Szerelem a gépből – Én vagyok a te embered A mesterséges intelligencia filmes diskurzusában váratlan helyről érkezett újabb hozzászólás: Maria Schrader romantikus vígjátéka, az Én vagyok a te embered (Ich bin dein Mensch) okosan filozofál, miközben felsőfokon szórakoztat is. A színésznőként Ezüst Medve-díjat nyert Maria Schrader 54 szerepére mindösszesen 6 rendezés jutott, de ezek között olyan érdekes darabok is voltak, mint a Stefan Zweig: Búcsú Európától vagy a még ennél is sokkal jelentősebb A másik út című Netflix-széria. Milyen vígjátékot várhatunk egy olyan rendezőtől, aki korábban olyan komoly témákhoz nyúlt, mint a multikulturalizmus, az európaiság vagy az ortodox zsidó értékek és a modern világ összecsapása? Szerencsére az alkotó nem hazudtolja meg önmagát, és az Emma Braslavsky novellájából Jan Schomburggel közösen írt forgatókönyvéből elgondolkodtató, érzékeny és szerencsére nagyon szellemes filmet forgatott. A mesterséges intelligencia és az androidok manapság slágertémának számítanak a filmesek körében. Csak az utóbbi évtizedben szinte minden műfajban születtek figyelemreméltó alkotások a kérdéskörben: a Westworld- és a Picard–sorozat, a Szárnyas fejvadász 2049 és a Hős6os mellett még a Marvel is elkészítette a maga verzióját, a Bosszúállók: Ultron korával. Valamennyi megfogalmazza a kérdést, mi teszi az embert emberré, és a legkülönfélébb válaszokkal is előáll. Az Én vagyok a te embered valahová A nő és az Ex Machina közé ékelődik be – Havasmezői Gergely kollégám ez utóbbi kapcsán írt cikkében teszi fel a kérdést, válik-e ember a gépből? „..mind A nő, mind a Chappie, az Automata, de még a Csillagok között is (önálló karakterré megírt robotjai révén) azt válaszolja: bizony, a mesterséges intelligencia egyenrangú az emberrel. Mások szerint – A.I. – Mesterséges értelem, A kétszáz éves ember – egyenesen jobb.” Illetve ugyanebben a kritikában írja ezt is: „Mert ha egyenjogú is az MI, vajon egyenértékű is? Netalán azonos? Emberi a gondolkodása vagy csak tetteti a kommunikációt?” Pontosan ezt a kérdést feszegeti Schrader filmje is, azzal a csavarral, hogy mindezen (egyébként sok tekintetben meg is válaszolt) kérdések mellé felteszi azt is, vajon válik-e ember az emberből is? A film alaphelyzete ugyanis az, hogy a híres berlini Pergamon Múzeumban dolgozó Alma (az idehaza csak a Tetthely sorozatból ismerős, de alakításáért Berlinben a Legjobb színésznő díját elhozó Maren Eggert) azért, hogy finanszírozni tudja kutatásait, részt vesz egy kísérletben, melynek során együtt kell élnie a számára ideális partnernek programozott Tommal, a robottal (a Légió, A szépség és a szörnyeteg és az Eurovizíós Dalfesztivál: a Fire Saga története után Dan Stevenst ismét egy szokatlan szerepben látjuk). A három hét során a saját traumáinak köszönhetően igencsak elszigetelt Alma szépen lassan megnyílik, megkérdőjelez mindent, amit korábban a párkapcsolatokról gondolt, és végül nemcsak Tomhoz, de saját magához is közelebb kerül. A nő és az Ex Machina esetében egy női robot érkezik a hősök életében, ezúttal egy sármos férfi testében (vázában) kopogtat az ajtón a számítógép. A Turing-tesztet rég lepipáló mechanika Spike Jonze OS1 operációs rendszerének rokona, de míg ott emberek ezreit segíti az eredetileg virtuális asszisztensnek szánt model, az Én vagyok a te embered már egyenesen párkapcsolati kihívásokra válaszul kínált álomandroidja személyre szabott darab. Míg Jonze erősen fókuszál a befogadó oldalra és – többek között azáltal, hogy Samanthát csupán hangként jeleníti meg – tisztes távolságot tart a felek között, addig Schrader elvékonyítja az embereket és androidokat elválasztó vonalat, és ezáltal még tapinthatóbbá, még elevenebbé teszi a lehetséges szerelmükről szóló felvetéseket. A film, bár mindvégig rendkívül vicces, nem engedi meg a nézőnek, hogy felületes megfigyelő maradjon – valóban mélyre menő gondolatai minket is számvetésre késztetnek, mert a film legalább annyit mesél bármilyen szerelem természetéről, mint amennyit gondolkodik a robotika és az elgépiesedő világunk kérdőjeleiről. Hogyan lehet egy csalódás után ismét bízni? Az ember valóban vágyik-e az ideális társára? Kell-e, hogy viszont szeressenek? Elég-e a szerelem illúziója, vagy a puszta tény, hogy mi szeretünk? Lehet-e emberibb nálunk egy gép? Sok filmmel szemben Schradertől kapunk válaszokat is, ami még szimpatikusabbá teszi a vígjátéki köntösbe bújtatott történetét. A film, annak ellenére, hogy egy-egy jelenet erejéig enged a klisék csábításának is, képes meglepni és felülmúlni várakozásainkat – a remek arányérzékkel megírt dialógusokban jó dinamikával váltakoznak a hangos nevetésre hívó poénok és az elgondolkodtató megjegyzések, a nyitva hagyott befejezés pedig kellő teret ad a fantáziánknak is. Nem meglepő, hogy az Én vagyok a te embered a Cinefesten elnyerte a CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) zsűri díját és néhány napja Németország Oscar-nevezettje is lett. A filmet a 17. