Szerelmes (idő)rablók – Berlin Akár jól is elsülhetett volna, ha A nagy pénzrablás legizgalmasabb karaktere, Berlin önálló sorozatot kap, de… sajnos sok a de. Andrés de Fonollosa (Pedro Alonso), vagy ahogy rablótársai ismerik, Berlin, kétségkívül a legsokoldalúbb, legkiszámíthatatlanabb és legközkedveltebb alakja lett A nagy pénzrablás című sorozatnak. Nem véletlen, hogy a Netflix is visszacitálta anno a későbbi részekbe egy-egy (nem is olyan ritka) flashback erejéig az egyébként már a második évad végén hősi halált halt szereplőt. És noha a sorozat utolsó három évada egyre romló színvonalat mutatott, ez a húzás kétségtelenül jó volt, működött, a rajongók szerették. Valamikor ilyenkorra datálható a döntés, hogy önálló sorozatot kell készíteni Berlinnek, hiszen úgy látszik, vele minden eladható. De milyen áron? A Berlin kifejezetten jól indul, az első néhány rész abszolút hozza az anyasorozat hangulatát. A karakterekről ugyan első pillantásra látszik, hogy könnyen megfeleltethetők A nagy pénzrablás szereplőinek: Cameron (Begoña Vargas) egy az egyben Nairobi, a Riora hajazó hősünk neve pedig Roi (Julio Peña), hogy még egyértelműbb legyen az utalás – de nincs ezzel semmi gond, bevált recepten ne, ugyebár. Csak kár, hogy ezt az elvet hamar elvetették a készítők, és a kezdő epizódok után átalakították a sorozatot egy néhány pontján már-már önmaga paródiájává váló, teljes mértékben komolyan vehetetlen szerelmi történetté – pontosabban egymástól teljesen független történetekké –, mintha az egyébként megint jól kifundált rablás nem tartogatott volna több izgalmat magában. Pedig tartogathatott volna. Egy olyan ékszerrablás ugyanis, amelynél fontos a pontos időzítés, a gyorsaság, a csapatmunka, és egy hosszú hónapokkal előre kitervelt menetrend betartása, már önmagában is izgalmas. Amelyben olyan karakterek vesznek részt, akiket címszereplőnk nemes egyszerűséggel – A nagy pénzrablás bandáját is beleértve – a legjobb csapatának nevez, pláne felkelti az érdeklődést. És ha még azt is hozzávesszük, hogy Berlin azonnal beleszeret és viszonyt kezdeményez a kirabolni kívánt zálogház-tulajdonos feleségével, csak tovább fokozza a feszültséget. Aztán egyszer csak egyre kevesebb jelenetben látjuk a magukat régésznek kiadó rablóinkat alagutat ásni a Párizs közepén elhelyezkedő zálogház alá. Egyre kevésbé lesz fontos a karakterek története, az álca, a mesteri terv tűpontos végrehajtása, hiszen hosszabb-rövidebb idő alatt mindenkit elragad a szerelem heve. És mindeközben nagyjából százhússzor elhangzik a „szerelem mindennél fontosabb” tételmondat, ha esetleg valaki nem látná, hogy a hibát hibára halmozó hőseinknek már szinte egyáltalán nem számít, hogy mi lesz a balhé végkimenetele, ha az érzelmeiket megélhetik. Olyan ez, mintha a Berlin A nagy pénzrablás végrehajtásának egyetlen nagy gyenge pontját (a professzor szerelembe esését) akarná elmesélni hosszabban. Ahelyett, hogy kapnánk egy érdekes előzménytörténetet a bohém Berlin életéről, egy csapnivaló, csak a szerencsén múló rablósztorit látunk, rengeteg enyelgéssel. Vérbeli heistfilm helyett vérgagyi romkomot. És a karakterre kevésbé, legfeljebb kinézetre új szereplők – kivétel talán az introvertált kockalány, Keila (Michelle Jenner) – mellé néhány régi arcot is, akik azonban előzménytörténet dacára jóval öregebbnek néznek ki, mint ahogy korábban megismertük őket. Lehet, hogy a sorozat maszkmesterei és sminkesei épp sztrájkoltak a készítés ideje alatt. A Berlin olyan sorozat lett, amit ha nagyon akarunk szeretni, talán a feléig kihúzzuk őszinte érdeklődéssel. Utána viszont jobban járunk, ha inkább a tévét húzzuk ki a konnektorból, és saját időnk rablása helyett a fantáziánkra bízzuk a befejezést – garantálom, hogy kreatívabb lesz, mintha tovább néztük volna! A Berlin a Netflix platformján érhető el. 2024. január 7. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/berlin-kritika
