Hosszú évek után Szebeni István ismét híradót fog vezetni. Andor Éva partnere lesz, minden hétvégén. Ma mutatkozik be este 6-kor a Tények vadonatúj, világszínvonalú stúdiójában. Interjú a népszerű műsorvezetővel, Szebeni Istvánnal. Több év kihagyás után újra híradót vezet. Milyen érzés a Tényekben ülni? Nagyon szerettem a Mokkát, jó kaland volt, de ha őszinte akarok lenni, azt mondom, hogy végig nagyon hiányzott a híradózás. 2001-ben az m1-en 23 évesen már híradót vezettem. Mikor aztán évek óta az Aktívnál voltam, jeleztem a TV2 akkori vezetőségének, hogy a Tényeket szeretném, de nem volt lehetőség. Híradós műsorvezető és riporter voltam Debrecenben, Győrben, és az MTVA-nál is dolgoztam éveken át, szinte mindig volt híradós vonal az életemben. Aztán néhány hónapja Kökény-Szalai Vivien felajánlotta, hogy a Mokka helyett beülhetnék a Tényekbe. Én ennek nagyon örültem, rögtön igent mondtam. Fotó: Polyak Attila - Origo Mikor a híradózásról beszélünk, sosem szabad elfelejteni, hogy mennyit dolgoznak a tévéknél azon, hogy este ott legyen a műsorban az a pár perces riport és felkonferálhassa a műsorvezető a híreket. Megtanulja az ember, hogy meg kell becsülnie a kicsi, apró dolgokat, mert nem érdemli különben a nagyot. Becsüld a kollégáidat, mert nélkülük semmi vagy. A sikerért közösen kell tenni, és tudom, hogy rengeteget kell dolgozni. Mert csak azon lehet segíteni, aki tesz érte. Én azt gondolom, hogy nagyon sokat tettem azért, hogy itt lehessek, visszajöhessek. Miért pont a híradózást választotta, honnan jött ez? Én teljesen véletlenül kerültem be a tévés világba, nem terveztem, csak így alakult még Debrecenben. Aztán amikor elkezdtem csinálni, nagyon megszerettem. Az embernek tudnia kell magáról, hogy mik a korlátai, mi az, ami jól áll neki, és mi az, ami nem. Nekem azt mondják mások, én is úgy érzem, hogy leginkább ez való nekem. Én nem tudom elképzeli magamat egy nagyszabású show házigazdájaként, nem vagyok ez a típus. Valaki nagyon jól csinálja, de nekem nem menne. Világéletemben szerettem a híreket, és otthon a mai napig megkapom, hogy na, már megint a híreket bújom. Nekem ez a világom. Mit élvezett a legjobban a Mokkában? A legnagyobb előnye az volt, hogy ott személyes kontaktusban voltam azokkal, akikről mondjuk a híradóban beszélek. Nagyon sok a személyes találkozás, az ember sokat megtanul így másokról. Például azt, hogy soha nem szabad előítéletesnek lenni, és tisztelnie kell a vendéget, ez nagyon fontos. Ebből a szempontból is nagyon jó lecke volt. Fotó: Polyak Attila - Origo A reggeli műsorban többször is előfordult, hogy elérzékenyült. Ennyire emocionális alkat? Ami az előnyöm lehet, az egyúttal a hátrányom is: nagyon emocionális vagyok, hamar átveszem mások problémáját vagy tragédiáját. Ott volt nálunk a Kismenők győztese, a kisfiú elsírta magát, amikor arról beszélt, hogy mennyit csúfolták a társai, és az az apa, aki a két kezével húzta ki a kicsi lányát a fagyott folyó jege alól. Engem ezek nagyon megérintettek, a gyászoló apa után például nem is tudtam megcsinálni a következő beszélgetést, annyira megrázott, ahogy ott ült velem szemben. Ez a híradózásban nem hátrány? Ott nincs idő elérzékenyülni. Mire belegondolnék, már jön a következő hír. Nem lehet mélyen belemenni. Nem szégyellte soha a könnyeket? Nem tudok ezzel mit csinálni, próbálok távolságot tartani, de nem megy. Ez olyan, mint amikor hagymát pucol az ember, és hiába nem akarja, hogy jöjjenek a könnyei közben, nem tud tenni ellene. Különösen nehéz megállni a stúdióban, ahol azok is megrendülve, néma csendben állnak, akiket nem látnak a nézők a kamera mögött. Ez még nagyobb terhet nyom az emberre. A legnehezebb egyébként a váltás, nyolc perc múlva ott ül a következő vendég, akivel lehet, hogy épp egy vidám témát kell megbeszélni. Mennyire érdekli, hogy mit gondolnak mások, a nézők? A kritika sosem baj, azzal nem lehet megbántani, az ítélkezést viszont nem szeretem. Én például Real Madrid-szurkoló vagyok, ezáltal automatikusan vannak, akik mondjuk Barcelona-szurkolók, és mindegy mit csinálok, akkor se leszek soha nekik szimpatikus. Hülye példának tűnik, de hidd el, nem az. Nem lehet mindenkinek megfelelni. Emiatt volt bennem sokszor bántó érzés, nem éreztem jogosnak a beszólásokat, de már tudom, hogy ezzel nem lehet mit kezdeni, el kell fogadni. Nem szeretek ilyen alaptalan ítéleteket olvasni, el is kerülöm őket, többek közt ezért sem vagyok fent a Facebookon. Volt egy ideig saját rajongói oldala, csak megszüntette. Miért? Két hónap volt, de inkább abbahagytam. Én