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/en-vagyok-a-te-embered-kritika
Én vagyok a te embered A Her után is érdemes filmet készíteni a mesterséges intelligencia és az ember szerelméről, ha sikerül egyéni nézőpontot találnia az alkotóknak. Miután a Her bemutatta a posztmodern szerelem legsötétebb formáját, mesterséges intelligencia és ember románcáról már nehéz újszerű, érvényes filmet készíteni. A német Maria Schradernek mégis sikerült (elvégre a filmtörténet első „emberszabású robotját” is Németországban teremtették, Fritz Lang Metropolis című korszakalkotó sci-fijében). Ami Spike Jonze rendezésében patetikusnak és fájdalmasnak tűnt, az itt főként vicces helyzetekben oldódik fel, bár a drámaiságot sem nélkülözi a produkció. Rengeteg szituációs humor forrása a különösen sármos, ám naiv Tom, aki kinézetével és eredendően parodisztikus viselkedésével egymaga mond ítéletet az MI bizonyos élethelyzetekben történő alkalmazása felett. Csodálatos jelenetekkel van tele a film, amik az MI-vel folytatott érzelmi viszonyulásnak számos lehetséges fekete foltját vagy hasznát feltárják. A film feszültségét inkább Tom megrendelője, újdonsült párja szolgáltatja, aki a Her hősével ellentétben egyáltalán nem zárkózott és motiválatlan, sőt kifejezetten karakán, csupán az életében megbicsaklott karakter. Főleg utóbbi személyisége teszi izgalmassá kettejük kapcsolatát. Egy gondokkal küszködő, de nem tehetetlen középkorú nő útját kísérhetjük a vásznon – ez a másik fő különbség a Herrel szemben. Maria Schrader rendezésének egyetlen rákfenéje, hogy nem tud pontot tenni a cselekmény végére, összességében maga sem tudja, hogyan kéne a társadalomnak viszonyulnia a mesterséges intelligencia hétköznapi szerepéhez. A film először bebizonyítja, hogy az MI-ember kapcsolat veszélyes és csak illúzióként szolgál a léleknek. Feldolgozatlan sérelmeink vagy megoldatlan problémáink palástolására, lefojtására alkalmas eszköz. Végül mégis úgy tűnik, hogy a megfelelő „bőrkötéses algoritmus” képes egyensúlyt teremteni a traumáikkal megküzdeni képtelen személyek életében. Ezen két állítás között őrlődik a film, míg a zárójelenet teljesen nyitva nem hagyja a sorsfordító kérdést. A látottakból legfeljebb az derül ki, hogy milyen sebezhető és gyenge az ember. Mindezt rendkívül árnyalt szituációkon keresztül és egy különösen szerethető személyiség, Alma fokozatos felfedezésével egybekötve tudjuk meg. Ugyanakkor a XXI. század elején talán érdemesebb lett volna nem a mesterséges intelligenciával szembeni bizonytalanság és tanácstalanság szellemében befejezni egy filmet. Annál is inkább, mivel az Én vagyok a te embered sokkal inkább szól Alma belső fejlődéstörténetéről, mintsem lecsúszásáról vagy egy általános társadalmi-tudományos kérdésről. A filmből világosan kiderül, hogy a hősnő elég érett és erős ahhoz, hogy ki tudjon lépni abból a gödörből, amibe került. Talán a cselekmény végéig nem találta meg a kivezető utat, mégis egyértelműen következik a látottakból, hogy valamikor rálel majd a megoldásra. Erre az új egyensúlyi állapotra kellett volna kifuttatni a forgatókönyvet. Elvégre az elmagányosodás kapcsán nem az a fő kérdés, hogy bánatunkat mennyire egészséges mesterséges beavatkozással orvosolni, hanem hogy miként tud egy megcsömörlött lélek visszatérni az élet körforgásába. Maria Schrader új nézőpontot talált az MI-ember viszony tekintetében, csodálatos és gondolatébresztő pillanatokat vitt vsóászonra, de mintha a film végére elfeledte volna, hogy ebben a történetben a konfliktus nem a gép és az ember között, hanem a hősnő útkeresésében rejlik. 2021. december. 08. https://www.pcguru.hu/hirek/filmkritika-en-vagyok-a-te-embered/67638
