Gazdaság Százból öten dolgoznak részmunkaidőben

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 20..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Nem jellemző Magyarországon a rugalmas foglalkoztatás, részmunkaidőben alig 200 ezren dolgoznak, de már több cég bevezette a munkaidő-keretben a törzsidőt és a peremidőt, például elegendő 9 és 14 óra között a munkahelyen tartózkodni - mondta a keddi Világgazdaságban Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke.


    A kereskedelemben, sőt már egyes autóipari beszállító cégeknél is alkalmazzák a részmunkaidős foglalkoztatást. Nemritkán a cégvezetés arra is rábólint - mondta az elnök -, hogy egyes ágazatokban heti egy-két nap otthonról dolgozzon a munkavállaló.

    A Magyarországon dolgozó 4 millió 450 ezer főből mintegy 203 ezret foglalkoztattak részmunkaidőben tavaly a harmadik negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

    Ám a rugalmas foglalkoztatás nem merül ki a részmunkaidőben. A Magyar Távmunka Szövetség kutatása szerint Magyarországon a munkavállalók 3 százaléka távmunkás, holott az Ipsos felmérése szerint 37 százalékuk dolgozna így.

    Be kell vonni az inaktívakat a munkaerőpiacra - hangsúlyozta Cseresznyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. A kormány a Ginop 5.3.2-16 kódszámú uniós pályázat kiírásával kívánja ösztönözni a rugalmas foglalkoztatás elterjesztését - írja a Világgazdaság.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...