a beszélgetésben hiszek és a találkozásokban, nem a kommentekben és a lájkokban. Úgy nőttem fel, hogy tíz órát lent fociztam a játszótéren, és nekem a mai napig sokkal fontosabb a közös beszélgetés és élmény, mint hogy azt nézegessem, ki milyen bögréből itta reggel a kávéját vagy épp hova utazott a hétvégére. Fotó: Polyak Attila - Origo A magánéletét is akarta védenie ezzel? Igen. Volt olyan, aki a gyerekemet kezdte bántani, és akkor azt mondtam, hogy elég. És most újra elmondom, hogy nekem a kritikával nincs bajom, csak az agyatlan, arc nélküli fröcsögő sárdobálással. Sokan lendületből írnak rosszat, nem is tudják, miről van szó. Nem akarok ezekre az emberekre egyetlen percet sem szánni, nem érdemlik meg. Kinek a tanácsát, kritikáját fogadja el? Bárki szavára adok, aki őszintén és jó szándékkal mondja. Ha szembe jön velem a cégnél a takarító néni és azt mondja, hogy nem tetszett neki, vagy nem úgy van valami, ahogy mondtam, akkor átgondolom. Nem pozíció kérdése, hogy kitől fogadok el kritikát, hanem a szándéké. Említette, hogy tisztában van az előnyeivel és a hátrányaival. Mire gondolt? A Rózsaszín párduc című filmben hallottam azt a mondatot, hogy "Ki vagyok békülve a valósággal", és ez azóta is bennem van, szerintem nagyon találó. Rám is igaz, e szerint igyekszem élni a saját életem. Annak, hogy emocionális vagyok, nagyon sok előnye van, még akkor is, ha nem feltétlen számomra, hanem mások felé. Az utolsó gatyámat odaadnám bárkinek bármikor, sokszor rám is szólnak ezért. Ami nagy hátrányom, és ezt anyukámtól örököltem, hogy azt mondom, amit gondolok. Az emberek nem szeretnek szembesülni a valósággal és az igazsággal. Ha megkérdezik a véleményemet, az nem biztos, hogy jó, mert én tényleg elmondom. Mindig ilyen volt? Igen, de nem jó ez, ezzel tisztában vagyok. Ezen sem tudok változtatni. Vannak barátai? Nem nagyon. Rájöttem, hogy az emberek nem arra kíváncsiak, amit gondol a másik, hanem azt szeretik hallani, amit akarnak. Volt pár mélypont az életemben, mondjuk a karrieremben a törés, akkor sokan tűntek el egyik pillanatról a másikra. Barátok is. Az ember megtanulja, hogy vannak ilyenek, meg azt is, hogy sokan szeretik, és sokan utálják egyszerre. Egyébként az nagyon jó, hogy vannak, akik ezt az őszinteséget becsülik bennem. Fotó: Polyak Attila - Origo Mennyire tartja megosztónak magát? Úgy érzem, azért szeretnek. Bár, aki azt írja kommentben álnéven, hogy hülye vagyok, ha személyesen találkozunk, lehet azt mutatja, hogy szeret. Képmutató ez a világ. Én illedelmes vagyok másokkal, háromszor köszönök mindenkinek, háromszor köszönök meg valamit, és soha életemben nem néztem le senkit. Viszont kőkemény vagyok, ha ezt teszik velem. Anyukám egyébként agyon is ütött volna, ha csúnyán viselkedem valakivel. Ezt tanultam gyerekként, de nagy önfegyelmem is van, ha szükség van rá. Ez a sportos múlt miatt alakult ki? Sokáig kosaraztam, a sport fegyelmet kíván, úgyhogy vélhetően ez is szerepet játszik. Nekem semmi problémát nem okoz, ha fegyelmeznem kell magam, pedig nagyon mozgékony vagyok. A híradó kezdete előtt tíz másodperccel még izgek-mozgok, de ha elindul az élő adás, mozdulatlanul teszem a dolgom, ahogy kell. Miben lesz más az élete, hogy a reggeli műsort késő estire váltja? A Mokka miatt korán keltem, este meg készültem a következő napi adásra. Nem annyi a munka, amennyit a képernyőn töltünk. Ez a változás most nagyon jó lesz, tudok otthon a családdal reggelizni, délelőtt együtt lenni, nem kell hajnalra állítani az órát, aztán kiosonni, míg ők alszanak. Nagy öröm, amikor a kisfiam odatotyog és kelt hálózsákban, és este is hazaérek, amíg ébren van. A helyén érzi magát? Igen. Az embernek úgy kell élnie, hogy megtalálja, amit szeret. Hétvégén leszünk először együtt Andor Évával, aki az első napomon bejött az új stúdióba, aranyos volt és lelkes, sokat segített. Nagyon élvezem ezt az új munkát. Otthon van egy iszonyú klassz kisfiam, normális magánéletem. Nincsenek titkok, nincsenek trükkök, nyugodtan fekszem le és kelek fel. El se tudok képzelni ennél jobbat. Az életemből csak annyit mutatok be, amennyi szükséges. Nem értem, miért érdekli az embereket mások magánélete. Nekem Harrison Ford a kedvenc színészem, de még soha nem jutott eszembe, hogy megnézzem, van-e gyereke vagy felesége, vagy ivott-e tegnap reggel kávét. Az érdekel, hogy mit csinál a szakmájában. Szerencsés vagyok, hogy szeret a Jóisten, boldog vagyok, és azt csinálom, amit szeretek. Kár, hogy édesanyám ezt már nem láthatja. KAPCSOLÓDÓ CIKKEK Let's block ads! (Why?) Forrás...
