Gazdaság Tágra zárt szemek: majdnem 2 milliárd dollárt loptak hat év alatt

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 19..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A vizsgálatok szerint, 1,8 milliárd dollárnak megfelelő rúpiát csalt el két egyszerű banki alkalmazott hat éven keresztül Indiában, az egyik legnagyobb állami bankban. Az első jelentések szerint azért folytathatták hat éven keresztül üzelmeiket, mert senki nem figyelt oda. Az egyik, a vizsgálatba bevont hivatal szerint ugyanakkor módszertantól függően, a végszámla akár 3 milliárd dollár is lehet.


    A beszámolók nem fukarkodnak a jelzőkkel, és máris India történelmének egyik legnagyobb csalásának nevezik azt a botrányt, ami az egyik legnagyobb állami pénzintézetben, a Punjab National Bankban robbant ki – írja a Reuters. Az ügyben két banki alkalmazott mellett, cégvezetőket is őrizetbe vettek.

    Azt sem tudják, mikor érnek a végére


    Mintegy 1,8 milliárd dollárnyi, azaz nagyjából 473 milliárd forintnyi értékű csalássorozatot követett el egy indiai bankfiók menedzsere és asszisztense Indiában. Bankfiókjukban hamis tranzakciók sorozatát hajtották végre Nirav Modi, egy ismert ékszerész cégei számára. A csalássorozat 2011 és 2017 ősze között zajlott, de az ügy csak most pattant ki, a részletek pedig csak fokozatosan szivárognak arról.

    [​IMG]
    India történetének egyik legnagyobb értékű csalása egy állami banknál zajlott, hat éven át (illusztráció)Forrás: AFP/Arun Sankar

    Egyelőre két dolog jelenthető ki biztonsággal: a hatóságok még nem tudják, mikor érnek a szövevényes ügy felgöngyölítésének végére. A másik pedig az, hogy

    az eset az indiai bankrendszer sajátos hiányosságaira, rendszerszintű problémáira mutat rá.

    A botrányt csak dagasztja az, hogy az illegális ügyletek egy nagy állami bankban történtek – Indiában ugyanis a pénzügyi szektor nagyjából 70 százalékát az államhoz köthető intézmények dominálják.

    Hiányosságokat használtak ki


    Az esemény két kulcsfigurája mellett, az ékszerész cégeinek vezetőit vádolják azzal, hogy a két banki alkalmazott aktív és hathatós közreműködésével, megkárosították a bankot. A dolgozók a SWIFT nemzetközi banki üzenetküldő rendszerrel manipuláltak, valamint indiai bankok külföldi fiókjainak hamisított igazolásokat küldtek. Ezek alapján a hamis dokumentumok alapján a külföldi fiókok hiteleket nyújtottak az ékszerész cégének.

    [​IMG]
    Rendszerszintű hiányossogákra mutat rá a kirobbant botrány (illusztráció)Forrás: AFP/Biju Boro

    A csalás ötlete valószínűleg arra épült, hogy az állami banknál a tranzakciókat nem jegyezték fel, ami azért visszás, mert a magánkézben lévő bankok ezt automatikusan megteszik. A bankmenedzser nem egyszer munkatársa jelszavát is felhasználva lépett be az üzenetküldő rendszerbe. A machinációkra – a nyilvántartások hiánya miatt – senki nem figyelt fel, jelenleg még azt sem tudni pontosan, hogy mi vezetett a csalók lebukásához.

    Az ékszerész Modi-t a hatóságok egyelőre nem vádolták meg semmivel. Az indiai üzletember és családja még január elején elhagyta Indiát, vállalatai szóvivője pedig ezúttal nem válaszolt a média kérdéseire.

    Az ügyhöz kapcsolódóan számos banki és szabályozási dokumentum áttekintését kezdték meg a hatóságok az állami pénzintézeteknél, és több esetben komoly hiányosságokat tártak fel, melyek könnyűszerrel vezethetnek hasonló visszaélésekhez.

    Az egész bankszektort hátrányosan érinti


    Tavaly decemberben az érintett állami bank mintegy 120 milliárd dollárnyi vagyont kezelt, így vezetőségi közleménye szerint, képes lesz kezelni a keletkezett veszteséget. Ugyanakkor azt is elismerték, ez óriási érvágás az intézetnek, melynek részvényei csak 6,1 milliárd dollárt érnek. Azt is jelezték, megvizsgálják, hogyan lehet a jövőben rendszerszinten elejét venni a dolgozói visszaéléseknek, és mindenben együttműködnek a felügyeleti szervekkel a helyzet javítása érdekében.

    Az ügyet kommentáló könyvvizsgálók és más szakértők szerint, nem csak ennél az állami banknál probléma a belső tranzakciók elégtelen dokumentáltsága.

    [​IMG]
    Az egész indiai bankrendszer iránti bizalmat alááshatja az eset (illusztráció)Forrás: AFP/Noah Seelam

    A botrány kapcsán megszólalt a Punjab National Bank egyik volt vezetője is, aki szerint India egész bankszektora iránt alááshatja a nemzetközi bizalmat az ügy, és az, ha nem tesznek meg mindent, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ilyen visszaélések.

    Ha pedig ez nem lenne elég, egy, a Reuters birtokába került belső feljegyzés szerint, India adóhatósága máris úgy számol, hogy a feltárt csalásértéket jelentősen túllépve, a teljes banki veszteség 3 milliárd dollár körül alakulhat.

    KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...