2025 Október Szerethető szökevény – Roofman – A besurranó

Szerethető szökevény – Roofman – A besurranó



Egy rendező letér eddigi útjáról és átnyargal a mainstreambe, egy sztár újra nagyot alakíthat egy testhez álló szerepben: a Roofman – A besurranó több résztvevőjének is fontos karrierállomás lehet, de a nézők sem fognak unatkozni a szimpatikus bűnöző igaz történetén.


A 2000-es évek szívdöglesztő tiniidolja volt Channing Tatum, akit kezdeti szerepei után a Step Up című táncos moziban ismert meg a szélesebb közönség. A rettentő jó mozgással rendelkező, magas és izmos, kissé kockafejű srácból nem sokat nézett ki az elején Hollywood és a nézősereg. Biztosított helye volt a nőket becsalogató, de kissé egydimenziós, nem túl mély szerepekre. Tatum azt sugározta magáról szerepein keresztül, hogy ő a népszerű csávó, az iskolai focicsapat kapitánya, akinek amúgy nagy szíve van és nincs teljesen elszállva magától.

Ebből a skatulyából azonban láthatóan ki akart törni, de nem mindig találta meg a megfelelő projektet hozzá. Ahogy később Chris Hemsworth, a Marvel-filmek Thorjának esetében is kiderült, az izomagynak tűnő fickó valójában egy jó improvizációs készséggel és remek humorérzékkel bíró figura, úgy Channing Tatum is elindult egy vígjátékirányba, ami hatalmas fordulatot jelentett karrierjében. Már a 2011-es A dilemmában ellopta a műsort olyan komikus arcok elől, mint Kevin James és Vince Vaughn, de az igazi áttörés a 21 Jump Street főszerepe volt, ahol Jonah Hill-lel alkottak felejthetetlen párost. A masszív fizikumú, de tökfej srác sztereotípiájába egyenesen belegyalogolt és kiparodizálta azt, ezzel viszont olyan oldalát mutatta meg, amit azóta is képes kamatoztatni.

Mert Channing Tatum azon túl, hogy sokak számára vonzó, valóban kifejlesztett az évek során egyfajta színészi karizmát, és tényleg rendkívül vicces
– ha ezt a későbbi filmjei, mint az Áve, Cézár!, Az elveszett város vagy akár a Deadpool és Rozsomák cameo szerepe nem bizonyította volna. Az utóbbi években azonban mintha csak hébe-hóba bukkanna fel egy-két alkotásban: vannak főszerepei, de talán a 2017-es Logan Lucky óta most kapott valami igazán neki való lehetőséget, amelyben megdolgozhatja színészizmait, miközben felmutatja azt is, ami miatt annyian megkedvelték őt annak idején.


A Roofman – A besurranó egy igaz történeten alapul, ami húsz éve történt meg az amerikai Észak-Karolinában. Egy volt katona és lecsúszóban lévő édesapa, Jeffrey (Channing Tatum) azért, hogy családjának mindent megadhasson, több mint 40 McDonald’s éttermet rabol ki. A tetőn keresztül érkezik, a személyzetet pedig a hűtőkamrába zárja mielőtt elillanna a helyszínről. A korabeli riportok és tanúvallomások is arról számoltak be, hogy bár a rabló fegyverrel a kezében adott utasításokat, mégis kedves és udvarias természete volt. Jeffrey azonban közel sem az a szuperelme, akit nem lehetne utolérni: lebukik, és miután a börtönből is megszökik, egy Toys R Us játékboltban húzza meg magát. A miniuniverzum, amit bujkálása idején épít azonban fenntarthatatlan számára, főleg mikor megtetszik neki az egyik ottani dolgozó (Kirsten Dunst) is.

Van itt minden, mint a búcsúban: bűnügy, humoros helyzetek, titok, románc és egy sármos főszereplő,
akinek a nézők – mint a kirabolt áldozatok egy része – hajlandó mindent megbocsátani, hiszen annyira helyes. Channing Tatum tökéletes választás a szerepre, hiszen kedvelhető és közvetlen személyiségével, csillogó szemével mintha egy nagyra nőtt gyerek volna – kicsit sorsszerű is, hogy épp az útba eső játéküzlet az, ahol fészket ver magának. Ez még akkor is igaz a színészre, ha már bőven túllépte a negyvenet, és ez igaz partnerére, Kirsten Dunstra is: nagyon imponáló, hogy alig sminkelt, sokszor fáradt arcuk és tekintetük van, sokkal igazibb a megjelenésük. Ők ketten, akik egészen fiatalon kezdték a szakmát, (Dunst ráadásul gyerekszínészből lett Oscar-jelölt) már bőven egy felnőtt közönségnek szólnak, akiknek másfajta történetet kell mesélni. Jelen esetben egy késői újrakezdés históriáját, ami eleve kudarcra ítéltetett.


