Miért? Miért? Miért? Miért nem lehet egy tisztességes romantikus filmet csinálni, ami nyálas is, meg kicsit kiszámítható is, de vicces, megható és szerethető? Amit jó megnézni karácsony körül, a téli szünetben, és amit aztán jó viszontlátni évekkel később a tévében. Miért van az, hogy 2014-ben erre valahogy képtelenek voltak a filmesek? Pedig nemrég még olyan filmek készültek, mint a Barátság extrákkal, a Csak szexre kellesz vagy a Mamma mia!. Nyilván egyik sem ér fel a műfaj nagy klasszikusaihoz, a Négy esküvő és egy temetésehez vagy az Igazából szerelemhez, de nem is ezt várjuk. Csak azt, hogy olyan buta, fárasztó és közhelyes filmeket, mint amilyen az Apropó szerelem, ne rakjanak már elénk . Hányszor kell még megnézni, hogy van két ember, akik első látásra utálják egymást, folyton piszkálódnak, meg borsot törnek egymás orra alá, aztán amikor már majdnem megvallják a vonzalmukat, történik valami, összevesznek, hogy a film végére kibéküljenek? Vagy ha már nem lehet eltérni ettől a sablontól, akkor miért nem lehet kicsit eredetibben, újszerűbben tálalni? Galéria: Apropó szerelemFotó: outnow.ch Nem állítom, hogy az Apropó szerelem erre kísérletet sem tett. Az új ötlet nagyjából az lehetett, hogy a hagyományos romkom sablonokat összekeverik az elhivatott pedagógus filmek sablonjaival. (Utóbbi mintha minden színész vágya lenne, mióta Robin Williams megcsinálta a Holt költők társaságát.) Apropó pontszámok port.hu: 10/8 IMDb: 6,6 Rotten Tomatoes: 42% Index: 10/4,5 Ezúttal a mindig megbízhatóan középszerű Clive Owen bújt tanárbőrbe, ami azt jelenti, hogy szemüveges és nem annyira jól öltözött, mint szokott. Középiskolai irodalomtanár (a matektanárok jelentős hátrányban vannak filmes szempontból), aki agyhalottaknak tartja a diákjait, amiért azok olvasás helyett a telefonjukon meg a tabletjükön lógnak. Tök komolyan olyanokat tanít nekik, hogy hasznosabb a lexikonból utánanézni valaminek, mint rákeresni a neten, mert egy lexikonban az ember elkalandozik, és más szócikkeket is elolvas, ezáltal okosodik. Emellett persze író is, de pár éve már alkotói válságban van, még az iskola irodalmi lapjának szerkesztésével is akadozik. Az események akkor pörögnek fel, amikor új tanár jön a suliba, a festőművész Dina Delsanto (Juliette Binoche), aki szintén évek óta nem tudja korábbi munkái színvonalát hozni, így jobb híján rászabadul a gyerekekre. További közös bennük, hogy mindketten betegek, Dina reumás, és egyre nehezebben tudja használni a kezeit, míg a férfi sima alkesz. Ők aztán valami egészen érthetetlen, értelmetlen versengésbe kezdenek, hogy melyik művészeti ág ér többet, az irodalom vagy a képzőművészet, hogy szavak vagy képek segítségével fejezhetők ki jobban az érzelmek. Ebbe a baromságba persze bevonják a diákokat is, akik vagy nagyon jó fejek és tehetségesek, vagy velejéig romlott szemetek. Szerencsére utóbbiból csak egy van. És eközben a két acsarkodó tanárember rájön, hogy milyen értékes is a másik, és kezdődhetne a nagy szerelem, de Clive Owen csinál valami nagyon csúnyát. Senki ne gondoljon valami izgalmasra, a film kontextusán belül értendő a nagyon csúnya. Galéria: Apropó szerelemFotó: outnow.ch Rejtély, hogy az említett Robin Williams-effektuson kívül miért vállalta el ezt a filmet Owen. Van egy klassz kis sorozata, A sebész, amiben milliószor izgalmasabb karaktert játszhat, mint ebben a filmben. Juliette Binoche döntése már némileg érthetőbb: neki az utóbbi időben kevesebb jó szerep jut, mint korábban, plusz az Apropó szerelem operatőre és sminkese simán megoldották, hogy az ötvenéves színésznő harmincnak nézzen ki. Jobb híján az ő szépségében lehet gyönyörködni, amíg végigkínlódjuk magunkat azon a tucatnyi jeleneten, amikben festeni próbál szörnyű kínjai ellenére. Csak a néző kínjaira nem gondol senki: ebben a filmben a viccek nem elég viccesek, a szerelem nem elég szenvedélyes, a viták nem elég parázslóak, a versek és a képek meg nem elég jók. Index - Kultúr - Szerelmes tanárok kíméljenek
