eseményt dolgoz fel (miközben valódi versenyeken forgattak) és nem is egy létező pilótáról mesél (miközben jópár szerepel a filmben), hanem a Maverick alapötletét öntötte bele egy versenyautós formába. Egy veterán, kisebb futamokból megélő vándorpilótát, Sonny Hayes-t (Brad Pitt) felkeresi régi cimborája, a szörnyű hírű F1-es csapat, az APXGP feje, Ruben (Javier Bardem), hogy visszahívja a „nyugdíjból”. A csapatot ugyanis a sorozatos vereségek után az eladás veszélye fenyegeti, így az egyetlen remény a balesete miatt 30 éve nem versenyző Formula-1-es őskövület marad, akinek még egy öntelt, fiatal pilótával, Joshua Pearce-szel (Damson Idris) is össze kell fognia, ha győzni szeretnének.




Történetében, témáiban és megvalósításában az F1 egy hamisítatlan Tom Cruise film Tom Cruise nélkül, ami abszolút úgy hasonul a Maverickhez, mint annak idején a Mint a villám az első Top Gunhoz (a kezdés meg is idézi a Nascar filmet). Az más kérdés, hogy az időegyeztetés vagy a színész túlzott halálmegvetése miatt nem szerepel a filmben, de a sztori – miszerint a profi nagyöreg, aki visszatér a választott sportágába, hogy megmutassa, hogy még mindig ő a legjobb, de közben át is adja tudását a fiatalabb generációnak – abszolút beleillene Cruise profiljába. Szerencsére korunk másik, utolsó nagy sztárszínészeinek egyike, Brad Pitt is remekül szuperál a főszerepben, amibe sikerült jó nagy adag pimaszságot és westernes hidegvért is csempésznie, így abszolút nem is érződik pótléknak, hanem a saját képére tudja formálni a legendás „sosevolt bajnokot”, Sonny Hayest.

Az F1 nem csupán egy szimpla sportfilm és egy autóversenyzős Top Gun, de egy hamisítatlan apukafilm is.

Az édesapák által kedvelt vagy nekik készült mozik csoportja ugyan tág, mivel a történelmi háborús sztorik és a rendőrös akciófilmek is meghatározóak, de az underdog sportfilmek témája, főleg egy konzervatívan maszkulin értékeket képviselő férfisztár vagy rendező tolmácsolásában az igazi. Főleg, hogy ezt még beemelték az egyik legnépszerűbb nemzetközi versenyágba, ami még hatalmas közönséget is meg tud szólítani. Egy pontosan kimért, kipróbált formula szerint megírt, tökéletesen targetált film, ami tudja magáról, hogy mi szeretne lenni, de vajon képes újat mutatni? Nem igazán.


Még úgy se, hogy Joseph Kosinski elmondása szerint egy teljesen új kamerarendszert kellett feltalálniuk a filmhez, hogy az F1-es autókra szerelt kamerák úgy tudjanak IMAX minőségű felvételeket rögzíteni, hogy ne lassítsák le súlyukkal az említett gépeket. Ez mindenképp dicséretet érdemel, viszont ettől még nem sikerült jelentősen dinamikusabb jeleneteket rögzíteni. A versenyszekvenciák ugyanis annyira a fix autóbelsőkre és a pilótákra fókuszálnak, hogy ezzel jelentősen leszűkítik a mozgásteret és nem kapunk igazán meglepő vagy dinamikus kameraszögeket. Egyáltalán nem rossz kamerakezelésről vagy versenyjelenetekről beszélünk, a nagyvásznon teljesen jól funkcionálnak, de ilyen szintű belefektetett technikai újítások után kreatívabb operatőri megoldásokkal is élhettek volna Claudio Mirandával, mint amiket egy tévés közvetítés során lehet elcsípni. Lehet, hogy erre a mindenki által ismert formára akartak alapozni az alkotók, de közben kiábrándító, hogy a 12 éves Hajsza a győzelemért sokkal vadabb és kísérletezőbb eszközöket talált a futamok bemutatására.

Emellett Kosinski rendezői behatároltsága is filmről filmre egyre inkább érződik.
Amíg Tony Scottnak volt egy vad és sajátos, videoklipes esztétikájú, narancsban úszó, hiperstilizált stílusa, addig Kosinski filmjeire annyi dicsérőt lehet mondani, hogy szépek és letisztultak, mint egy iPhone reklám. Természetesen nem végez rossz munkát rendezés terén, minden centire ki van számolva vágásban, alakításokban, tempóban, csak az egyedi íz hiányzik. Ez Hans Zimmer zenéjére is igaz, aki már veteránnak számít a műfajban (Mint a villám, Hajsza győzelemért, Top Gun 2), de itt nem igazán erőltette meg magát. Egy erős főtémán kívül abszolút felejthető score-t rakott össze Steve Mazzaroval, amit teljesen ledominálnak az amúgy hangulatos betétdalok.


Ugyanez jellemző a forgatókönyvre és a karakterekre is. Kosinski és Ehren Kruger (Top Gun: Maverick, Transformers filmek) scriptje nem mer elszakadni az unásig ismert sport, verseny és underdog sztorik sablonjaitól, amitől az F1 esetleg tudna mást nyújtani az elvárható minimumon felül. A karakterek közt is ott van a tapasztalt róka, az üzletember haver, a fiatal rivális, akiből idővel hű bajtárs lesz és a kompetens mérnöknő (Kerry Condon), aki ugyan váltig állítja, hogy a szakmaiság a mindene, de Brad Pittnek azért beadja a derekát.

Egyedül az hat unikálisan, hogy egy klasszikus antagonistája (Tobias Menzies pár jelentre feltűnő, szarkeverő üzletemberén kívül) nincs a sztorinak, ugyanis a versenyeken jelentkező problémákat mindig a két főhős, Sonny és Joshua farokméregetésére és generációs különbségekre épülő ellentéteikre lehet visszavezetni. Vagyis nem Lewis Hamilton lesz a főgonosz, hanem a férfi egó, így addig nem tudnak győzedelmeskedni, amíg össze nem fognak és háttérbe nem tudják szorítani az egyéni céljaikat és érdekeiket. Ezzel pedig többé tud válni a film is, mint egy szimpla male power fantasy, ugyanis kifejezetten bírálásra kerülnek ezek a férfi egóból származó hibák, amiket igenis fel kell vállalni és szembe kell nézni velük a közös cél érdekében.

És az se hátrány, ha egy nő töri le az acsarkodó bikák szarvát, és tereli őket egy pozitív, kölcsönös tiszteleten alapuló, csapatközpontú felfogás irányába, ami nem csak a sportban válhat az ember hasznára.


Vitathatatlan, hogy a nyár egyik legnagyobb moziélménye az F1 – A film, amit minél nagyobb vásznon (lehetőleg IMAX-ben) érdemes megcsodálni. Látványos versenyek, gyors autók, szép színészek, ütős betétdalok gondoskodnak arról, hogy a fanok és a laikusok egyaránt jól szórakozzanak a hűtött termekben a nyári meleg elől menekülvén. Sajnos azonban elhagyva a mozit kétséges, hogy mély nyomot fog hagyni a film, vagy akár egy lapon fogjuk emlegetni a Top Gun: Maverickkel. Ebből a szempontból Kosinski tényleg elkészítette Tony Scott nyomán a saját méregdrága versenyfilmjét. Apukákat ne felejtsétek otthon!

Az F1 – A film június 26-tól látható a mozikban.

2025. június 24.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/f1-a-film-kritika