Hogy mi érdekelte Derek Cianfrance-t, a Blue Valentine alkotóját a Roofman kapcsán, amelynek a forgatókönyvét is részben írta, nem olyan egyszerű megmondani. A törvény útjára lépő édesapa sztoriját egyszer már elmesélte a Túl a fenyvesen esetében, sokkal tragikusabb ívvel, azonban ott foglalkozott a bűnös szülő cselekedeteinek további, emberekre, a saját családjára gyakorolt hatásával is. A Roofmanben kikapcsolnak ezek a témakeresések, mert a rabló a társadalom szempontjából nem képvisel semmi megragadhatót. Cianfrance nem kommentálja a kor gazdasági helyzetét, a figura médiareprezentációja is csak annyiban merül ki, hogy meglepően pozitív. Még a magyar film, A Viszkis is többet foglalkozik azzal, hogy a Robin Hoodnak tekintett bűnöző valójában milyen traumákat okozott embereknek, még akkor is, ha fizikailag nem okozott sérülést – a Roofman ezt is elkeni, hogy könnyed, vígjátéki vonala épen maradjon.


Feltehetően, ami mind Cianfrance-t, mind Channing Tatumot a projekthez vonzotta, hogy feltárja, mi hajtotta ezt a figurát.
Sose a fényűző gazdagság volt a célja, főleg nem mások megkárosítása – éppen az ellenkezője. A sztori szinte minden aspektusa arra mutat, hogy Jeffrey egy úgy nevezet „people pleaser”, vagyis egy megfelelési kényszeres karakter, aki egyfajta kifordított erkölcsi helyzetben próbálja mindig a jótevő szerepet keresni. Rabol, de kedves. Egy üzletben alszik, de játékokat adományoz egy gyülekezetnek. Szökevény, de kvázi új életet kezd egy családdal, ahol próbál jó apaként viselkedni. A kezdetektől az hajtja, hogy mások pozitív színben lássák őt, és értékeljék erőfeszítéseit, hogy adjon és adjon, de ehhez nem találja az utat, csak az anyagi javak ajándékozásában – amihez persze pénz kell, az meg nincs.


A Roofman – A besurranó egyik meglepő előnye, hogy a vékonyka története ellenére egészen hosszú; 126 perce viszont arra jó, hogy sok időt töltsünk Jeffrey magányában, a játéküzletben és szerelmi kapcsolatában egyaránt. Derek Cianfrance mindenre ad elegendő teret, viszont a legjelentéktelenebb mellékszerepekben is olyan arcokat mutat fel, mint Ben Mendelsohn, Uzo Aduba, Juno Temple vagy LaKeith Stanfield. A felsorolt nevek tehetsége mind nagyobb, mint amilyen pici a jelenlétük (egyedül talán Peter Dinklage tud kitűnni valamennyire), így képtelenek akár egy pillanatra is levenni a fókuszt Channing Tatumról vagy a bájos és érett romantikus szálról Kirsten Dunsttal.

Bár főleg kemény drámáiról ismert a rendező,

a Roofman hiába vígjáték, nem az a hahotázós időtöltés, mert átjárja egy melankólia a főhős feje felett lebegő Damoklész-kard miatt.
A belső drive-ját követi a szeretethiányos figura, pedig a hideg logikát kellene, ha nem akarja az életét börtönben tölteni: de lehet, nem is az a fontos, hogy megússza, hanem hogy emberi minőségében képes legyen fejlődni. A film ennek a szórakoztató és kedves története, amely az A-listába visszamászni vágyó Tatum és a közízlés felé közelítő Cianfrance számára is egy jelentős lépés.


A Roofman: A besurranó október 30-tól látható a magyar mozikban.

2025. október 31.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/roofman-a-besurrano-kritika