Szibériai Kráterek: Tényleg Megnyíltak A Pokol Kapui

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' suncorgo hozta létre. Ekkor: 2014. október 24..

  1. suncorgo /

    Csatlakozott:
    2009. június 03.
    Hozzászólások:
    422
    Kapott lájkok:
    45
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Nagyon komoly figyelmeztetést kaptunk, hogy a klímaváltozás gyilkos méretű, öngerjesztő folyamattá válhat, ahol az ember már nem több, mint ázott kisveréb.
    Az elmúlt hetekben három rejtélyes eredetű krátert fedeztek fel a szibériai Jamal-félszigeten. A legszélesebb kürtő átmérője 80 méter, a legmélyebbet 100 méteresre becsülik. Eredetüket számtalan elmélet magyarázta a meteorbecsapódástól idegen lények bányáján keresztül egyszerű víznyelőkig, vagy akár a pokol kapujáig. Az isten háta mögötti, távoli helyről lévén szó, tudósok eddig nem bocsátkoztak találgatásokba, a helyszínről származó vizsgálati eredményekre vártak.

    Megfőzzük magunkat
    Az elsők meg is érkeztek eredményük pedig semmi jóval nem kecsegtet. Az elsőnek megtalált kráterhez indított expedíció a metán 9,6 százalékos koncentrációját mérte az üreg alján, ami a légkör metántartalmának ötvenezerszerese. Ez pedig nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy valóra válnak a legsötétebb jóslatok: a klímaváltozás következtében felmelegedő talajból megkezdődött az agresszív üvegházgáz kitörése.

    Miért kellene ettől berezelnünk? Az emberi tevékenység kapcsán a szén-dioxidot említjük leggyakrabban az üvegházhatást okozó gázok közül. A levegőnél könnyebb anyag nagy magasságban szétterül a légkörben és szó szerint úgy viselkedik, mint a mezőgazdaságban használt üvegház: újra visszaveti a földre a távozó napsugarakat. A jelenlegi globális felmelegedést okozó gázok közül valóban a szén-dioxid van jelen a legnagyobb mennyiségben, ám a metán jóval veszélyesebb.



    Ha elszabadul, nincs megállás
    A klímaváltozást és hatásait vizsgáló ENSZ-szervezet szerint a metán 34-szer erősebben fokozza az üvegházhatást, mint a szén-dioxid. A melegedés pedig egy öngerjesztő folyamatot indít be. Földünk szárazföldjeinek ugyanis 20 százalékát az úgynevezett permafroszt, azaz a sarkvidékeken örökké fagyott talaj borítja. A fagy jelenleg csapdában tartja a korábban ott élt lények bomlása során keletkezett metánt és különböző széndhidrogéneket, gyakorlatilag megakadályozza, hogy a légkörbe jussanak.

    Az elmúlt húsz évben a permafroszt átlaghőmérséklete két Celsius-fokkal emelkedett, sok helyen – legalábbis a nyári hónapokban – olvadásnak indult. Egy idő után a talaj annyira fellazul, hogy nem tud többé ellenállni az alatta feszülő metán nyomásának. MInél több metán szabadul ki, annál inkább erősödik a felmelegedés, ami újabb olvadást és újabb üvegházgázok feltörését jelenti. Erre mondják, hogy a klímaváltozás “elszabadul”, az ember elveszti a kontrollt. Más szavakkal hiába szüntetjük meg akár egyik napról a másikra a káros gázok kibocsátását, azzal már nem megyünk semmire – a természet “gondoskodik” sokkal bővebb utánpótlásról.

    Huzigáljuk az oroszlán bajszát
    A vélemények természetesen megoszlanak a kráterek kialakulásáról. Többen is úgy vélik, hogy néhány meleg év még kevés ahhoz, hogy ekkora lyukak képződjenek csupán metánszivárgás miatt. Még akkor is, ha 2013 nyara a Jamal-félszigeten 5 Celsius-fokkal volt melegebb az átlagnál. Nincs egyetértés abban sem, hogy milyen következményekkel járna, ha a permafrosztban raktározott, 70 milliárd tonnára becsült metán a légkörbe kerülne. Egyesek szerint ez a globális hőmérséklet 10-25 százalékos emelkedését okozná, míg mások szerint nem lennének komoly következmények. A megváltozott környezeti viszonyok ugyanis dúsabb vegetációt eredményeznének, ami helyreállítaná a szén körforgását.

    Bárkinek is van igaza, annyi tény, hogy fajunk nagyon vékony jégen táncol. Bárhogy is kongatják tudósok a vészharangot, a kormányok a gyakorlatban semmit nem tesznek a klímaváltozás mérséklésére.
    [​IMG]